Fórum a fesztiválokon
Az első Fórumot az első Magyar Világtalálkozón szerveztük meg, Balatonlellén. Nagyon bevált! Hívtunk diákokat, és a rendezvényen megjelent vállalkozókat. Azután a Budapest Nemzetközi Vásáron, a Kézműves Magyar Ízek Vásárán, a …
. . a két szféra konstruktív együttműködése
Az első Fórumot az első Magyar Világtalálkozón szerveztük meg, Balatonlellén. Nagyon bevált! Hívtunk diákokat, és a rendezvényen megjelent vállalkozókat. Azután a Budapest Nemzetközi Vásáron, a Kézműves Magyar Ízek Vásárán, a …
A nemzeti ünnepünk elő-estélyén kicsit összefoglaljuk az eddigi eredményeinket, és megtervezzük a következő fél évet is. Az ünnep hangulata, energiája velünk van! Az államalapításunk, a szocializmus Alkotmányának és az Új …
A Diákok és Vállalkozók Fórumának is vezérelve a „Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!” – ami az EFISZ vezérelve, az Alapelvek 0. pontja. Ennek értelmében most olyan tanácskozássorozatot szervezünk, amelyben …
Sikeres lett a Fórumunk a Magyar Világtalálkozón, május 25-én! 25 vállalkozó és 8 diák részvételével nagyon sok hasznos dolgot, megoldást találtunk ki a Magyar Világtalálkozóval (fantasztikusan jó volt!) és a …
A Diákok és Vállalkozók Fórumának kifejlesztését a IX. TesTudaT Konferenciára (2014. március 25.) komplettáltuk. A konklúzió, hogy igenis nagy szükség van a konstruktív, hasznos és szórakoztató találkozókra. A DVF-et saját …
2014. március 21-i tavaszköszöntő Írisz bál előtt immár hagyományosan Média-partit meg Diákok és Vállalkozók Fórumát is tartunk. Az egyik legnagyobb feladatunk, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerünket is bővítsük. Praktikusan az Európai Unióval …
2014-ben a Diákok és Vállalkozók Fórumának rendszeresítése mellett fontos feladatunk lesz, hogy a Partnerszervező Szupercsapatot is létrehozzuk, amelynek a kiemelten fontos feladata lesz, hogy pénzforrásainkat, bevételeinket lényegesen megnövelje, a partnerkapcsolatainkat …
A Diákok és Vállalkozók Fóruma eddig több rendezvényen került megrendezésre, együttműködtünk a rendezvény szervezőivel, partnereivel, a megjelent diákokat is bevontuk a Fórumokba. Ez a metodika nagyon hasznosnak és sikeresnek bizonyult, …
A Diákok és Vállalkozók Fórumának megalapítását az a szándék vezette, hogy a két szférát és az elméletet és a gyakorlatot nagyobb egységbe tudjuk szervezni. A 2013-as évben a tájékozódás,m ismeretszerzés …