Az elmúlt 17 hónap kormányzati munkája eredménye még nem igen látszik, mert a gazdasági élet szereplőinek aktivitása és produktivitása inkább stagnált, vagy kicsit visszaesett, a közhangulat pedig inkább komolyabb, vagy komorabb lett.
Mindezek alapján tanácsoljuk, hogy az emberi bizalmatlanság alapját képező abortuszokat szüntessék meg, a fekete médiát szorítsák vissza, és a múltba való visszafordulás helyett inkább a XXI. század kihívásaival foglalkozzon a politika.
A nyolcvanas években már jól prosperáló szocializmust és az ideális jövőképet jelentő kommunizmust pedig elismerni, értékeit megtartanunk kell, a degradálás, a történelmi hamisítások helyett.
A harmic feletti korosztály szórakozáskultúrája kb. ötödére esett vissza a 30 évvel ezelőtti színvonalnak, érdemes, lényeges hogy a zenés-táncos szórakozás megfelelő rangot kapjon megint, és az ún. “zombi” zenék, partik eltűnjenek a szórakozási műfaj repertoárjából, mert ezek tudatmanipuláló és ízlésromboló hatása már eléggé felerősödött. Nyilván új, művészibb irányvonalak kifejlesztésére is szükség van.
Az MSZP bukásának fő okai:
– az élethez, az emberi és különösen a magzati élethez való viszonyának torzítottsága miatt következett be. Az abortuszt megengedő demagógiáknak nem lenne helye egy felelős pártban!
– a szocializmus és a kommunizmus alapelveinek megtagadása, lebecsülése egyben az MSZP gyökereinek megmérgezését és jövőképének nihilizmusát is jelentette. A Fideszhez hasonlóan az ideológia, filozófiai káosz nem eredményez már tömegbázist.
Mindkét esetben a 2006-os tömegmanipulátorok destruktivitása nyilvánul meg.
A magyar nép viszont egyre inkább önmagára és környezetére, közösségére talál a pártpolitikai vezetők nélkül is.