ujhimnusz-1

Kiemelten fontos akcióink közé tartozik 2019-ben a magyar Himnusz lényeges megújítása is. A Magyar Népköztársaság Kormányának felfejlesztése X-party 5. szisztémában.

***** Koncepciónk *****

Meghallgatva a magyar Himnuszt, miközben felvonták a Parlament előtt a zászlót, rá kellett döbbenünk: sohasem volt aktuálisabb az a kezdeményezésünk, hogy újítsuk meg a magyar Himnuszt.
Úgy kezdődik a vers, hogy “Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel!” A zene viszont nagyon mélabús. Azután úgy végződik az első versszak, hogy “Megbűnhődtek már e nép a múltat, s jövendőt!” Lehetne sokkal optimistább, pozitívabb befejezés, “happy end” is ennél.

Következésképpen az újító mozgalmunkat intenzívebb második fázisába kell fejlesztenünk. És a TesTudaT Konferenciánkon, 2016. március 25-én megalkottuk az első verzióját a Himnuszunk megújításának:

Munkánk a Diákok és Vállalkozók Fóruma, az Európai Fiatalok Szövetsége, az Yrisz Klub összefogásával lesz teljesebb. További részletek hamarosan.

A Jó Istenek és Angyalok Hetében, 2018. május 7-13. folytatjuk az újító mozgalmunkat. A Magyar Köztársaság Kormánya főtámogatásával.