Ezotéria, parapszichológia a XXI. században

Csillagászati nyár kezdete – június 21.
A Nap a Rák jegyébe lép, és nagyon jó csillagállásban kezdetét veszi a nyár. Reméljük, akarjuk, hogy jól feltöltődünk energiával, kapcsolatokkal, sikerélményekkel. A Hold és a Felszálló Holdcsomópont együttállása is nagyon jó hatású, különösen az érzelemvilágunkra, a párkapcsolatunkra és spirituális képességeink fejlesztésére.

*****

A belső összefüggések tudománya, az ezotéria – az emberiség tudásának egy nagyon fontos területe. A parapszichológia az az embertudomány, amivel a skolasztikus pszichológia nem foglalkozik.

Egyértelműen látszik, hogy ezek a tudományok a fidesz-kdnp kabinet kvázi diktatórikus mentalitásának útjában van. A monoteista vallásoknak nem áll érdekében, hogy a jóslás, telepátia, a spiritualizmus, az ezotéria fejlődjön hazánkban, mert a poszt-feudalista kísérletezgetést, a császárság kialakítását gátolják, leleplezik. Még 2007-ben, a nagy Jósda-botrány idején elárulta adisszonáns hozzállást a fidesz részéről, többek között Szijj ártó Péter, a fidesz szóvivője. Amikor lelepleztük 2006. augusztus 20-i államellenes telepatikus manipulációkat, melyeket a hirhedt Satkány-banda követett el, Orbán Viktor érdekében is, akkor nagyon opponálta a fidesz a Kormányzati Tanácsadó Jósdánkat. Mondván – mint a legfontosabb érv – lehet-e pl. Kormányzati Lángossütőt is létrehozni. Akkor nem lehetett. De mostan lettek a Nemzeti Dohányboltok! Ez egy nagyon sunyi és aljas mentalitást sugall: a nemzetet és a dohányzást társítja. Pedig a dohányzás kis mértékben lehet jó is. Ha túlzásba viszik, az más, súlyosabb pszichés problémára utal.

A fidesz-kdnp kabinet továbbra is tűri az orvosilag indokolatlan terhességmegszakítások elkövetését, az abortuszt. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy ez gyilkosság, mégsem tett ellene semmit. Ezért őt okkal deklaráljuk minősített gyilkosnak, a magyarság egyik aljas ellenségének.

Az ezotéria, a természetgyógyászat, a spiritualizmus hamarosan újabb fejlődési szakaszba fog lépni. Ezt nyugodtan megjósolhatjuk! Az internetet is be kell kalkuláljuk, figyelembe kell vegyük. Az ókori mesekönyv, a Biblia, már nem lehet megfelelő alap, hiszen az emberiség nagyon sokat fejlődött az elmúlt kétezer évben.A kibernológia viszont tényleg új dimenziója a grafológiának, az ezotériának is.

Reméljük, hogy az emberiség fejlődése érdekében, túllépve a vallási dogmákon, képes az emberiség megújulni eszmerendszerében, vallásában, világnézetében. Mi a Dialektikus idealizmusunkkal járulunk hozzá a fejlődéshez. Fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot az angyalokkal, a jó istenekkel. Tudjuk, vannak démonok, van pokol. De akik inkább az élet, az emberiség fejlődését szolgálják, azokkal jóban vannak az angyalok is.

A 2018. december 12-i Jósdakonferenciánkon ezt a témát részletesen megtárgyaljuk.

Szilvásy Péter témagazda
Kormányzati Tanácsadó Jósda * Európai Fiatalok Szövetsége * Lélekkutató Intézet

Budapest, 2018. 06. 18.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.