A testi-szellemi teljességünk megélése, fejlesztése különösen fontos az Európai Fiatalok Szövetségének.
A duálpárok egyesülése, orgazmusa az élet lényegét képezik. Ehhez azonban, hogy idáig el tudjunk jutni, kell, hogy természetesen legyünk egészségesek, kell edzettebbnek lennünk, és az erotikával is egészségesen kell foglalkoznunk. Az erotika már több, mint romantika, de még nem szex.
Az Egészséges Erotika Hete kezdeményezés a Nemzetközi Erotika Szövetséggel együtt történik, a megállapodás szerint az első
Egészséges Erotika Hete: 2014. március 24-30.
Alapelvünk szerint több istenit tisztelünk, ezért a március 21-i Aktivista klubon határozzuk meg, hogy melyik istennő védnökségét kérjük 2014-ben.
Az Erotika Művészeinek Tárlata és Fesztiválja: 2014. 09. 12-14. A további részleteket a Diákok és Vállalkozók Fórumán, a TesTudaT Konferencián és az Aktivista klubokon beszéljük meg.