Orbán Viktor hatalmát a koncepciótlan ellenzékeskedésének köszönheti, még a 80-as évek végén.

A szocializmusban az emberek még bíztak egymásban, és azt feltételezték, hogy tud valami jobbat – de nem tudott semmit sem Orbán Viktor. A többpárt rendszer koncepció híján nem ér semmit.

Orbán Viktor kézírásának grafológiai elemzése alapján megállapíthatunk négy súlyos jellemhibát: szadizmus, cezarománia, egocentrikusság, skizofrénia. Plusz: paranoia, aminek a lényege az, hogy mindentől fél, ami a szocializmusra emlékezteti. Ugyanis nagyon sokat és gonosz módon ártott a kommunizmus haladó eszméjének. Orbán Viktorbtudja jól, hogy nem volt még Magyarországon kommunizmus, ami valójában a legjobb társadalmi rendszer lenne. Ennekbellenére szándékosan és buta sunyi módon felcseréli az ötvenes évek személyi kultuszát (ami szocializmus sem volt) a kommunizmussal! Ez a mentalitása sokat ártott nemcsak a nemzetünknek, hanem Európának, az emberiségnek is!

Habár nagyon jó ötlet volt a Nemzeti Együttműködés Rendszere, de sajnos a háttérben megbúvó gyáva fekete mágusok inkább a nemzeti ellenségeskedést kreálták.

A 2006. augusztusb20-i ünnepséget megzavaró bandának is tagja Orbán Viktor, akit egy gyáva és sunyi alak, Velin Marin majom kungfu oktató, sátáni szektás vezetett. Ez az őrült személy, aki istennek tartja magát, szuggerálta nyolcfős bandájával az abortuszt, a kirájságot, az istenséget. Ebben bűnükben társuk volt még a kétszeres magzatgyilkos Nelly Haritova, egykori kgb-s ügynök, aki Sztálin reinkarnációját kereste (Velin Marin az).

Orbán Viktor hatalma tehát nem a szakértésen, a szocializáltságon alapult, hanem a mentális terrorizmuson. Persze azért alkalmaztak okos dolgokat is.

Az önkényuralomra az jellemző, hogy csak a központ kezdeményezései, programjablehetnek aktívak, az ellenzékét pedig blokkolják, vagy nem társulnak. Az egyik legsúlyosabb kollektív tudat ellen elkövetett bűnnek minősíthető a “Csak a Fiudesz!” választási szlogen. Ez is jól utal Orbán Viktor egocentrizmusára.

Ám, mint minden aljas diktátor, Orbán Viktor hatalma és tekintélye is korlátozott, sérülékeny, és megroppant az alábbi események hatására:

Kvótaszavazás. Orbán Viktor egyszer sem ítélte el az iszlamista diktátorokat. Az idióta főnöke (Velin Marin) ugyanis korábban Allahnak is képzelte magát.

Az olimpiai pályázat visszavonása. Ez mutatta a legpregnánsabban, hogy mennyire képtelena nemzeti együttműködésre az Orbán-kabinet.

Kifütyült szónoklat. 2017. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön kifütyülték Orbán Viktort, miközben szónokolt, és elvtelenü, hazug, gyáva módon fordult Brüsszel ellen.

Még kettő megroppanása várható Orbán Viktornak, fél éven belül, azután ismét erősen fepezsdül a közélet, október 23-án. Ezért most minden jó, pozitív kezdeményezést, témát vezetőket óvatosságra intünk. Kalkulálni kell, sajnos, a gyenge szocializáltsággal.

Ám a különleges, kreatív programok mehetnek, főleg, ha nem függ a mostani kabinettől.

Tavasz végén már dominálnak a pozitív, EU barát erők.