Soros György titka

A 86 éves magyar származású, amerikai milliárdos Soros György már 86 éves. Nem túl fiatal 🙂

Nagyon zseniális, még mindig nagyon aktív üzletember. Hogyan lehetséges ez?

Nos a  titkát feltárta már, de csak a kiválasztottak számára volt érthető, elismerésre méltó. A lényeg: amikor az édesanyja haldoklott, akkor egy kábítószerrel a fájdalmait megszüntetve jobb létre szenderült. És azután az anyja szelleme tudja jól segíteni tanácsaival a fiát, Soros Györgyöt. Ez elismerésre méltó!

Azonban a sátánistáknak ez nagyon csípi a szemét, és habzó szájjal ugatják Soros Györgyöt, mert le akarják öt szakítani a túlvilági kapcsolatairól. Csak egy szadista személy engedélyezhette azt a sunyi és aljas plakátkampányt, melyben az áll, hogy “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” – a szadista ugyanis azt élvezi, ha a másik ember szenved. Mindegy, hogy éppen a felesége, vagy az ellenzék, lényeg, hogy szenvedjen. Orbán Viktor nagykorú személy kézírásának grafológiai elemzéséből kiderül a szadizmusra való nagyfokú hajlama, a cezaromániája is – és az is, hogy a Sátán telepatikusan vezérli. A Sátán valójában egy gyáva, ostoba és nagyon aljas személy. Egy sátáni szekta (szcientológia) és az iszlám is nagyon a talpnyalója, min ahogyan Orbán Viktor, nagykorú személy, a Fidesz jelenlegi elnöke is kiszolgálja a Sátánt.

A Jósdakonferencián, 2019. december 2-án, egyik fontos napirendi pont lesz a sátánizmus visszaszorításának lehetséges módjai is. Megbeszéljük még Soros György zseniális módszerét, és a migráció visszaszorításának ideológiai feltételeit is.

Szilvásy Péter témagazda
Kormányzati Tanácsadó Jósda * Lélekkutató Intézet * Magyar Köztársaság Kormánya

Budapest, 2018. 11. 19.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.