A Vállalkozók Klubját 1988-ban alapítottuk – nagy ünnepségünk * december 29.
A Vállalkozók Klubja Előszilveszteri bálját az MSZP Székházában szerveztük meg 1989. XII. 29-én—hatalmas sikerrel! A hatszáz fős közönség fantasztikusan jó műsort láthatott, melyben fellépett Markos György humorista és csapat, híres búvészek, előadók, és a legendás Old Boys együttes – Szidor László vezetésével tartott táncos koncertet. Megünnepeljük a 35. évfordulónkat.
A Vállalkozók Klubja egyesületté alakult 1990-ben. *** A Vállalkozók Klubja 2021-ben reinkarnált az EU-EXPO Klubunkba.
Kellemes, boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Ajándékot adni is, kapni is öröm, és élénkítő hatású is. A Karácsonyi ünnepekkor lehet arra is fókuszálnunk, hogy az élet van, és éljünk egyre jobban – lásd Krisztusi tanítások.
Ezüstvasárnap + Aranyvasárnap – december 15. és 22.
Országszerte nagyon sok szép, jó, érdekes műsorral, vásárral, fesztivállal készülünk a Karácsonyi ünnepünkre. Ilyenkor a társasági élet, a családi élet fejlesztése, erősítése is fókuszban van. A szeretet, az élet ünnepe!
12 évvel ezelőtt 2012. 12. 12-én tartottuk az első konferenciánkat – 12. 12.
A kibernológia tudományának megalapozása céljából is szerveztünk egy különleges konferenciát, melyben a Kormányzati Tanácsadó Jósda és a Diákok és Vállalkozók Fóruma, valamint a grafológia összejött. Ezek után egy újabb szalmai fórumot szervezünk január 25-ln, az Életmód és Ásvány Expón. A kibernológia expanzióját is megtárgyaljuk, mert bebizonyosodott hasznossága.
EU-EXPO Klub és MIss Írisz választás – december 7.-8
Megtárgyaljuk ez évi eseményeinket, és megtervezzük a 2025-ös programjainkat is. A Szépség Világnapja After-partijára is sor kerül, melyen megválasztjuk a Miss Íriszt, és megtárgyaljuk a nemzetközi expanziónkat 2025-ben. A szórakozásunk fejlesztésére is fókuszálunk. Helyszín a Lurdy K. K. a Lelkes Ásványbörzén – ez ugyancsak nagyon jó.
Miss Írisz 2024-ben: Kató Anna.
Fiatal Vállalkozók Hete – november 25-29.
Közel két évtizede Magyarország legnagyobb üzleti és karriereseménye, amely a fiatal vállalkozók támogatására és inspirálására jött létre. 15 városban várják az érdeklődőket, az események ingyenesen látogathatók. A központi programok keretében ismert üzletemberek és szakértők tartanak előadásokat, akik személyes történeteikkel és gyakorlati tanácsaikkal segítik a résztvevőket. A rendezvény célja, hogy minden fiatal résztvevő inspirációt és azonnal alkalmazható tudást kapjon, amelyet beépíthet karrierjébe vagy vállalkozásába. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke elmondta, hogy az eseménysorozat eddig is jelentős hatást gyakorolt a magyar gazdaságra: az események során rengeteg új vállalkozás született, üzleti kapcsolatok jöttek létre, és számos résztvevő talált új partnert vagy munkáltatót.
Kreatív tanácskozásokat is szervezünk – október 29.
Nagyobb rendezvényeken nagyon hasznos lehet, ha a megjelentekkel konstruktív, kreatív tanácskozásokat is szervezünk. A témánkat megbeszéljük. A fejlődésre, az együttműködésre, a különlegességekre nagyon fókuszálunk. Általában 4-9 fő részvételével, 1-2 órában nagyon hasznos tud lenni egy ilyen tanácskozás. Az egészségügy és a szórakozásunk fejlesztése nagyon fontos.
A Szépség Világnapja X. 14.
Nagyon jó programot dolgoztunk ki a 2025-ös Szépség Világnapjára. A részleteket megtanácskozzuk a klubjainkon is. A nemzetközi kapcsolataink fejlesztésére külön fókuszálunk. Megünnepeljük a szépség istennőit is. A Miss Írisz választást megtartjuk a Szépségkirálynők Hétvégéjén, decemberben.
A Pozitív Média és a Jó Istenek Hete – október 14-20.
A szép, jó, érdekes, hasznos közösségi életünk érdekében . fejlődjünk előre, fölfelé!
Ünnepélyesen indítjuk az idei EU-EXPO programjainkat – október 11.
Idén az eddigi fejlesztéseinket, terveinket tanácskozzuk meg, annak érdekében is, hogy 2025-ben október 10-16. nemzetközi méretűvé szervezzük ezt a nagyon jó projektünket. A Szépség Világnapján, X. 14-én is a különlegességekre, a fejlesztésekre fókuszálunk.
A Vállalkozók Klubja megalapításának ünnepe.
Még 1988. szeptember 30-án szerveztük meg az első Vállalkozók Klubját a Népligetben a Jurta-színházban, hatalmas sikerrel. Ezek után fejlődtünk és egyik alapítója lettünk a magyar vállalkozói szférának. A klubjaink háziasszonya Zsila Ágnes volt, és a sztárvendégeink olyan hírességek, mint Palotás János, Béres József, Déri János. A felvirágzás után egyesületet is alapítottunk. És a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, ma Magyarok Háza, a nemzetközi kapcsoltainkat is felfejlesztettük. 2021-ben a Vállalkozók Klubját reinkarnáltuk az EUEXPO-Klubunkba. Fejlődjünk tovább, fölfelé!
Fórumunk az Életmód és Ásvány Expón – szeptember 21.
Az egészségre és a szórakozásunk fejlesztésére is fókuszálunk.
Tanévkezdés – szeptember 1-2.
Az ifjúság legfontosabb feladata: „Tanulni, tanulni, tanulni!” – V. I. Lenin hatalmas instrukciója manapság nagyon aktuális. Ezért fejlesztjük a témaköreinket is, a diáksággal, hogy kreatívan megújuljunk, és hatékonyak lehessünk, nyereségesek, sikeresek. A Before-partinkon, szeptember 12-én is fókuszálunk az EU-EXPO és a Szépség Világnapja terveire, sikerességére is. A „Tanulás 65 év felett is” mozgalmunkat ugyancsak effektualizáljuk. A tantervünkben az ezotéria, az egészség, a művészet, az innováció és a szórakozás kapnak kiemelt fontos témakört.A Jó Istenek világát ugyancsak érdemes ismernünk.
Nemzeti ünnepünk – Éljen Augusztus 20!
Államalapításunk és nemzeti összetartozásunk ünnepe Augusztus 20. Országosan nagy fesztiválok, ünnepi vásárok és műsorok keretében éljük meg, hogy jó magyarnak lenn! Budapesten hatalmas nagy tűzijátékkal a fantáziánkat is fejlesztjük, és erősítsük, hogy szociális élet nagyon jó. Dicsőség a jó isteneknek is!
Idén először, megválasztottuk az Augusztus 20-i Ünnepség Szépét, aki egy fantáziadús kiállító lett: Csiszár Judit lett.
Kiemelten fókuszálunk az EU-s kapcsolatunk fejlesztésére – augusztus 4.
Nagyon sok jó témáink, projektünk van, melyeket az Európai Unióban is érdemes exponálnunk. AZ EU-EXPO, az EFISZ Táborok, az Európai Sajtószövetségünk, az Európai Fiatalok Szövetsége mindenképpen hasznos az Európai Unióban. A kapcsolataink kialakítása, fejlesztése érdekében kreatív tanácskozásokat tartunk és fórumokat is szervezünk. A reklám-propaganda terén még erősödnünk kell. Rendezvényeken a szervezéseinket is tudjuk jól prezentálni. Augusztusban sok jó fesztivál, ünnepség jó lehetőségeket biztosítanak nekünk is a kapcsolataink fejlesztése, a témáink exponálása terén. Következik augusztus 17-én egy komplex EU-EXPO Klub a Boglári Szüreti Fesztiválon. AZ Augusztus 20-i ünnepségek is hasznosak lesznek nekünk is.
A „Tanulás 65 év felett is” mozgalmunk nagyon hasznos, erre is nagyon fókuszálunk.
Megújítjuk a szórakozáskultúránkat – július 20.
Fórumokat szervezünk annak érdekében, hogy vidéken is lehessen jókat szórakozni. Sok jó témánk van e téren, de a legfontosabb a jó társaság, szerzők aktivizálása. Kiemelten fontos tanácskozásokat tartunk vidéki városokban is. Érdemes jól, vidáman élni!
Emese bál-partink július 5.
Az ősi hagyományainkat tiszteljük és továbbfejlesztjük. Emese ősanyánk tisztelete fontos számunkra. Megválasztjuk a Party Szépét is. Jól szórakozunk. Indítjuk különleges, nagyon fontos programunkat is, a „Tanulás 65 év felett” mozgalmunkat.
Tanácskozunk az egészségünkről és a szórakozásunkról -június 29.
Nagyon fontos, mindenkit érintő témáink ezek. Felméréseink alapján állítjuk, hogy nagyon érdemes értelmesen, kreatívan tanácskoznunk ezekről is. A betegségek pszichés komponenseinek felismerése és kezelése például grafológiával is hatékony. A szórakozásunkban a vidámságnak és a művészi alkotásainknak lenne nagy szerepe. Mindemezekről országos szinten is akciókat, tanácskozásokat szervezünk. Hogyan, miképpen, kikkel -megbeszéljük a Fórumainkon is. Előkészítő tanácskozást tartunk június 29-én.
Különleges fórumot szervezünk a Könyvhéten – június 14.
Felméréseinkből kiderül, hogy a diákság szórakozáskultúrája is, az egészsége is fejlesztésre szorul. A témáinkkal mindenképpen jó hatással vagyunk azokra, akikben van lelkesedés, kreativitás, társasági életre való hajlam. Ezért az idei Könyvhéten is hívjuk a diákokat és a vállalkozókat egy kreatív tanácskozásra. Idén a Szépség Világnapjára (X. 14.) az EU-EXPO klubra, az Élmény Alkotó Táborunkra és a Szórakozásunk megújítására erősen fókuszálunk. Az eredményeket összefoglaljuk és publikáljuk is. Az ideológiánknak, a Dialektikus idealizmusnak is jó a hatása az ember szellemére is. Ezt is exponáljuk a rendezvényeinken.
Életmód és Ásvány Expo—V. 25-26
A Lurdy Konferencia Központ és a Lelkes Ásványbörze nagyon színvonalas rendezvénye. Sok érdekes, hasznos kiállítóval, termékekkel, szolgáltatásokkal. Az EU-EXPO Nívódíjas rendezvénye. A természetgyógyászat, a grafoterápia, a jóga, a zenevarázs, a szellemgyógyászat az ékszerek, ásványok és más különlegességek a jó életmód szolgálatában. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánlható. Jó előadásokat tartanak. Megkomponáljuk az Élmény dallamát is. Www.eletmodexpo.hu
Kellemes, hasznos, jó, vidám Pünkösdi Ünnepeket kívánunk! – május 19-20.
A szellemvilágunk az angyalokkal együtt fejlődjünk értelmesen, jól!
Úttörő-ünnep – május 17.
A szocializmusban, 1948. május 17-én bontott zászlót a Magyar Úttörők Szövetsége. Az Úttörők 12 pontja egyértelműen igazolja, hogy a magyar nemzetünk egyik legjobb, legintelligensebb szervezet jött létre. A dicsőséges szocializmusban a gyerekvilágnak egy igazi jó közösségi életét adta az Úttörők Szövetsége. Örök dicsőség a kommunista hősöknek!
Európa napja – május 12.
Országszerte méltó módon ünnepeljük meg, hogy pont húsz éve lett tagja az Európai Uniónak a Magyar Köztársaság. Budapesten a Szabadság téren tartjuk rendkívüli klubpartinkat,alkotunk is és szervezünk is. Fejlődjünk! Kreatív tanácskozást is tartunk az EU fejlesztéséről. Megválasztjuk az Európa nap Szépét is.
Rendezvények fejlesztése nagyon fontos – április 23.
Kreativitást növelő csoportmódszerek ismertetését és alkalmazását is exponáljuk megfelelő rendezvényeken a megjelent partnereknek. A saját szervezet fejlesztésre is jó ez, meg a többi megjelent céggel való kapcsolat fejlesztésre is nagyon hasznos lesz ez a kezdeményezésünk. A diákoknak azért is hasznos, mert megtanulhatnak hatékony, kreatív csoportmódszereket is. Az ideológiánknak, a Dialektikus idealizmusnak a jó hatását a gazdaságra, alkotásra, közösségre á ezért exponáljuk megfelelő módon az ideológiánkat is. fókuszálunk az egészségre, a társasági életre, a szórakozásra. Tervünk az Ipar napjain, az Európa ünnepén és az Életmód expón aktivizálódunk. Előkészítő tanácskozásokat is tartunk.
29. Lelkes Ásványbörze a Lurdyban – április 12-14.
Magyarország legnagyobb, legrangosabb ásványbörzéje, Lelkes András és csapata szervezésében. 150 kiállító mutatja be szép, érdekes, értékes termékeit. Szombaton, 13–án EU-EXPO klubunkat és Fórumunkat is megszervezzük. És megválasztjuk a Party Szépét is. Az ásványok szép világa innovativitásra, kreativitásra is inspirál. https://www.asvanyborze.hu/
Kreatív Fórumunk a Construmán – április 12.
Az egészségre, az innovációra és a szórakozásra fókuszálunk. Kreativitást növelő csoportmódszerek ismertetését is exponáljuk, meg az ideológiánknak, a Dialektikus idealizmusnak a jó hatását a gazdaságra, alkotásra, közösségre.
A Hungexpo rendezvényein is érdemes fórumunkat is szerveznünk, hiszen vannak jó vállalkozók és diákok is. Fókuszálunk a vállalkozói szféra fejlesztésére, a szórakozásunkat is.
A vállalkozói szféra ünnepe – április 1.
A Vállalkozók Klubját 1988 szeptemberében alapítottuk meg. Egy különösen fontos klub-délutánunkat 1989. Április 1-éna tartottuk a VSZM-ben. Vendégeink voltak Palotás János a VOSz Főtitkára, Székács Anna az APEH alelnöke és BKIK főtitkára. A vállalkozói szféra fejlődött.
Szilvásy Péter alapító, klubvezető
Húsvéti üzenet: élet van és van Mennyország a jóknak! – március 29. április 1.
19. TesTudaT Konferencia és Írisz bálparty – március 25.
Nagyon fontos, jó témákat tanácskozunk meg speciális, különleges szakértőkkel. A világnézetünk korszerűsítése a Dialektikus idealizmussal, a szórakozásunk fejlesztése, az egészségügy javítása, a gazdaságunk fejlesztése, a közélet javítás a dják a fő témáinkat. A Jó Istenek Hetében startol a Konferencia, más napokon is tanácskozunk. A konklúziókat publikáljuk a megfelelő körökben, partnereinknek, klubtagjainknak. A lényeg a fejlődés, a régi jó események megbecsülése, a haladás, megújulásunk. A helyszín a legendás Úttörő-stadion a Margit-szigeten.
Este Írisz bálpartin megünnepeljük Íriszt, a szivárvány istennőjét. A Miss Írisz szépségversenyünket is lényegesen megújítjuk. És a vidámságra is fókuszálunk.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának ünnepe és a tavaszi nap-éj egyenlőség – március 21.
A KISZ az egyik legjobb szervezet, közösség, melyet 1957-ben lett megalapítva. A Tavasz kezdete is március 21.
Fórumunk új témája: a grafológia hasznosságai – március 1.
A diákvilágban és a vállalkozói szférában is különösen hasznos lehet a grafológia alkalmazása is. Erről tartunk egy fórumot áprilisban. A diákoknak a tehetségük tesztelését, a vállalkozóknak a tevékenységük, programjaik tesztelését lehet grafológizálni is.
Fontos a jó szórakozás is – február 14.
Az illetékes, érdekelt cégek, társaságok meghívásával szervezünk egy kreatív tanácskozást a Szórakozásunk és az egészségünk fejlesztése érdekében is. A TesTudaT Konferenciánkon sok hasznos, jó programot is indítunk. Megbeszélést tartunk a Női Klubon és az Utazás kiállításon is.
Az EU-EXPO fejlesztése különösen fontos – január 19.
A fantasztikusan jó kezdeményezést, az EU-EXPO ötletét 2015. január 19-én indukáltuk. A klubszerű működés nagyon praktikus és hasznos. Ebben az évben az Egészség és a Szórakozás témaköreinkre külön is fókuszálunk. Az Évnyitónkat január 27-én celebráljuk az Életmód és Ásvány Expón a Lurdy Konferencia Központban. Önálló standunkon grafologizálunk is. A klubtagság szervezése és a kombinációs marketingünket is exponáljuk. Persze szórakozunk is. Éljünk jól, fejlődjünk egészségesen. A megfelelő diákszervezetekkel is együttműködünk.
Diák Humor Show az újításunk – január 14.. január
A diákság vidámságát, humorát nagyon érdemes exponálni rendezvényeken, vásárokon, fesztiválokon, klubpartikon is. Ennek érdekében külön fórumot szervezünk a Farsang havában, februárban. És exponáljuk, menedzseljük a humorizáló diákokat. Nagyon sok rendezvényen lenne fellépési lehetőségük, mert nagyon jó, ha van egy kis humor, vidámság is. Országos mozgalommá fogjuk ezt szervezni májusban. Az EU-EXPO egyik témaköre is a Szórakozás, tehát e téren is, meg az Európai Fiatalok Szövetsége Aktivista klubjaiban i nagy szerepe lesz ennek a kezdeményezésünknek.
Az egészségre és a szórakozásunkra különösen fókuszálunk 2024-ben
A fórumainkra meghívjuk a témaköreinkben érdekelteket, szervezeteket, céheket, médiákat is, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen fejlődés e témakörökben is. Az Életmód expón, január 28-án aktív tanácskozást is tartunk. Legyünk sikeresek! – január 5.
Boldog, kellemes, eredményes, sikeres új évet kívánunk 2024 – január 1.