Az életvédő mozgalmunknak is köszönhetően csökkent az abortuszok száma, de sajnos még mindig elkövetnek orvosilag indokolatlan terhességmegszakításokat ún. “szociális válsághelyzetre” hivatkozva (ezzel generálva a szociális válságot).
***
A 10 milliós nemzetünkben 3 millióan vannak, akiknek szelleme egy abortuszt túlélve született újjá. Őket stresszelték a 206, augusztus 20-án elkövetett sátáni, aljas, nemzetellenes telepatikus manipulációk (háborús bűnt követtek el, Orbán Viktor cinkosságával)
***
Az mostani Fidesz-KDNP koalíció kormányzásának élet-halál egyenlege, mérlege: kétszer több halál, mint élet. A magzatgyilkosságok a fideszes felső-vezetés beleegyezésével, Orbán Viktor fidesz-elnök cinkosságával is megtörténnek – nemzetellenesen!
***
Fontos tudnia mindenkinek:
a magzatot már fogantatásától kezdve élő, érző, tudatos emberi lénynek számít!
Egyetlen törvénnyel, az orvosilag indokolatlan abortuszok betiltásával meg lehetne fordítani az állást, a társadalom, az élet javára!
***
Az Európai Fiatalok Szövetségének Alapelvei és Szövetségünk 2019-es expanziójának egyik legfontosabb aspektusa a jó párkapcsolatiság, az életszeretet erősítése, a halálhit és az abortuszok visszaszorítása, a közösségi élet fejlesztése.
A TesTudaT Konferencián (március 25.), a Kommunizmus Konferencia – Nemzetközi Összefogás az Életért (Start: 2017. November 7.) és az EFISZ Aktivista Klubjainkon – 2020-ban is napirenden lesznek az élet fő kérdései.
***
Népesség-statisztikai adatok
2022 * Születés – halál mérleg 2022-ben: 34.536 : 73.185 = 100 : 220
Aktualizálva: 2022-04-27*05-26 * 07-06 * 2023-01-06
Hónap Születés * Elhunytak * Abortuszok * Halálozás/Élet
Január 6..627 13.056 2.500 15.556/ / 6.627 * 235%
Február 6.068 12.256 2,500 14.750 / 6.068 * 243%
Március 6.998 12.359 3.000 16.000 / 6.998 * 229%
Április 6.516 11.135 2.900 13.235/ 6.516 * 203%
Május 7.604 10.196 3.100 13.296 / 7.604 * 175 %
Június 8.146 9.821 3.000 12.821 / 8.146 * 157 %
Július 8 327 10.844 2.800 13.644 / 8.327 * 164 %
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
**
Születés – halál mérleg 2021-ben: 92.690 : 190.424 = 100 : 205
Aktualizálva: 2022-03-01
Hónap Születés * Elhunytak * Abortuszok * Halálozás/Élet
Január 7.302 13.395 2.800 16.195 / 7.302 * 222%
Február 7.159 11.819 2.700 14.519 / 7.159 * 203%
Március 7.806 17.304 3.500 20.804 / 7.806 * 267%
Április 6.966 14.714 2.900 17.614 / 6.966 * 252%
Május 7.057 10.344 2.500 12.844 / 7.057 * 182%
Június 7.714 10.346 2.600 12.946 / 7.714 * 168%
Július 8.153 9.632 2.500 12.132 / 8.153 * 149%
Augusztus 8.323 9.764 2.300 12.064 / 8.323 * 150%
Szeptember 8.627 10.296 2.300 12.596 / 8.627 * 146 %
Október 8.332 11.567 2.000 13.567 / 8.332 * 162 %
November 7.915 15.573 3.000 18.573 / 7.915 * 235 %
December 7.336 16.106 3.000 19.106 / 7.336 * 260 %
******
Születés – halál mérleg 2020-ban: 92.122 : 173.626 = 100 : 188
Aktualizálva: 2020-06-07 * 06-12 * 07-27 * 10-31 * 12-01 * 2021-02-03 * 02-25
Hónap Születés * Elhunytak * Abortuszok * Halálozás/Élet
Január 8.098 11.754 3.500 187 %
Február: 7.050 11.064 3.000 200 %
Március: 7.072 11.679 3.000 210 %
Április 7.047 10.411 3.000 197 %
Május 7.280 9.863 2.900 175 %
Június 7.679 9.324 3.000 160 %
Július 8.646 9.715 3.000 147 %
Augusztus 8.134 10.133 2.800 159 %
Szeptember 8.503 10.157 2.700 151 %
Október 8.035 12.467 2.500 186 %
November 7.411 16.217 2.300 258 %
December 7.167 16.141 3.000 267 %
******
2019-ben: 96.737 – 183.050 = 100 : 189
Frissítve: 2020. II. 29.
Január Február Március Április Május Június
Élve születések: 7.364. … 6.524 … 6,920 … 6887 … 7092 … 7057
Abortuszok: 3.500 …. 3.000 …. 2.400 … 3100 … 3100 … 2500
Elhalálozások: 14.200 …13.100 …12.000 …10.500 …10.400 .10.500
100 életre jutó halál: 240 247 208 200 185 184
Július Augusztus Szeptember Okt. Nov, Dec.
Élve születések: 8.371 7.941 7970 7780 7.800 7.257 7.781
Abortuszok: 3.200 2.900 2100 2200 2.500 2.300 3.000
Elhalálozások: 11.200 10.500 10.700 11.400 11.050 10.100 11.500
100 életre jutó halál: 172 169 160 175 173 171 186
***
Születés – halál mérleg 2018-ban: 89.564 – 168.000 = 100 : 188
Frissítve: 2019. 3. 3.
Január Február Március Április Május
Élve születések: 7.738 6.821 7.132 6711 7060
Abortuszok: 3.800 3.400 2.300 2800 2700
Elhalálozások: 11.500 12.000 13.400 11.000 10.000
Élet : halál mérleg: 100 : 198 100 : 225 100 : 220 100:206 100:180
Június Július Aug. Szept. Október Nov, Dec.
Élve születések: 7.511 8.264 7961 7.948 7.953 7.281 7.184
Abortuszok: 3.100 2.100 3000 2.200 2.100 2.700 2.100
Elhalálozások: 9.600 11.000 10400 11.200 11.600 11.100 12.900
Élet : halál mérleg: 100:170 100:159 100:168 100:169 :174 :190 :209
****
Születés – halál mérleg 2017-ben: 91.600 – 155.800 = 100 : 170
Frissítve: 2018. II. 27.
Január Február Március Április Május Június
Élve születések: 7.741 6.873. 7.458 6.783 7.549 7.328
Abortuszok: 3.300 3.300 3.400 3.000 3.500 3.500
Elhalálozások: 14.834 12.456 11.299 10.292 10.600 9.300
Élet-halál mérleg: 100 : 233 100:227 100:197 100:196 100:187 100:179
Július Augusztus Szeptember Október November December
Élve születések: 8.105 8045 8131 7.837 7271 7.603
Abortuszok: 3.400 3500 3000 2.800 3000 3.300
Elhalálozások: 9.200 10.000 9600 10.400 10500 11.500
Élet-halál mérleg: 100 : 157 100 : 160 100 : 116 100 : 168 100 : 192 100 : 195
********
Élet-halál mérleg 2016-ban: 92.261 : 173.300 = 100 : 188
Frissítve: 2017. 03. 22.
Január Február Március Április Május Június
Élve születések: 7.672 7132 7523 6791 6833 7486
Abortuszok: 4.000 4000 3500 3400 3800 3000. ……3.500
Elhalálozások: 11.200 9970 10686 10.000 9800 9400
Élet-halál mérleg: 100 : 198 100:197 7.523:14186 100:199 100:200 100:165
Július augusztus szeptember október november december
Élve születések: 8179 8384 8328 8283 7647 7861
Abortuszok: 3000 3500 3000 3000 3500 3400
Elhalálozások: 9200 9400 9500 10228 10342 11895
Élet-halál mérleg: 100:150 100:154 100:150 100:160 100:180 100:194
**********
Élet – halál mérleg 2015-ben:
(Frissítve: 2016. január 26.)
szeptemberig októberben novemberben december
Élve születések: 68.647 7.695 7.174 7.815
Abortuszok: 36.000 3.200 3.500 4.000
Halálozások: 99.286 10.161 9.814 10.880
2015. 01. 01. és 12.31. között
Élet – halál mérleg: 91.700 : 181.000 = 100 : 199
83.516 : 165.635 = 100 :198 (novemberig)
76.342 : 148.647 = 100 :195 (októberig)
*****
2015. januártól májusig júniusig júliusig
Élve születések: 35563 44167 52235
Abortuszok: 20479 24700 28220
Elhalálozások: 59047 68600 78709
Élet – halál mérleg: 35563 : 79526 = 100 :223 44167 : 93408 = 211 52235 : 106929 = 100 : 204
2015. januártól – februárig márciusig áprilisig
Élve születések: 14.640 22000 29140
Abortuszok: 8.200 12800 16700
Elhalálozások: 25.469 37800 48500
Élet – halál mérleg: 14.640 : 33.600 = 1 : 2,3 22000 : 50600 = 1 : 2,3 29140 : 65200 = 1 : 2,2
2014-ben:
2014. január – december:
Élve születés: 91500 100 %
Abortuszok: 48000 52 %
Elhalálozások: 126100 137 %
Élet : halál mérleg: 91500: 174100 1 : 1.9
2014. január – augusztus
Élve születés: 59627 100 %
Abortuszok 33570 56 %
Elhalálozás: 82136 138 %
Élet – Halál mérleg: 59627 : 115706 1 : 1,9
2014. január – június
Élve születés. 43.130 100 %
Halál (abortuszok kb. 20.000) 88.358 205 %
2014. január – május
Élet, születés: 35525 100%
Halál (abortuszokkal) 74982 211%
2014. január – február
Születés: 14.069
Halál: 30.207 (ebből magzatgyilkosság: kb. 6.000)
2013. január 1-től december 31-ig:
Élet: 88200
Halál: 177465 (ebből magzatgyilkosság: 50.000)
Egyenleg: – 89.265
Forrás: ksh.hu
Az eredmény azt is jelzi, hogy rendkívül nagy mértékű a halál szuggesztívája, nagyon sok a Fidesz-KDNP kormány ösz-nemzeti teljesítménye rossznak mondható.
Az ún. “Emberi Erőforrások Minisztériuma” tevékenységét is leminősíti, hogy több a halál, mint az emberi élet, az abortuszok (különös kegyetlenséggel elkövetett magzatgyilkosságok) száma még mindig magas. Sem az Emmi, sem az MTA nem volt képes megfelelően kiállni az emberi élet védelme érdekében.
A Magyar Köztársaság Kormánya, 2014. májusától hathatósan fel fog lépni a magzati élet védelme érdekében.
Prognózis: egy krízis után a társadalom rádöbben, hogy Orbán Viktor és köre tulajdonképpen a halál felé vezetné az országot. Azt jósoljuk, hogy 2014. márciustól kezdve magához tér a magyar nemzet, és újra előre, progresszían és konstruktívan gondolkodik, cselekszik. Figyeljünk egymásra!
A kutatásaink, megfigyeléseink alapján örömmel konstatáljuk, hogy az utóbbi időben már többen születnek le az angyali szférákból, mint a démonoktól, illetve az abortuszt átélt magzatok szelleme is nagyrészt az angyalok közé kerül.
Háttérinfók:
Az orvosilag indokolatlan abortuszok, azaz magzatgyilkosságok generálásáért és fenntartásáért most már elsődlegesen felelős Orbán Viktor és köre, melybe beletartozik a KDNP néhány felső vezetője is, és az abortuszgeneráló aljas patkány Vélin Marin és a kétszeres magzatgyilkos Nelly Haritonova. A szándékaik az, hogy minél több embert belecsaljanak az abortusz csapdába, és így minél több embert képesek manipulálni, befolyásolni, uralni. A 2006. augusztus 20-i telepatikus tömegmanipulációknak is ez volt az egyik fő oka (illetve a királyság és hamis istenségkép generálása)
A Magyar Köztársaság Kormánya a 2014-es választások után a helyzetet tisztázni fogja, a felelősöket pedig felelősségre fogja vonni.
Ezután a magyar nemzet felemelkedése dinamikusan megindulhat.