Az elmúlt évtizedben alapjaiban változott meg a bizalom az üzleti életben és a hétköznapokban. A megtévesztések rendkívül megszaporodtak, az internet elterjedésének köszönhetően pedig óhatatlanul megnőtt a transzparencia. Erre hívja fel …
Read More „A Bizalom Napja – május 30.”
A crossing-party szerű szervezést 2014-ben találtuk ki, és azóta is sikeresen alkalmazzuk a fórumaink, a klubjaink, a tanácskozásaink megvalósításában. A Diákok és Vállalkozók Fórumát kifejezetten érdemes megszerveznünk például a Hungexpo …
Read More „Crossing-party módszerünk”
12 év tanulás után számot kell adnia a diákoknak arról, hogy a tanultakat mennyire képesek jól alkalmazni. A tanulás céltudatos emberi tevékenység, a szociális térben van értelmezve. Ebből következik, hogy …
Read More „Az érettségi fontossága”
A harminc évvel ezelőtt megalapított vállalkozói szféra – többek között a Vállalkozók Klubja, a Vállalkozók Országos Szövetsége, az APEH, a BKIK, az MSZP Vállalkozói tagozata által létrehozott magyar vállalkozások – …
Read More „Összefogva tudunk megújulni”
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957. március 21-én bontott zászlót. Tevékenységével bebizonyította, hogy a magyar nemzet megérdemelten megbecsülje, elismerje, a legintelligensebb közösségünk eddig a KISZ. A dicsőséges szocializmusban, a hetvenes, …
Read More „KISZ ünnepe”
A Hungexpón került megrendezésre az Educatio kiállítás, melyen 200 kiállító prezentálta magát, egyetemek, iskolák, társszervezetek. Hatalmas volt az érdeklődés a diákok és a vállalkozók részről. A rendezvény konklúziója: a diákság …
Read More „Az Educatio kiállítás konklúziói”
A szociológiai felméréseink alapján, a 35 éven felüliek szórakozási szokásai nagyon gyérek, visszaestek a nyolcvanas évekhez képest. Vidéken különösen rossz a helyzet, sok kisvárosban már se diszkó, se mozi. Unalom …
Read More „Quantum-diszkó”
Még a dicsőséges szocializmusban, 1988. december 3-án szerveztük meg az első Vállalkozók Klubját. És megindult a vállalkozói szféra megteremtése és fejlesztése Magyarországon. Sok jó előadóink, vendégeink közül néhányat megemlítünk: Palotás …
Read More „Alapjaink a Vállalkozók Klubja”