„Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!” – ez volt az V. TesTudaT Konferencia konklúziója, üzenete és lett az Európai Fiatalok Szövetségének vezérelve is.
A mostani két különlegességgel is bővül.
Megalakítjuk a Kibernológusok Társaságát és a Kommunizmus Konferencia – „Nemzetközi Összefogás az Életért” csúcseseménye is lesz. A helyszín a Vörös Csillag étterem VIP terme, a Bálna Budapestben.
A Konferencián szó lesz az emberiség és a földön kívüliek kapcsolatáról is.
Mivel ezen a napon van Írisznek a szivárvány istennőjének a napja is, a Miss Írisz választás is kiemelt témánk lesz, hiszen lényegesen meg kell újítsuk a szépségversenyek világát.
A rendezvény után sajtóközlemény is megjelenik. Április 4-én, hazánk felszabadulásának 70. évfordulóján komplettáljuk a Kommunizmus Konferenciát, és ekkor lesz a Miss Írisz választás első előversenye is, melynek fődíja a Kristálykorona, ez is bemutatásra kerül.
A Vállalkozók és Diákok Fórumának éves tervét is megbeszéljük. Lényeges újításokat, fejlesztéseket fogunk bevezetni annak érdekében, hogy a két szféra konstruktív együttműködését katalizáljuk, szervezzük.