Ország jót láss!

A jóslás azt jelenti, hogy jót láss!
Jósolhatunk embereknek, szervezeteknek, nemzeteknek, a lényeg, hogy a pozitív jövőképet erősítsük, a negatívumokra felhívjuk a figyelmet, és a megoldással erősítsük az optimizmusunkat!
A Kormányzati Tanácsadó Jósda 2006. július 5-én alakult meg a 2. Emese bálon, a Magyarok Házában.
2015-ben úgy döntöttünk, hogy az Európai Uniót is támogatni fogjuk, és 2017-ben kidolgozunk egy komplex tanácsadói programot az EU részére.

2017

December

November

Október

Szeptember

Augustus

Július
A Nagy Francia Polgári Forradalom méltó megünneplése jelezni fogja, hogy igenis a haladó, polgári, demokratikus erőknek van jelentősége. Az orbáni feudalista restauráció végleg kudarcba fullad. A nyári örömök, szórakozás, család, romantika és életkedv megnöveli a nemzet erejét, a vállalkozókat, a művészeket ugyancsak.Az Európai Unió tagországai közötti jó kapcsolatok általánossá válnak a diákság, a vállalkozói szféra, a művészek, a rendezvényszervezők világában. Az EU-EXPO szervezése intenzívebb szakaszba lép.

Június
A nyárra, a szünidőre, a vakációra, az üdülésre készül az ország. Ez pozitív, jó hangulatot generál.
A politikai szféra konfliktálása felerősödik, a cezaromániás, skizofrén Orbán Viktor (Fidesz jelenlegi elnöke, a Fidesz-Kdnp kabinet vezetője) egy újabb, súlyos hibát követ el, melynek következtében lényegesen megroppan a tekintélye, és így a hatalma is. A magyar társadalom kezd újra önmagához, a múltjához és a pozitív céljaihoz visszatérni.
Az abortuszok betiltása, visszaszorítása nagyon fontos! Mivel Magyarország a Föld agya, nagyon fontos, hogy az emberi életet a fogantatástól kezdve tekintsük érzőnek, élőnek!
Orbán Viktor ismét megkísérli, hogy titokban és engedély nélkül fejére vegye a Parlamentben található Koronát (ami hiteles másodlata az eredeti Szent Koronának), és ez a kísérlet ismét súlyosbítja az épelméjűségét.
A szocializmus, a kommunizmus eszméi ismét felerősödnek, ami nagyon jó a nemzetünk és az emberiség számára. Ez a folyamat november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepén expandálódik.

Május
Az Európai Unió ünnepe (május 7.) vízválasztó lesz. Látni lehet majd, hogy kik azok akik csak papolnak, de szívják az EU-t, és olykor szidják is, és kik azok, akik tényleg aktívan hatnak a nemzetek együttműködése érdekében. Az EU megerősödik, mert sikeresen kiheverjük a brexitet, és más destruktív mesterkedéseket.
A szórakozás-kultúránk inkább érdekelni fogja az embereket, mint a pártok csatározgatásai. Vélhetően megjelenik egy normális párt, amelyiknek lesz egy jó pártfilozófiája, amely kilép a korlátozott világnézetekből, vallásokból.

Április
A hazánk felszabadulásának (ápr. 4.) ünneplése a pozitív erőket fejleszti. Mivel ezt a témát nem képes értelmesen kezelni Orbán Viktor, a Fidesz mostani elnöke, ezért ismét megroppan a hatalma, a tekintélye. A vállalkozói szféra önállóan lábra áll, és a kabinettől függetlenül dinamikusan fejlődik, különösen az EU-s kapcsolataink bővítése révén.
Az egészség terén a természetgyógyászat, az ezotéria, a parapszichológia is expandál, ami nagy mértékben javítja az emberek egészségét.
Az oktatás újabb irányokat fedez fel. A CEU ellenes abnormális mentalitás ellenhatásaként pozitív, társadalom-tudatos szemlélet aktivizálódik.

Március:
Tavaszpont: március 20. hétfő, 11 óra 30 perc.
Nagyon jó csillagállás: Hold – Szaturnusz együttállás, nagy trigon a Felszálló Holdcsomóponttal és az Uránusszal. Nap a Kos jegyébe lép. Kifejezetten nagy kezdeményezéseknek kedvez, érdemes ezeket elindítani, bátran és okosan vezetni, mert sikerre vezet a kitartó munka. 
A migránsválság az őrült iszlamita diktátorok blokkolásával csökkenni fog.
A fidesz-kdnp kabinet feudalista restaurációját egyre többen felismerik, és opponálják.
Március 15-én ismét megroppan Orbán Viktor, a Fidesz mostani elnökének a tekintélye, a hatalma.
A vállalkozói szféra növekszik, az EU-ban jó partnereket találunk.

Február:
A társadalom nagyobb része inkább a szórakozás felé fordul, hiszen farsang van.
A nemzetközi kapcsolat a politikai színtéren inkább divergál.  

Január:
A gazdaság erősödik. A politikai szféra konfliktál.