A Szépség Világnapja – október 14.
Először 2003-ban szerveztük meg a Szépség Világnapját, azóta minden évben X. 14-én tartjuk. Idén a nemzetközi expanziónk tervezését készítjük. A szépségversenyek megújítását is fontosnak tartjuk. A szépség istennőinek tisztelgünk a gála műsorunkkal. Megválasztjuk a Miss Íriszt is. Komponálunk szép dalt, alkotunk szép képet is. Az Afrodité Galériánkat, a Szépségversenyek Tárlatát is fejlesztjük, exponáljuk. Lényeg: szép a Világ!
Az EU-EXPO ünnepélyes megnyitója – október 12.
A programjaink fejlesztése, ismertetése és a 2027-es EU-EXPOnk tervezésére és a nemzetközi expanziónkra fókuszálunk. A témaköreink továbbra is: Testkultúra, Szépség, Művészet, Innováció, Szórakozás. E témaköreinkhez kapcsolódió jó istenekkel-istennőkkel is társulunk. Fejlődjünk!
Kell az ideológiánk megfelelő exponálása, terjesztése – október 10.
Egy jó világnézet javítja, fejleszti a kreativitásunkat, a vidámságunkat, a társaságunkat, az életkedvünket is.A Dialektikus idealizmust ennek megfelelően alkottuk meg. Felméréseink bizonyítják, hogy a monoteista vallások nagyon degradálják a szellemvilágot. Pedig ennek élénkítése minden ember számára fontos. Aktivista klubjainkon erről is tanácskozunk.
Kreatív EU-EXPO Klubot tartunk az Életmód és Ásvány Expón – szeptember 26+27.
A rendezvényen önálló standunkon tanácskozunk, grafologizálunk, szervezünk. A jó társasági életünket is tudjuk aktivizálni, hiszen sok jó kiállító és előadó is lesz, a közönség is barátságos. Megtervezzük az idei EU-EXPO programját és a Szépség Világnapját is, amit minden év október 14-én tartunk. Fókuszálunk különlegességekre és a vidámságra is.
A Jó Istenek 121. Hete – szeptember 21-27.
A jó istenekkel való jó kapcsolatunk különösen fontos, hasznos, egészséges is. Érdemes hatékonyan, konstruktívan tanácskoznunk a jó istenekkel-istennőkkel. Fontos az istennői princípium ismerése – fejlesztően hat az emberre.! A jó istenek-istennők vezetője a Napisten. Sok sikert kívánunk a jó isteneknek-istennőknek!
Nagy Sportág és Hangszerválasztó – szeptember 18-19.
A Merkapt Sporttelepen szervezik meg idén tizedik alkalommal ezt a nagyszerű rendezvényt tehetségesnek, sportolóknak, zenészeknek. Családok és társaságok is kilátogatnak. És választanak…
Fejlesztjük az Afrodité Galériánkat is – szeptember 14.
A szépségversenyek tárlatát a partnereinkkel, a szépségversenyek szervezőivel megtervezzük, kifejlesztjük és prezentáljuk a Szépség Világnapján X. 14-én. Nagyon sok értékes, hasznos, szép, szórakoztató modulok vannak a szépségversenyek áltl, és ezek összegyűjtése és prezentálása jó hatással is lesz a szervezőkre, a szépségversenyzőkre, a partnerekre, az érdeklődőkre is. Az első prezentációnkat az Életmód és Ásványexpón celebráljuk, szeptember 26-án Lurdy Konferencia Központban. Azután a partnereinknél is tudjuk bemutatni. Alkotunk különlegességeket is.
Belvárosi Sörfesztivál – szeptember 1-6.
Érdekes jó rendezvényen sok sörkülönlegességgel meg lehet ismerkedni, megkóstolni. És a szórakozásra is fókuszálhatunk. A Szabadság téren rendezik meg. Érdemes tudnunk, hogy a sörnek van gyógyhatása is, esténként nyugtat is, az alvást is támogatja. Megválasztjuk a Sörfesztivál Szépét 5-én.
Ünnepélyes tanévkezdés – szeptember 1.
Valljuk a lenini elvet: „Az ifjúságlegfontosabb feladata: tanulni, tanulni, tanulni!” Méghozzá jó közösségben, jó környezetben.
A Jó Istenek 120. Hete – augusztus 17–23.
A jó istenek világának hite, tudása nagyon jól. pozitívan hat a szellemvilágunkra, a képzelőerőnkre, a fantáziánkra, a kreativitásunkra – az életkedvünkre is. Fejlődésünk alapja mindezek ismerete.
A nyaralásunk fejlesztése – július 15.
A jó nyaralás felélénkít, és kreatívabbá is tesz. Ezért tartunk hasznos tanácskozásokat a fő témáink fejlesztése érdekében is. A Testkultúra, a Szórakozás, a Szépség a Művészet nagyon inspirálja az Innovációnkat is. Nyári rendezvényekhez társulva tartunk hasznos, érdekes tanácskozásokat is.
És fókuszálunk egy jó Élmény-Alkotó Táborunk kifejlesztésére is.
Írország az Európai Unió soros elnöke 2026. II. félévében
Sok sikert kívánunk Írországnak az Európai Unió fejlesztése terén!
Az Úttörő Szövetség ünnepe – június 2.
1946. június 2-án alapították a Magyar Úttörők Szövetségét – a legjobb közösségünk egyikét. Érdemes néha átismételni az Úttörők 12 pontját, mert lényegesen fejleszti a szellemvilágunkat, a társasági életünket, az életkedvünket is.
Pünkösdi ünnepek – május 24-25.
A Mennyország, az angyalok létezése valóság. És érdemes tudni, hogy vannak a jó istenek is, a Napisten vezetésével. Egy jó, igaz világnézet jó hatással van a szellemünkre, a testi egészségünkre, a fantáziánkra, a kreativitásunkra, a társasági életünkre, a párkapcsolatunkra is. Ez Jézusi üzenet. Legyünk szerencsések, sikeresek is!
A Jó Istenek 117. Hetének konklúziója – május 10.
A tanácskozásainkon különösen fókuszáltunk a társasági életünk fejlesztésére. Ennek érdekében a régi, jó kapcsolatainkat reaktiváljuk és újakat szervezünk – különösen az EU-EXPO Témaköreinknek megfelelően. Az Innováció, a Testkultúra, a Művészet, a Szépség és a Szórakozás a fő témáink, fejlesztéseink, szervezéseink alapjai. Az EFISZ Aktivista Klubunknak is hasonló a prioritása, persze az ideológiánk exponálása is. Az Európa ünnepén ezt is megtanácskozzuk. Fejlődjünk!
Európai Unió ünnepe – május 10.
Budapesten a Szabadság téren nagyon színvonalas rendezvényen ünnepeljük Európa Unió napját. Tartunk egy konstruktív Aktivista és EU-EXPO Klubot is. Fejlődjünk sikeresen! A társasági életünket bővítjük, fejlesztjük. Vannak jó projektjeink, melyekhez sokan fognak csatlakozni.
Az Európai Unió fejlesztése érdekében is konspirálunk a rendezvény szervezőivel, partnereivel. És a szórakozásunkra is fókuszálunk. Fejlődjünk!

Anyák napja – május 3.
Sok boldogságot, jó erőz és egészséget kívánunk az anyukáknak!
Városligeti Majális – április 30-május 3.
Nagyon sok jó műsorral, szórakozással, kiállítókkal ünnepelhetjük meg a Majálist. A Városligetben egész napos rendezvények vannak. Szórakozzunk is jó! Szervezzük az Aktivista Klubunkat és az EU-EXPO Klubunkat is.
Éljen Május Elseje!
A munka nemzetközi ünnepén országszerte jó rendezvényeken éltetik a munkásokat különösen is. Fejlődjünk!
+ A Tánc Világnapja – április 29.
Jó zenére, jó társaságban, jót táncolni jó!
A Föld Napja – Április 22.
11 éve alakultunk – április 15.
Az EU-EXPO Klubszerű fejlesztését, szervezését 2015. április 15-én kezdeményeztük, alapítottuk meg, a Hungexpon, a Construmán. Az informális klubunk az X-party szisztémában aktív: konstruktívan együttműködő, téma-orientált, informális csoport, társaság. A nagy, nemzetközi expanziónkat is tervezzük, szervezzük – 2028-ban. Fókuszálunk a témaköreinkre: Innováció, Szépség, Művészet, Testkultúra és Szórakozás – ez az emberek, a társaságok, a szervezetek 90%-át érdeklin. Fejlődjünk, legyünk sikeresek! Május 10-én az EU ünnepén, a Szabadság téren is tartunk egy fontos klubdélutánt, ünnepelünk.
Országgyűlési választás – április 12.
A fejlődésünk érdekében nagyon fontos a kormányváltás, és egy igazi jó kormány megalakulása. Kell, hogy legyen a társadalmunk pozitív, jó, megvalósítható célrendszere! Ennek érdekében fórumokat is szervezünk májustól. A dicsőséges szocializmusban volt pozitív célunk a kommunizmus – ami a Mennyországba létezik. Az ideológiánk, a Dialektikus idealizmus alapján is lehet jó társadalmi célrendszert megalkotni. Nyerjen a baloldal a választásokon!
*** A Tisza párt megnyerte a választást – gratulálunk Magyar Péternek és a tiszásoknak!
Kreatív klubpartink az Ásványbörzén – április 11.
Folytatjuk, fejlesztjük az X-party szisztémánkat, a konstruktívan együttműködő téma-orientált informális csoportokban. Fókuszálunk az egészségügy fejlesztésére, az EU-EXPO Klubunkra (ezen a napon is tartunk), a szórakozásunkra, a világnézetünk – Dialektikus ideológia exponálására, fejlesztésére is. A Lelkes Ásványbörzén nagyon sok jó kiállító megjelenik, velük is konspirálunk. A választásokra is készülünk, nyerjen a baloldal, mert kell a társadalmunkban a közösségi, társasági élet fejlesztése.
Az Egészség Világnapját minden évben április 7-én ünneplik, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1948-as megalakulásának évfordulóján. A nap célja a figyelem felhívása egy-egy kiemelt, globális népegészségügyi problémára, hangsúlyozva, hogy az egészség alapvető emberi jog, nem pedig kiváltság. Fontos a jó világnézet tudása a jó egészséghez!
Kellemes Húsvéti ünnepeket kivánunk!
Idén április 3-6. tartjuk a feltámadás és a húsvéti locsolkodás érdekes ünnepét.
TesTudaT Konferenciánk és Írisz Bálpartink – március 25.
Húsz éve szerveztük meg először a „Tudatos testépítés” konferenciánkat az RSZKK Dísztermében. Sok jó előadóvolt, jó volt az alaptémánk – ezt folytatjuk. Idén Hungexpón a Construmán tartjuk, szervezzük meg a TesTudaT Konferenciánkat. Különösen fókuszálunk a jó világnézetünkre, a Dialektikus idealizmus tanaira, a tesTudatos Napozásra, a jó egészségünkre, ami szociál-pszicho-szomatika komplex rendszere. És megválasztjuk az Írisz bál és az EU-EXPO Klub Szépét is. A szórakozásunk világát is fejlesztjük.
Az Angyalok jó kapcsolatban vannak a jó istenekkel. Éppen ezért érdemes az embereknek ezt hinni tudni hogy vannak a jóistennek, mert ebben az esetben jó kapcsolatban van az ember az angyalaival.
Nemzetközi Nőnap – március 8.
Boldogságos Nőnapot kívánunk a nőknek, a jó istennőknek, a szépség istennőinek is!
Kínai Holdújév kezdete – február 17.
A Tűz Ló éve vette kezdetét – a dinamikus, erőteljes, pozitív kezdeményezéseknek kedvez.
Fontos a jó társasági élet – február 10
A Makarenkói elvet nagyon jónak tartjuk: Az emberi élet célja, értelme: Közösségben, közösségért, közösség által. A dicsőséges szicializmusban ez nagyon jól hatott, működött. De az elmúlt tizenöt évben adjon nagyon degradáltak a jó közösségek, társaságok. Kvázi posztfeudalidta rendszert kreáltak Orbán Viktorék. A hátteret már lelepleztük. Fontos tanácskozásokat szervezünk, hogy újra, jól működő Magyar Köztársaság legyen. Fejlődjünk előre, fölfelé!
Kezdődik a Téli Olimpia Milánóban – február 6.
Az olimpiák összehozzák az emberiséget, ezért különösen hasznos, fontos, jó eseménysorozat. Idén a téli Olimpia Olaszországban, Milánóban zajlik. Sok sikert kívánunk a szervezőknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és a versenyzőknek, a partnereknek is.
Életmód és Ásvány Expó – január 24-25.
Nagyon színvonalas, érdekes jó rendezvény, sok jó kiállítóval az egészségünkre fókuszálva is, és szép ásványok és ékszerek is prezentálva. Persze érdekes előadásokkal is – a Lurdy Konferencia Központ tradicionálisan jó rendezvénye, együttműködve a Lelkes Ásványbörzével is. A standunknál Partner és Média Partit és EU-EXPO Klubot is szervezünk, meg grafologizálunk is. Kicsiknek, nagyoknak, vállalkozóknak, művészeknek is érdekes, jó rendezvény ez.
Európa kulturális fővárosa: Oulu
A Magyar Kultúra Napja – január 22.
A nemzetünk kulturális értékeit becsüljük meg, ápoljuk, fejlesszük!
AGROmashEXPÓ a Hungexpón – január 21-24.
A rendezvény a szakma legnagyobb éves fóruma és vására, ahol a legújabb innovációk, gépek és technológiák bemutatása mellett a résztvevők közvetlen kapcsolatokat építhetnek a gyártókkal, kereskedőkkel és gazdálkodókkal.
Kreatív mozgalmunk a Szórakozásunk fejlesztéséért – január 11.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy tudjunk jól szórakozni is, mert ezzel fejlődik, erősödik az életkedvünk, az egészségünk, a társasági életünk is. Az Aktivista klubjainkon különösen fókuszálunk erre is. A vidéki városokban már alig van jó szórakozás – fel kell lendítsük. A január 24-i klubunkon erről is tanácskozunk az Életmód Expón. És javaslatainkat propagáljuk megfelelő partnereinknek.
Ciprus lett az Európai Unió soros elnöke 2026. I. félévében
Az Európai Unió összefogására, erősítésére, a tagság együttműködésének fejlesztésére fókuszál az őj elnökség. Sok sikert kívánunk!
Sikerekben gazdag, boldog, vidám, egészséges, fejlődéses új, 2026-os évet kívánunk! – január 1.
