Közösség építése

Az elmúlt években kifejlesztettük, leteszteltük Alapelveinket, célrendszerünket, témáinkat, struktúránkat, szisztémánkat.

A tesztelés és tervezés után most a hatékony szervezésen a sor. Ehhez pedig meg kell találni a háziasszonyunkat, a főtitkárunkat, a csoportvezetőket és a legfontosabb a tagságot is.

A jó közösség építése ma szinte létfontosságú, mert a mostani társadalmi rendszerben nagy mértékben disszociálódott és konfliktálódott a társadalom.

A pozitív erők összefogása, együtt gondolkodása és cselekvése leginkább az ideológián, a célrendszeren múlik. Ennek megfelelően az Alapelveink kidolgozása után most az ideológiánkra fókuszálunk, melynek neve: “Dialektikus idealizmus”. A komplex változatát a TesTudaT Konferenciánkon, 2018. március 25-én prezentáljuk. Erre meghívjuk más vallások vezetőit, politikusokat és vállalkozókat, meg természetesen diákokat, újságírókat, tudósokat és művészeket is.

Közösségépítésünk továbbra is az Aktivista klubokra alapozódik, de az Akció – Funkció csoportok tanácskozásán is fontos a jó társasági szellem kialakítása.

Az emblémánk után a zászlónkat és az indulónkat is megkomponáljuk.

Következik a November 7-i összejövetelünk, melyen a tanácskozás mellett megünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 100. évfordulóját is. Ez a hét a Jó Istenek Hete is, melyet immár a 11. alkalommal szervezünk meg. A tradíciók ápolása és a jövőképünk fejlesztése a lényeg. Egy kis romantikával fűszerezve 🙂

 

Európai Fiatalok Szövetsége * Szilvásy Péter alapító

Budapest, 2017. 10. 26.