Ez volt – ez lett

Húsz évvel ezelőtt az érettségizettek többsége tudta, hogy Magyarországon még nem volt kommunizmus, az ötvenes években pedig csak személyi kultusz volt.
2016-ban a tanárok is, az újságírók is, a politikusok is azt hiszik, azt hirdetik, hogy az ötvenes években, illetve 1989 előtt kommunizmus volt.

***

2010 előtt az emberek nagy része még megtehette, hogy nagyobb távolságra lévő helyekre utazzon.
Mára
Kialakult  másodfajú röghözkötöttség: bárki bárhova utazhat, csak éppen nincsen rá pénze.

***

Az utolsó erotikus fesztivál 2012-ben illetve 2013. áprilisában volt.

***

Mindenki ismerte, kedvelte, egy nagy, testvéri népnek a fővárosa, tízmillió lakosú Moszkva,
Moszkva tér
és lett:
Széll Kálmán tér
senki sem tudja ki volt Széll Kálmán, (a legendás titokminiszter Szilvásy György egyik korábbi élete), egy személy 100 évvel ezelőtt.

***

Országunk neve és állami, társadalmi berendezkedésünk egységet alkotott a megnevezésben:
Magyar Köztársaság
és lett:
Magyarország
egy földrajzi név, a társadalma mellőzve.

***

Az állam legnagyobb egészségügyi központja, csúcs a maga nemében, az egészségről szól
Állami Egészségügyi Központ (ÁEK)
és lett:
Honvédkórház
egy kis részhalmaza az államnak, a “kór”-nak a háza, pedig rendőröké, vasutasoké is.

***

A nép alkotta negyven éven keresztül, a neve is jelzi, ez alkotás, az
Alkotmány
és lett:
Alaptörvény
, ami kissé diktatórikusabb hangzású, ha jó, ha rossz – törvény, szűk réteg alkotta.

***

Valamikor egy hét alatt lehetett végignézni, megcsodálni, mert még 2012-ben is volt
Budapesti Nemzetközi Vásár
, ami 2013-ban már sajnos
elmaradt.

***

A közösségi szórakozás centruma a bál. Magyarországon a legjobb az
Opera bál
2010-től már
meg sem szervezték.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.