Megújítjuk a két szférát

A diákok és a vállalkozók különösen sokat tesznek a nemzetünkért, a fejődésért. Nemzetközi összefogásban tudjuk, hogy mit érdemes fejleszteni, előállítani, forgalmazni.

Még a dicsőséges szocializmusban, a nyolcvanas évek végén lett megteremtve a vállalkozói világ Magyarországon. A diákság már akkor elismert volt itthon és külföldön egyaránt.

Mostanra, a XXI. század második évtizedének végére ismét az innovációé lesz a főszerep: meg kell újítanunk a diák és a vállalkozói szférát.

Igen, ám de hogyan, kikkel, miért?

Nos, az első és legfontosabb kérdés: milyen ideológia, világnézet mentén újuljunk meg? Sőt, az is felvetődik, hogy magát a világnézetünket, az életfilozófiánkat, a vallásunkat újítsuk meg, a XXI. század ismereteire, tapasztalataira és céljaira alapozva.

Tehát most az a lényeg, hogy együtt gondolkodva, összefogva, konstruktívan tárgyaljunk, beszéljünk, tervezzünk, döntsünk arról, hogy milyen világot szeretnénk magunknak, a nemzetnek, az EU-nak, az emberiségnek. Lehet, hogy ez túlzásnak tűnik, de ha elkezdjük, akkor már van értelme a mozgalmunknak is.

Következik tehát: Diákok és Vállalkozók Fóruma a nemzeti világnézetünk, ideológiánk, filozófiánk, vallásunk lényeges megújítása, továbbfejlesztése érdekében, A következő TesTudaT Konferenciánkon ez lesz a fókuszban, 2018. március 25-én. A diákságnak, a vállalkozóknak jut a főszerep, na meg a tudósoknak, a szépségeknek, a művészeknek, az újságíróknak is. Erről a kezdeményezésünkről is lesz szó az Évnyitó partinkon, 2018. január 29-én, ami egyben az EU-EXPO Klub, a Miss Írisz választás, az Európai Fiatalok Szövetségének és az Európai Sajtószövetségnek is évnyitó partija.