Világlátó – 2018 I. félév

Posted by & filed under Hírek.

Tematikus Hetek
Az Európai Fiatalok Szövetsége és a Kormányzati Tanácsadó Jósda új, innovatív kezdeményezése a “Tematikus Hetek”. Ennek lényege, hogy néhány fontos szempont, információk alapján egy adott héthez funkcionalitást is rendelünk. Az EU-EXPO tematikáját is alapul vesszük, de az asztrológiát, a grafojóslást, a névnapokat, a rendezvényeket is figyelemmel kísérjük.
A Jó Istenek Hete – immár 18. alkalommal szerveztük meg – inspirálta az újítást, a “Tematikus Hetek” koncepcióját. A Testkultúra, az Innováció, a Művészet, a Szépség, a Szórakozás, a Gazdaság, a Természet – ezek kerülnek elsődlegesen a fókuszpontunkba.
Start: 2018. június 25. – július 1. – Témánk: Testkultúra

V4 Fesztivál – június 30.
Ebben a félévben Magyarország töltötte be a Visegrádi Négyek elnökségét. Sok munka volt, és a sikert meg kell ünnepeljük. A budapesti Várkert Bazárban nagy fesztivál kerül megszervezésre. Ebbe rendezvénybe integráljuk az EU-EXPÓ Klubunkat. Kellemeset a hasznossal! Megválasztjuk a Party Szépét is.

Akikre büszkék lehetünk! – 1.
Érdekes, különleges, tudományos, művészi alkotóink
Telkes Mária elsőként kapta meg az amerikai női mérnökök társaságának életműdíját, 1977-ben pedig, számos egyéb elismerés mellett, az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át. 2012-ben örök helyet biztosítottak neki a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében (National Inventors Hall of Fame). A feltalálók krémjébe választottákFotó: Wikimedia Commons A láncreakció lehetőségét elsőként felismerő atomfizikus, Szilárd Leó, és a holográfia módszerének kidolgozásáért Nobel-díjjal is elismert Gábor Dénes mellett olyan feltalálókkal került egy ligába, mint a villanykörtét feltaláló Thomas Edison, a filmtekercset és a hordozható fényképezőgépet megalkotó George Eastman, a rádiózás alapelveit kidolgozó Guglielmo Marconi vagy a váltóáramot felfedező Nikola Tesla.

Miss Fit verseny – június 29.
Nagyon jól sikerült szépségversenyt rendeztek meg Miss Fit és Miss Modell kategóriákban. A főszervező Szepesi György, csapatával nagy létszámú, húsz fős szépségversenyben, jó műsorszámokban mutatta be, hogy tényleg a magyar lányok, nők a legszebbek. Helyszín az Erzsébet téri Akvárium díszterme. A szakértő zsűri 90 pontot adott a szépségversenyre, ezzel esélyes az Év Legjobb Szépségversenye 2018 díjra.

Cseh Sörfesztivál a Westend tetején
Hatalmas és nagyon szép kiállítás, várás kombinálódott a Labdarúgó VB-t óriás kivetítős nézőterével. Finomabbnál finomabb sörök, grillételek jó kellékei a szurkolói drukkolásnak. A sörfesztivál június 29-ig tart, mert azután német sörfesztivál következik, ami ugyancsak nagyszerű.

Múzeumokban az alkotások látványa is növeli a kreativitást, a fantáziát, javítja a hangulatunkat is. A Nemzeti Múzeumban bemutatott csodálatos termékekre. A római kori pop-art kiállításra külön is felhívjuk a figyelmet!
A Múzeumok Éjszakája – június 23-án, klasszikusan egy jó rendezvénysorozat, melyen a tárlatlátogatást koncertek, műsorok is tuningolják.

Csillagászati nyár kezdete – június 21.
A Nap a Rák jegyébe lép, és nagyon jó csillagállásban kezdetét veszi a nyár. Reméljük, akarjuk, hogy jól feltöltődünk energiával, kapcsolatokkal, sikerélményekkel. A Hold és a Felszálló Holdcsomópont együttállása is nagyon jó hatású, különösen az érzelemvilágunkra, a párkapcsolatunkra és spirituális képességeink fejlesztésére.

Apák Napja – június 17.
2010-óta ünnepeljük meg az apákat. Életünk, eredetünk egyik legfontosabbját.

A Mozgás Éjszakája – június 16.
Egyszerűen ott kell lenned! A Mozgás Éjszakáját nevezhetnénk akár Esti Sportágválasztónak is, de igazából egy nagy, ingyenes szabadidő-fesztivál, 20 000 résztvevővel, 16 sportággal és óriási hangulattal a kivilágított budapesti Duna-parton. Természetesen Ötpróba-pontokat is gyűjthetsz. Ha ezzel nem várnál szombat estig, napközben is lesz (mint minden hétvégén) Ötpróba-partner rendezvény. Szombati program tehát pipa. Napközben Brutálfutás, este Mozgás Éjszakája. Hajrá!

Kezdődik a VAKÁCIÓ! – június 16.
A nyári nagy vakáció minden iskolás gyermek, és a családja számára szinte ünnep. Lehet strandolni, játszani, élni, szórakozni. De táborok is vannak, és nagyon fontos a sportolás is. Kell, hogy a gyerekek testileg is, szellemileg is fejlődjenek, hiszen ők a jövőnk reménységei. Jó egészséget, erőt, sok boldogságot kívánunk a vakációzó diákoknak, tanulóknak, tanároknak!

Kezdődik a foci VB – június 14.
Focilázban ég a fél világ. Kezdődik Oroszországban a foci VB. Ennek a rendezvénynek hatalmas a nézettsége, mozgósító hatása. Az éttermek, büfék, szállodák, plázák külön helyeket biztosítanak, nézőtérrel és kivetítővel. Jó dolog ez, kell, hasznos, hiszen a sportolásra, a sportszerűségre, a közösségre orientálódunk. Természetesen minden nemzet nagyon drukkol a hazai csapatnak. Mi is a magyar válogatottnak, hajrá Magyarország, hajrá magyarok! A részletekről hemzsegni fog a sajtó.

 A sajt védi fogainkat
A desszertként fogyasztott sajt valóban hasznos – a népnyelv szerint a sajt zárja a gyomrot. Valójában ennél is többet tud, klinikai kísérletek igazolják, hogy védőréteggel vonja be fogainkat, és segít a fogszuvasodás megelőzésében. Forrás: TGY-Magazin

Jól sikerült a Gyulai Sörfesztivál
Jó koncertekkel társították a sör ünnepét a Gyulai Várkertben. Főszervező Bora Imre lapunknak elmondta, hogy ez az első ilyen rendezvény Gyulán, de már 300 évvel korábban szerveztek itt sörfesztivált. Jövőre is meg lesz szervezve, mert a közönség is, a kiállítók is, a partnerek és a szervezők is nagyon elégedettek voltak a színvonallal, a hangulattal, és persze a kézműves sörökkel. A gyulai Corner Viharsarki Sernevelde külön is elismerést érdemel!

Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács, június– 7.
A Tanács felkérést kap majd, hogy fogadja el álláspontját például a légi közlekedés területén zajló verseny védelmére, valamint az elektronikus útdíjszedő rendszerre vonatkozó kezdeményezéssel kapcsolatban. A miniszterek áttekintik továbbá a közúti közlekedési ágazatot érintő legfontosabb javaslatok terén elért eredményeket.

Ünnepi Könyvhét – június 7-10.
A kultúra fesztiváljának is lehet tekinteni ezt a rendezvényt, a Vörösmarty téren.

Magyar felelőse lett a KKV témának az OECD-ben
Kovács Patrik (Yrisz Klub Nívódíjas) lett az OECD BIAC KKV Bizottságának Alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett  a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a világ egyik legfontosabb globális kormányközi szervezete, melynek célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politikák kialakításában.

Pedagógusnap – június 3.
Nemzetünk fejlődésének főszereplői a pedagógusok, akiknek jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Napfényes Fesztivál – június 3.
Ez az egyik legnépszerűbb életmód-fesztivál – egészséges táplálkozás, ezotéria, természetgyógyászat, művészet. Jó előadások, termékbemutatók. Akkora a rangja, hogy már túljelentkezés van a kiállítók körében. Családoknak, vállalkozóknak, diákoknak, különösen ajánljuk ezt a rendezvényt!

China Smart Expo – május 31. – június 2.
Magyarországnak is az egyik legjobb kereskedelmi és tudományos partnere Kína. A mostani expón különösen fókuszálunk az egészségügyre, a turizmusra és a szórakozáskultúránk fejlesztésére. A rendezvény nagyon színvonalas, tartalmas szokott lenni, idén tovább bővül. A három napon 400 kínai kiállító mutatja be termékeit. Ajánljuk vállalkozóknak, szakértőknek és diákoknak is!

„Radics Gigi a világ 5 legjobb énekesnője közé tartozik!” – nyilatkozta Quincy Jones őszintén! Gigi, fiatal kora ellenére, már sokszoros arany és platinalemezes előadó, valamint számos díj és elismerés tulajdonosa,2018-ban ismét, a magyar X-faktor egyetlen női mentora! videó: https://www.youtube.com/watch?v=-lRUbg-Qo3IA koncertshown – 2018. nove,ber 10-én – élvezhetjük először Gigi vadonatúj dalait, a régi jól ismert dallamok pedig új köntösben, új hangszerelésben kúsznak be a produkcióba. Grandiózus, egyedi vizául és fénytechnika jelenik meg a színpadon, melyek képesek pompásan beleolvadni, ráhangolódni a koncert látvány világára. A nagyszabású show rendezője a méltán híres Bőhm György lesz, akinek nevéhez számos szuperprodukció fűződik. A show látványtervezője Madarász János „MADÁR” aki a mindenkori Ákos produkciók és számos hazai sikeres musical vizuál és fény kreátora.

Gyermeknap – május 27.
Gyermekek a jövőnk megalapozói – erősítsük bennük a hitet, az érzést, hogy életünk nagyon fontos, nélkülözhetetlen részei. Éljenek vidáman, boldogan, egészségesen, sikeresen a gyermekek – is!

XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztó – május 25-26.
A sportolás hétvégéjén érdemes kipróbálni különleges sportágakat is, hátha van hozzá tehetségünk, kedvünk, lehetőségünk is. A testi egészségre is jó lehet!

12 éves a honlapunk, az x-party.hu – május 25.
Az internet az emberiség egyik legintelligensebb alkotása, érdemes jól, hasznosan, szépen kihasználnunk! Megünnepeljük oldalunk létrehozásának 12. évfordulóját.

Szófiai nyilatkozat, 2018. május 17.
Mi, az Európai Unió (EU) és az uniós tagállamok vezetői, egyeztetve nyugat-balkáni partnereinkkel és az érintett regionális érdekelt felek jelenlétében, a mai napon az alábbi megállapításokat tesszük. Részletek.

Fitbalance – május 26.
A fitnesz szakma legrangosabb seregszemléje, az egészséges életmód érdekes, hasznos rendezvénye. A főszervező, Bara Csaba példamutató kemény munkával érte el, hogy a Fitbalancen a Megjelent kiállítók szinte presztizsnek, rangnak tartják a standolást. A színpadon fél óránként váltják a szakma legjobb előadói. A közönség nagyon jól érzi magát.

V4-ek az EU fejlesztéséért – május 23-24.
Nagy delegációkkal Budapestre, a Várkert bazárba érkeztek a V4-ek. Megbeszéljük az összefogást annak érdekében, hogyan védjük, hogyan fejlesszük az EU-t is, egymást is.

Külügyek Tanácsa: kereskedelmi kérdések – május 22.
A Tanács várhatóan egyrészt határozatot fogad el, amelyben kereskedelmi tárgyalások elindítását javasolja Ausztráliával és Új-Zélanddal, másrészt pedig elfogadja a kereskedelmi megállapodások új struktúrájáról szóló tanácsi következtetéseket. A kereskedelmi miniszterek emellett megbeszélést folytatnak a WTO Buenos Airesben tartott miniszteri konferenciáját követő intézkedésekről, valamint a Japánnal és Szingapúrral kötendő kereskedelmi megállapodásokról. A munkaebéd keretében a miniszterek véleménycserét folytatnak majd az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokról.

A Nap az Ikrek jegyébe lép – május 21.
Ebben a hónapban tehát a kommunikációra, a reklám-propagandára, a rendezvények szervezésére is külön fókuszáljunk, mert jó erre a csillagállás. A Napisten is segíti…

Pünkösdi ünnepek – május 20-21.
A világnézetünket nagy mértékben bővíti, ha tudjuk, hogy a Pünkösdi ünnep arról szól, hogy ha az ember tisztességesen éli életét, szeretetben, igaz szerelemben, akkor a szellemét befogadják az angyalok, a Mennyországban.
A Jézusi tanítás sokkal tágabb értelemben vette a világot, mint azt most a monoteista vallások deklarálják, a lényeg: sokkal szebb, jobb és élhetőbb a világunk, ha kitágítjuk akár több-isten-hittel is. A Pünkösdi misztérium egyik fontos üzenete a XXI. század társadalmának, hogy szükség van az eredeti tanítások továbbfejlesztésére is, például a Dialektikus idealizmus kifejlesztésére! Az Európai Fiatalok Szövetségének és a Lélekkutató Intézetnek ez is fontos feladata lett.

Átadták a Cannes-i Filmfesztivál díjait – május 19. A filmkritikusokdöntésére az egész filmszakma odafigyel. A valóban jó alkotásokra pedig a nagyközönség is kíváncsi. Idén egy magyar, elsőfilmes rendezőnket is kitüntette a zsűri – Gratulálunk a film szereplőinek, alkotóinak, rendezőjének!

VIII. Magyar Világtalálkozó Szépe – május 19.
A magyar lányok a legszebbek – ez itt is bebizonyosodott. Jó hangulatú rendezvényen 15 szépség bebizonyította, hogy bizony nagyon kell az értelmesség is, a kedvesség is ahhoz, hogy egy lány szép legyen. Nagyon méltó helyen, Budapesten, a Millenium Centerben került megrendezésre aszépségverseny, Széles Emilia főszervezésében. A lányok és a divatbemutató, na meg a jó műsor kellően megalapozta a Pünkösdi ünnepeinket is.
Eredmény: két győztes lett:

Megalakult az új magyar kormány – május 18.
Nagy feladatoknak kell megfelelnünk, mind Magyarországon, mind az EU-ban, a nagyvilágban. Sok sikert kívánunk magunknak is, partnereinknek is! Hajrá Magyarország!

Európai Uniós vezetők és balkáni országok csúcstalálkozója – május 17.
Az EU biztonsága és fejlesztése a legfőbb téma, valamint a migráció értelmes kezelése.

A Jó Istenek Hete – május 7-13.
Az innováció, az egészség, a szórakozás és a közélet kerül a fókuszpontunkba ezen a héten. Az ó-egyiptomi és a görög istenek világát is újraélesztjük, megtervezzük a XXI. századi reaktiválásukat.Ré, a Napisten, Geb és Nut a Föld és az Ég istenei, Ozirisz a mezőgazdaság és a kultúra, Ízisz az egészség, a művészet istenei, istennői – nagyon sokat lehet nekik köszönni. A görög és a római szépségistennők tisztelete a Szépség Világnapján is fontos, Írisz, Aphrodité, Vénusz – mindenki ismeri, kedveli őket. Hogyan tudjuk bővítetten újrateremteni az istenek világát – az Európai Fiatalok Szövetsége, az X-party Központ külön rendezvényt, fórumot szervez ennek érdekében. A részleteket a május 13-i Aktivista és EU-EXPÓ Klubunkban beszéljük meg. Különleges tradíció-futuró szeánszok kifejlesztését is fontosnak tartjuk, és csináljuk hatékonyan. A Napimádásnak új verzióját fejlesztjük ki.

A győri csapat győzött a női kézilabda BL döntőjén – május 13.

Országos Edzettségi Tesztnap – május 13.
Még 2009-ben, a Csillebérci Kalandpályán szerveztük meg először ezt rendkívüli, hasznos és jó témánkat, az Országos Edzettségi Tesztnapot. Az összefogás eredményeképp kidolgoztuk az Edzettségi Index rendszerét is. A lényeg, hogy öt alapgyakorlatot fekvőtámaszt, felülést, guggolást-futást, egyensúlyozást, célba dobást kell megcsinálni a tesztelőnek. A 24 éves kornak megfelelő edzettségi szint a norma. Maximum pontszám 100. A lényeg, hogy évről évre egyre edzettebbek legyünk! Évente kétszer szervezzük meg, az Európai Fiatalok Szövetsége égiszében. Terveink között szerepel, hogy 2019-re már tényleg országosan ismert, elfogadott legyen a Tesztnapunk. Különösen a 35 év felettieknek ajánljuk, annak érdekében, hogy a testi egészségükre is jobban odafigyeljenek. Az Országos Edzettségi Tesztnap fő támogatója a Magyar Köztársaság Kormánya.

Európa ünnepe – május 13.
Nagyon érdekes fesztivált szervez az Európai Unió Bizottsága a Budapesten, a Szabadság téren.
Megünnepeljük az európai békét, az Európai Unió létrehozásának évfordulóját, a nemzetközi együttműködést is. Hazánk, Magyarország 14 évvel ezelőtt csatlakozott az EU-hoz, és azóta határozottan jobb lett a nemzetközi és a hazai életünk.
A rendezvény jó alkalom arra, hogy a kiállításon megismerjük az EU szervezeteit, kezdeményezéseit.
Lesz egy jó sportesemény is, a 14 km-es futóverseny.
Az EU-s kapcsolataink fejlesztése érdekében is ekkor celebráljuk az 50. EU-EXPÓ Klubunkat is.
Megjelenik az Európai Sajtószövetség rendezvényeken megjelenő “Világlátó” falilapunk is.

Országos Edzettségi Tesztnap – május 13.
A lényeg: évről évre legyünk egyre edzettebbek. Az egyik legfontosabb, legetikusabb rendezvényünk az Országos Edzettségi Tesztnap, évente kétszer szervezzük meg. Öt alapgyakorlat van: guggolás(futás), fekvőtámasz, egyensúlyozás, célba-dobás és felülés. A 24 éves kornak megfelelő edzettségi szint a norma. Maximálisan 100 ont érhető el. Ha valakinek csak 30-40 pontja lesz, nem baj! Hasson oda, hogy legközelebb 10-20 ponttal többje, edzettebb legyen! A szépségversenyzőket és a művészeket is hívjuk a kísérő programra, melynek hagyományosan a Margit-szigeti Úttörő stadion adja a helyszínét, de országosan sok máshol is van. Az Európai Fiatalok Szövetsége ezen a napon megtárgyalja, hogyan tudjuk nagyobb mértékben, országosan is elismertté tenni az Országos Edzettségi Tesztnapot, melynek fő támogatója a Magyar Köztársaság Kormánya.

Természetgyógyászok Konferenciája – május 12.
Az ezotéria, a parapszichológia, a természetes gyógymódok ismerete és fejlesztése össznemzeti érdekünk. Milyen módszerek, termékek, technikák, gyógymódok vannak – a konferencia ebből ad széles spektrumban ízelítőt. Például az Atlasz-korrekcióról tart előadás dr. Szilvásy István, aki méltán kiérdemelte az Év Természetgyógyásza címet. Helyszín az Aquincum Hotel konferencia terme. Főszervező dr. Taracközi István, a Természetgyógyászok Szövetségének elnöke. Szakembereknek és érdeklődőknek egyaránt ajánlható ez a rendezvény!

VIII. Magyar Világtalálkozó – május 12-20.
Az első találkozóra még Balatonlellén került sor, majd pedig Budapesten, illetve országszerte több helyszínen. A dr. Tanka László vezette Panoráma Világklub kétszáz szervezete, világszerte, minden évben összehívja a magyarságot, annak érdekében, hogy együtt megbeszéljük, megtervezzük életünket, megcsodáljuk elért sikereinket. Az idei is nagyon sokrétű programokat tartalmaz. A művészet, a kultúra, a tánc, a gasztronómia, a közösség van a fókuszban. A nyitó sajtótájékoztatón fellépett egy fiatal kiscsillag Kovács Krisztina, aki elbűvölő szép hangjával énekelt dalokat. A nagy gálára május 15-én kerül sor. A Világtalálkozó Szépe választás május 19-én lesz. Ezt a versenyt Széles Emília és csapata szervezi, a Budapesti Millennium Centerben, a Váci utcában. Biztosan sok jó élményben gazdagodhat, aki részt vesz a Magyar Világtalálkozó eseményein.

Eurovíziós Dalfesztivál döntője – május 12.
A szép dal, zene nagyon jó hatással van az emberre – érzelmileg értelmileg egyaránt hasznos. Az Európai Unió egyik legzseniálisabb kezdeményezése a nemzetek összefogását és játékát exponáló dalfesztivál.

Megalakul az új magyar országgyűlés és a kormány – május 8.
Az országgyűlési választások eredményeképp a megválasztott képviselők első összejövetelére kerül sor.
Az új kormány is ezen a napon alakul meg, és teszik le esküjüket a megválasztottak.
Reméljük, kívánjuk, hogy fejlődni fog hazánk Magyarország, a köztársaság és a szocializmus irányában!

Ismét Putyin Oroszország elnöke – május 7.
Ünnepélyesen elnökké avatták Vlagyimir Putyint, immár negyedik alkalommal. Sok sikert kívánunk Putyin elnöknek és az orosz népnek! Maradjunk továbbra is jó barátságban!

Kezdődik az érettségi – május 7.
A magyar írásbelivel kezdődik az érettségi, a matekkal folytatódik. Minden értelmes ember számára kiemelten fontos az érettségi, hiszen ez az írásos bizonyítéka annak, hogy a társadalmi életben a helyünket és a szerepünket képesek vagyunk megtalálni, hasznosak tudunk lenni a nemzetünknek. Drukkolunk a mostani érettségizőknek, hogy sikeresen vegyék az akadályokat, a vizsgákat! Kell izgulni, hiszen nagy a tét, de a sikert is meg kell méltóan ünnepelni!

Köszöntjük az édesanyákat!- május 6.
Az Anyák napján, május első vasárnapján, külön is köszöntjük, ünnepeljük édesanyánkat – kifejezzük szeretetünket irántuk.

Marx Károly születésének 200. évfordulóját ünnepeljük – május 5.
A szocializmus, kommunizmus legnagyobb lángelméje, Lenin után, Marx Károly. A Tőke című alkotásában jól leírta a kizsákmányolás és a finánctőke jellemzőit. Bemutatta azokat a modelleket, amelyek érdemben adtak útmutatást a gazdasággal, politikával foglalkozó értelmes embereknek. Magyarországon a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemet is Marx Károlyról neveztük el. A mostani Nyugati tér is eredetileg Marx tér volt. Örök dicsőség az emberiség egyik legnagyobb eszméjének a szocializmusnak a kidolgozásában főszerepet játszó Marx Károlynak és a többi vezéreknek is!

A Táncház napja – május 5.
A magyar táncházmozgalom még a dicsőséges szocializmusban indult, a hetvenes években, mára nemzetközi szinten expandál. E napon mindenkinek érdemes egy kicsit-sokat táncolnia, mert a testnek is a szellemnek is nagyon hasznos a tánc.

Food Truck Show a Kincsem parkban – május 4-6.
Az utazó büfékocsik nagy seregszemléje a Food Truch Show. A hamburgerek, a sütemények a szendvicsek csúcsminőségűek, és idén már a művészet is szerepet kap a FoodArt versenyben. A főszervező Kovács Rudolf lapunknak elsőként elújságolta, hogy az őszi Food Truck Show a lovin már nemzetközi léptékű lesz. Családoknak is, magánosoknak is nagyon ajánlható ez a rendezvény!

Az EU nyilatkozatot tett a sajtószabadság világnapja – május 3.
alkalmából, emlékeztetve arra, hogy a sajtószabadság meghatározó szerepet tölt be a jó kormányzás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság előmozdításában.

Éljen Május Elseje!
A munka nemzetközi ünnepe hatalmas fesztivál volt a dicsőséges szocializmusba, de napjainkban is szépen megünnepeljük.Országszerte, világszerte. A majális magyarországi centruma hagyományosan a Városliget. Több száz kiállító, sok színpad és műsor, szónoklatok, a Munkáspárt, az MSZP területei, a lényeg, hogy kellemesen és hasznosan érezhessük magunkat. Közösségben.

A legendás titokminiszter szülinapi ünnepsége – április 29. 

Thai Chi Világnap – április 28.
Az ősi, távol-keleti kultúrában az eeri energiát Chinek nevezzük. Ez  gerjeszthető, áramoltatható, szabályozható a testünkben. Ha jó bánunk vele, akkor az egészségünkre válik. Hogyan, miként tudjuk a Chit karbantartani – erről is szól a Thai Chi Világnap egésznapos rendezvénysorozata, sok jó előadóval, kiállítóval. Érdekes módon, az első előadás a Kibernológiáról és az Atlasz-korrekcióról szól. A nagy feladat: kitalálnunk, hogyan kombinálódik az informatika, a kibernológia és az energia, a Chi. A főszervező, Scherflek József immár harmadik alkalommal adott mikrofont a kibernológia tudományának, ezt köszönjük szépen. A mostani nap további különlegességei megtekinthető a rendezvény Facebook oldalán. Klikk a címre!

Gyulai Pálinkafesztivál – április 27-május 1.
Nívódíjas jó rendezvén, amelyet 3 éve Bora Imréék szerveznek, korábban Lovász Sándor találta ki és szervezte. A pálinkának van jó gyógyhatása is, többek között az egyik legjobb démonűző szer.

Szent György napja – április 24.

Jeges vb Budapesten – április 22-30.

Mézes-élet Fesztivál – április 20. és 22.
A Kávé, a Tea és a Csokoládé a fő vendégei a Mézes-élet Fesztiválnak. Először kerül megszervezésre, a kispesti Europarkban, majd pedig a Fő téren. A kombinált gasztronómiai különlegesség kiemelt célja, küldetése, hogy az egészséges táplálkozás érdekében hasznos innovációt indítsunk a szakértő vállalkozók körében, bevonva a diákokat is. A Fesztivált más rendezvényeken, különösen az őszi EU-Expónkon is megszervezzük. Kiemelt partnerünk a Schubert Méhészet és a Cardinal Coffe. Főszponzor: AtlaszPROfi kft. A Fesztivál Szépe:

A Föld Napja – április 22.
Életünk talaja, alapja a Föld, a fejlesztése, megóvása az emberiség egyik legfontosabb feladata. A Föld Napján erre is kell fókuszálnunk, és hálával, köszönettel fordulnunk a Föld jó istenei felé.

A Cirkuszművészek Világnapja – április 1.

Grafológusok Konferenciája – április 21. A kézírás az emberiség legintelligensebb találmányainak egyike. Jól jelzi, leképzi a duktor személyiségét, jellemét, egészségi állapotát, viszonyulásait, múltját, jelenét, jövőképét is. A magyar kézírás a leginformatívabb! Nagyon fontosnak tartjuk a grafológia tudományának, művelőinek, kapcsolatainak fejlesztését.

Könyvfesztivál a Millenárisban -április 19-22.
Ismert a mondás: jó regényt, jó újságot olvasni öröm! A mostani Könyvfesztivál is ezt bizonyítja. És nagy öröm az is, hogy a sok kiállítót nagy tömeg érdeklődve nézi, beszélget, vásárol. A könyvolvasásnak más a pszichológiája, mint a tabletnek. Mindkettő jó, de a könyv, mint a kézírás is közvetlenebb kapcsolatba hoz az angyalokkal. Érdemes ezt kipróbálni! Természetesen a jó könyveket, érdekes, emberszerető irodalmat ajánljuk.

Újra Virtuózok a Duna TV-ben – április 21.
Az Yrisz Klub Nívódíjas tehetségkutató verseny a zene világában mindig elbűvöli a nézőközönséget és a zsűrit is. Mennyi sok tehetség van hazánkban, milyen szenzációsan szép zenék, dalok vannak, melyek összekötnek az angyalok világával is – ez szinte csoda, pedig bizonyított a Virtuózokban. Heti rendszerességgel jelentkezik, érdemes nézni, hallgatni!

Miss Alpok-Adria Budapesti és Pest megyei döntő – április 18.
Az országszert ismert nemzetközi szépségverseny utolsó előtti fordulójára kerül sor. A szépségversenyzők kicsit bemutatják Pest megyét, Budapestet is, a bájaik mellett. Ez nagyon jó hatású, a közönség számára is hasznos, na meg szórakoztató is. A belvárosi Kazinczy u. 48-ban található étterem ad otthont e rendezvénynek. A 10 szépségversenyző közül a zsűri győztesnek hozta ki:

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara:
A Tanács gondoskodik a zenekar biztos jövőjéről
A Tanács elfogadott egy módosított rendeletet, amely biztosítja az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának további finanszírozását. Teljes tartalom megtekintése

Európai Testvér-fesztiválok Hálózata
Már régóta időszerű ez a kezdeményezésünk, mely során itenzíven együtt lehet működni különböző rendezvények szervezőinek, a fellépő művészeknek, a kiállítóknak, a szponzoroknak, a sajtónak és persze a közönségszervezőknek is. A Hálózat tagjai ebben érintettek, és az együttműködést a Központ katalizálja. Az EU-EXPO fontos komponense ez a téma. Az internet, a Facebook jó segítséget jelent. Ez a téma is X-party szisztémában működik (konstruktívan együttműködő, téma-orientált informális csoport). A partneri rendezvényeken megbeszéljük, szervezzük a Hálózatot.

Vivicitta – Városvédő futás – április 14-15.
1986-ban szervezték meg először Budapesten ezt a futóversenyt hazánkban. Mára kinőtte magát, két napos lett. A résztvevők száma rekordot döntött: több, mint húszezren álltak rajthoz, különböző távokban. Nagy ereje, energiája van az ilyen jó versenyeknek, érdemes ezekben aktívan részt venni!

Gálvölgyi János a KrizShow-ban – április 12
A legnagyobb magyar színművészek egyike Gálvölgyi János. Szinte minden műfajban profi. A humorban a Gálvölyi-showk viszik a pálmát. Most az ATV KrizShow műsorában is megismerhettük a nagy színészt, igazi jó embert. Maga a műsor azért szimpatikus, mert a nagy legendákat hozza a képernyő elé, mutatja be őket, és láthatjuk a sztárokat – akik nagyon jó emberek. Krizső Szilviát és csapatát is dicséret illet.

Construma a Hangexpón – április 11-15.
Az otthon, design, kert ötszáz kiállítóval megjelenik a tavasz elején a Hangexpón. Hatalmas sikere van minden évben ennek a rendezvénynek.
Természetesen megszervezzük az EU-EXPÓ Klubunkat is, hiszen a 2015-ös Construmán szerveztük meg először a klubunkat. Azóta egyre jobban és jobban csináljuk.

Költészet Napja – április 11.
Nagy magyar költőnek tiszteletének szentelt napon érdemes emlékeznünk Petőfire, Adyra, József Atillára, Arany Jánosra, Váci Mihálra és még nagyon sokakra! Egy vers elolvasása, esetleg saját vers költése – a nagyvilágról, a népről, a szerelemről, az istenekről, az angyalokról különösen jó lehet!

Általános Ügyek Tanácsa (kohéziós politika) – április 6-12.
A Tanács megvitatja a kohéziós politika 2020 utáni jövőjét. Ennek keretében következtetéseket fogad el a 2020 utáni időszakra szóló kohéziós politika kidolgozásáról és végrehajtásáról, továbbá beszámolót hallgat meg arról, hogy az EU milyen intézkedésekkel igyekezett ismertebbé tenni a kohéziós politikát.

Megújul az ország!
Mind világnézetében, mind politikai rendszerében megújul Magyarország, és ismét Magyar Köztársaság leszünk, ami pozitív jövőképünk alapja lesz.

Országgyűlési választások – április 8.
A magyar nemzet életében nagyon fontosak a demokratikus választások, amikor is a magyar nép egzaktul kifejezheti véleményét, akaratát arról, milyen világban szeretne élni. Az tény, hogy a szocializmus volt mindeddig a legjobb társadalmi rendszer, és legyünk optimisták, lesz még szép-jó világ Magyarországon.
A mostani parlamenti választásokon sokat tehetünk ennek érdekében, egy igazán jó, közösség-orientált, nemzetközi kapcsolatokat is ápoló  magyar Országgyűlés megválasztásával.
Eredmények:
Fidesz-Kdnp koalíció alakíthat ismét kormányt.

Lelkes Ásvány Börze és GeoNapok – április 6-8.
Ismét közeleg egy izgalmas ásványos kalandozás! � A megszokott, kiállítókban gazdag ÁsványBörzénk mellett – ahol 2200 m2-en válogathatsz ásványok, marokkövek és ékszerek között – most szélesebb körben is ismerkedhetsz a geológiával. A rendezvényen most plusz 800 m2-en izgalmas, szakmai jellegű programok várják a látogatókat, amiket természetesen a nem hozzáértők is ugyanúgy élvezhetnek. Lesznek ásványos kísérletek�, mikroszkópos ásványvizsgálatok�, előadások, illetve a kicsik egy játékos tanösvényen� keresztül kerülhetnek közelebb Földünk rejtelmeihez.

Áprilisban újra, Vállalkozók Klubja + EU-EXPÓ Klub + Aktivista Klub + Diákok és Vállalkozók Fóruma – április 7.
Nagyszerű környezetbe, a Lurdyházi Lelkes Ásványbörzén, szombaton szervezzük meg összevont rendezvényünket, melybe még egy jó Média-party is belefér. Az 1988-ban alapított Vállalkozók Klubja reinkarnált az EU-EXPO Klubba (is). Most a vállalkozói szféra megújítása lesz a fókuszpontban, az X-party 4.0 szisztémánk expanziójával.

I. Kőbánya Labdarúgó Kupa – április 7.
A focisták veszik birtokba a Nagy Sportágválasztó helyszínét, a Merkapt Sportközpontot (Budapest X. kerület, Maglódi út 12/a). A 9 órakor kezdődő I. Kőbánya Labdarúgó Kupa célja egyértelmű: aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítani a X. kerületi cégek dolgozóinak a közeli sportközpont adottságait és lehetőségeit kihasználva.

Éljen Április 4., hazánk felszabadulásának ünnepe!

Húsvéti ünnepek – április 1-2.
A női és a férfi nem egyenrangúságát is hirdeti ez az ünnep, a feltámadást is, hiszen nincs is halál.

A Jó Istenek és Angyalok Hete – április 2-8.
A Húsvéti ünnepek, a komplex klubrendezvényünk és az Országgyűlési választások hetében. A társadalmunk lényeges megújítására is fókuszálunk, a szórakozásra, a művészetre, az egészségre, a romantikára is.

I. Hungarikum Piknik Egerben – március 24.
Az Egri bikavér híres magyar bor hungarikummá avatásának első évfordulóján Eger városa meghívta a hungarikumokat egy jó piknikre, a Szépeasszony-völgybe. Nagyon jó ez a kezdeményezés, reméljük, be fogja járni az országot-világot!

Tudományos világszenzáció!
Rájöttünk arra, mi az oka, mechanizmusa a fehérjeszintézisek során jelentkező „cross ower” jelenségnek. A tudósok már a hetvenes években megfigyelték, hogy a DNS alapján képzett aminosavak szintézise során olykor ugrik a szekvencián való haladás, és egy más jellegű fehérje szintetizálódik, más, mint amit a DNS kódolt. A modifikáció, mutáció után lehet, hogy a szervezet egésze fejlődik, de lelhet az is, hogy romlik. A tudomány eddig nem talált rá magyarázatot, sem a fizika, sem a kémia, sem a biológia terén.
Rájöttünk s ennek a „cross over”  jelenségnek az okára, a magyarázatára, lényegére: „A tudati, szellemi tényezőknek, erőknek, hatásoknak lehet következménye a „cross over” jelenség a fehérjeszintézis során. Ennek bizonyítására nagyon egyszerű, egzakt kísérletek is vannak, a mindennapok tapasztalatai is bizonyítják a pszichés faktor jelentőségét, hatásait a testi, biológiai rendszerekre. Következésképpen a pszicho-szomatikus betegségek kialakulására és gyógyíthatóságára is tudományos magyarázatot tudtunk találni. Konklúzió: a fiatalság—öregedés folyamat is reverzibilis kell, hogy legyen, ha ismerjük az öregedés mentális okait és gyógymódjait. A TesTudaT konferenciánkon erről is lesz szó.—Szilvásy Péter témagazda, okl. Gyógyszervegyészmérnök, grafológus, kibernológus, főszerkesztő.

TesTudaT Konferencia – március 25.
A hazai ezotéria, természetgyógyászat, spiritualizmus egyik legjelentősebb rendezvénye a március 25-én megrendezésre kerülő TesTudaT Konferencia, 2006-ban, a Rendőrség Kiképző Központjának stadionjában került megrendezésre. Az ötödik Konferencián alkottuk meg a konklúziónkat: “Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!” Ez lett az Európai Fiatalok Szövetsége Alapelvének 1. pontja, a Vezérelvünk.

A Víz Világnapja – március 22.
Óvjuk, védjük fejlesszük életünk bolygóját, a vizet, a földet, a levegőt – és egymást!

Megjelent a Falilapunk és a Hírlevelünk – március 20.

Csillagászati tavasz kezdete – március 20. 18:30
Nagyon szerencsés csillagzata van az idei tavasznak! Különösen a közösségi életnek és a kreativitásnak kedvez. (forrás: Kormányzati Tanácsadó Jósda)

A Boldogság Világnapja – március 20.
Életünk legfontosabb célja, hogy boldogan éljünk, együtt a családdal, párunkkal, barátainkkal, a nemzettel, az emberiséggel, a természettel, az istenekkel, az angyalokkal. Az ENSZ által kezdeményezett világnapnak ez a fontos üzenete. Legyünk egyre boldogabbak!

A Jó Istenek Hete – 15. – Innováció – március 19-25.
Az emberiség jó isteneinek nagyon sokat köszönhetünk, pontosabban a legjobbakat, ezért is kezdeményeztük 2006 novemberében, hogy megújítva integráljuk központi ideológiánkban, a Dialektikus idealizmusban, az ősi vallások pozitív, valós komponenseit.
Erősítsük az angyalok és a jó istenek világát. Természetesen az emberiség fejlődése érdekében is.
A mostani Jó Istenek Hetében az expó-innováció, a világnézetünk, a szépségversenyek, az értékesítési módszereink és szórakozáskultúránk fejlesztése kerül a fókuszpontba.

Ismét Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke – március 18.
Újabb hat évre megválasztották elnöknek Putyint. Reméljük, kívánjuk, hogy tevékenysége nagyban hozzájáruljon az emberiség fejlődéséhez, a népek, nemzetek összefogása a haladás, jobb jövő érdekében – ehhez sok sikert kívánunk Putyin elnöknek és az orosz népnek!

Nemzeti ünnepeink
Jó magyarnak lenni!
Nagyot álmodni merni!
Hasznosan és kellemesen élni!
Március 21.
A Magyar kommunista Ifjúsági Szövetség 1956. március 21-én bontott zászlót, és a magyar nemzetnek ismét pozitív célrendszer felé indult el. A makarenkói elv érvényesülni kezdett: “Az emberi élet legfontosabb célja, értelme: közösségben, közösségért, közösség által!”
A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napja – 1919-ben forradalmi fejlődés indult meg a magyar nemzet életében, a szocializmus eszméjének gyakorlati megvalósítása vált fontossá.
Március 15.
Ünnepi megemlékezések az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc kezdetéről, országszerte. Tartsunk össze, konstruktívan, céltudatosan!
A Parlamentbe átadták a Kossuth-díjakat.

Megalakult az új német kormány- március 14.
Angela Merkel negyedik alkalommal lett Németország kormányfője. Nagykoalícióra törekszik, a baloldalt is különösen fontosnak tartja. A nevéből és személyiségéből sok jóra számíthat Németroszág is, az EU is. Sok sikert kívánunk Angela Merkelnek és a megalakult új kormányának, a német népnek is!

Nemzetközi Nőnap – március 8.
Éljenek, szépüljenek a nők, az életünk kedvesebb, szebb felét képezik ők.

Alkossuk meg az Olimpia indulóját!
Alapos egyeztetések és tanácskozások után kezdeményezzük, hogy alkossuk meg az Olimpia indulóját, melynek szövege az olimpiai aranyéremmel is díjazott “Óda a sporthoz” című vers, Pierre de Coubertin műve legyen. A zenét versenyszerűen megkomponáljuk, és 2020-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntsön arról, hogy melyik alkotás legyen az Olimpia indulója. Lehet énekelni, zenélni. Amikor a megnyitó ünnepségen fellobban az olimpiai láng, felhúzzák az ötkarikás zászlót, akkor kell, hogy felcsendüljön az Olimpia indulója. Reméljük, hogy a Tokiói Olimpián ez így is lesz. Addig viszont az első, hazai fordulót megszervezzük, és a Szépség Világnapján, október 14-én döntünk a magyar versenyműről. “A Szép Dal Ma…” versenyünknek ez nagyon szép expozíciója lesz! (Az Európai Fiatalok Szövetségének, az EU-EXPÓ Klubnak, a Diákok és Vállalkozók Fórumának kezdeményezése 2018. február 25-én.)

Fonogram Nagydíj – március 7. A magyar pop-rock szakma legnayobb elismerének számít a Fonogram Nagydíj. Az idei gála is nagyon szépen prezentálta, hogy sok jó, szép dalt tudunk alkotni, mi magyarok is! A gálát az ATV egyenesben közvetítette.

Az Európai Unió Tanácsának ülésein a következő két hét során megtárgyalandó fő témák áttekintése (részlet)
Versenyképességi Tanács (belső piac és ipar), március 12.

A Tanács az EU gazdaságának digitalizálásáról, az egységes piac elmélyítésének további lépéseiről, valamint a szolgáltatások piacán fennálló korlátozásokról fog tárgyalni. Várhatóan következtetéseket fogad el az iparpolitikáról.
Gazdasági és Pénzügyi Tanács, március 13.
A miniszterek az adótervezési konstrukciókról szóló javaslatot és a banki csomagot alkotó javaslatokat fogják megvitatni, valamint a 2018. évi európai szemeszter keretében megbeszélést folytatnak a szakpolitikák nyomon követéséről és a makrogazdasági egyensúlyhiány kezeléséről.
Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdések), március 15.
A Tanács irányadó vitát tart majd a szociális Európa 2020 utáni jövőjéről, valamint a nemek közötti bérszakadék megszüntetésének mikéntjéről, mely kérdések szerepet játszanak a szociális jogok európai pillérében kijelölt célok elérésében. A miniszterek nyugtázzák továbbá az ifjúsági garancia megvalósítása terén elért eredményeket. A Tanács várhatóan ajánlást fogad el a színvonalas és eredményes tanulószerződéses gyakorlati képzés európai keretrendszeréről.

90. Oscar díjátadó gála – március 4.

Kézműves Magyar Ízek Vására – március 3-4.
Tradicionális, jó rendezvénye ez a magyar ízeknek. Ételeknek, italoknak. Pap Krisztián vezetésével egy évtizeddel ezelőtt indult a kezdeményezés, hogy a magyar ízeknek, konyhának, italoknak, falatoknak érdemes külön is fesztivált szervezni, vásárlással, termékbemutatókkal, műsorokkal. Megválasztottuk a rendezvény szépségkirálynőjét, aki egy békési diáklány lett, Bohus Regina.

Európai politikai pártok finanszírozása: megkezdődhetnek a tárgyalások a Tanács és a Parlament között
Az uniós nagykövetek megállapodtak az európai politikai pártok és alapítványok finanszírozásának felülvizsgált szabályaira vonatkozó tanácsi álláspontról.

VI. Budapesti Halfesztivál 
2018-ban új, még jobban megközelíthető helyszínen, a Hősök tere mellett, a Műcsarnok buszparkolójában kerül megrendezésre. A belépés természetesen mindenki számára ingyenes! A fesztivállal mindenekelőtt ösztönözni szeretnénk a hazai halfogyasztást és erősíteni a halkultúrát a magyar gasztronómiában. A halfogyasztás évszázadok óta a magyar gasztronómia szerves része, ünnepnapjaink elengedhetetlen része. Mára azonban kezd feledésbe merülni, a magyarok évi halfogyasztása átlagosan 5 kg/év/fő, mely érték Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. A hal jótékony hatásai köztudottak, a gazdag halhús fogyasztása kihat a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélyének csökkentésére. Másik kiemelt célunk felhívni a figyelmet a hazai élővizeink, elsősorban a magyarországi Duna vízének tisztaságára. 2007-ben a tíz legveszélyeztetettebb folyók közé sorolták a Dunát. Az azóta elindult kezdeményezéseknek köszönhetően a vízminőség általában javult, de további erőfeszítésekre van szükség. A rendezvénnyel szeretnénk a látogatókat ráébreszteni a Duna természeti értékeire (halállomány, árterek, természetes ökológia) és vizeink tisztaságának védelmére. Több, mint 100 hazai és nemzetközi halétellel várjuk a látogatókat. Az eseményen minden halból készül, még a kolbász és a tepertő is. Lesz óriásbogrács, óriásharcsa sütés, harcsa szalonna füstölés és még megannyi különlegesség Európa legnagyobb Halfesztiválján! (Forrás: Koczka Máté)

UTAZÁS 2018 – március 1-4.
Nagyon népszerű az Utazás Kiállítás a Hungexpón. Sok jó kiállító hozza el a nagyvilágot, és tárja elénk a lehetőségeket. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát. A kiállítás díszvendége Marokkó, belföldi díszvendége pedig Hévíz lesz. Az Utazással egy időben rendezik a Bringa- és a Futó Expót, valamint Magyarország legnagyobb, független utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan utakon fesztivált. Az Utazás Szépe Burjani Ivett lett.

A Téli Olimpia Szépe választás – február 24.
Már 3 alkalommal került megrendezésre a nyári Olimpia Szépe választásra, idén a Téli Olimpia tiszteletére szervezzük meg a Miss Írisz választás és az Európai Fiatalok Szövetsége égiszében. Ez most egy modellverzió lesz, és célunk, hogy a tokiói olimpián, illetve 2014-ben a párizsi Olimpián már hivatalos, önálló verseny legyen az Olimpia Szépe választás.
Eredmény, a Téli Olimpia Szépe 2018-ban: Takács Alexandra, designer.

Zenélő teremkerékpár
Ez egy zseniális magyar találmány, melynek lényege, hogy teremkerékpározás közben hangszerként is lehet használni a teremkerékpárt. Különböző ritmusban, dallamban van az alapprogram. Nagyon hasznos, lényegesen javítja a testezést és tudatunk fejlesztését.

Lelkes Ásványbörze a MOM Sportban – február 24-25.
Az ásványok nagyon szépek, jók ajándékoknak, ékszerek alapanyagainak is. A mostan Ásványbörzén 230 kiállító mutatja be termékeit, lesznek érdekes előadások, sőt csillagvizsgáló sátor is! A gyerekeknek felnőtteknek alkotó műhely is nyílik. A Diákok és Vállalkozók Fóruma 25-én tanácskozik arról, hogyan lehet alkalmazni a gyógyító ásványokat például az alvás, álmodás javítására is.

Az első magyar aranyérem a téli olimpiák történetében – február 22.

Látványos változások az Olimpiai Ötpróbánál
Sikerek és fejlesztések sora jellemezte az Ötpróba tavalyi évét – és a tervek szerint 2018-ban is rengeteg pozitív fejlemény várható, a sportkedvelők nagy örömére. A legtöbb hazai sportrendezvényt összefogó szabadidősport-közösség idén már közel 120 programmal várja az érdeklődőket, köztük olyan egyedi és látványos sportélményekkel, mint a Mozgás Éjszakája és a Szilveszteri Vizes gála. A további újításokról a szervezők személyesen számoltak be a február 21-ei sajtótájékoztatón.

10 éves a Vándorfény Galéria – február 22.
Magyarország egyik legjobb kortárs festőmész-galériája idén 10 éve szervez kiállításokat a Központban és országszerte. Jó látni, megismerkedni a mai festészet művészeivel, lehet tanulni tőlük kreativitást, világszemléletet, alkotóképességeket is.

Így fedezték fel a Genezis főszereplőjét
A 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon egyetlen nagyjátékfilm képviseli Magyarországot, a Genezis. A film egyik gyerekszereplője a 10 éves Csordás Milán, aki a válogatókon azonnal elnyerte a rendező tetszését. De az eddig még nem derült ki, hogy hogyan találtak rá a kisfiúra. A film jobbára amatőr szereplőkkel készült, a kisfiút játszó Csordás Milánnak ez az első alakítása. A 10 éves gyermek tavaly részt vett a FashionKids Hungary gyermekszépségversenyén, akkor kezdett bele a modellkedésbe, majd onnan jutott tovább a HungaroFilmcasting ügynökséghez, amely szereplőket keresett a Genezisbe.

Tíz év után újra az Arénában a 100 Tagú Cigányzenekar – február 25.
A Papp László Budapest Sportarénában ad fővárosi évadnyitó koncertet a 100 Tagú Cigányzenekar. A 32 éve született világhírű társulat egy évtized elteltével lép újra színpadra az Arénában. A kétrészes, közel kétórás koncerten tőlük megszokottan komolyzenei művek mellett tradicionális magyar cigány-muzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak majd.

A Facebook jótékony hatásairól
tanácskozást szervezünk. Egyre inkább elterjed a Facebook használata. Egyéneknek, kisebb közösségeknek, vállalkozóknak, rendezvényszervezőknek, szervezeteknek is nagyon használhatónak bizonyult az Internet egyik fontos közösségi oldala.

 

Idén is a San Diego-i Coronado sziget adott otthont a jakuzzi világ díjátadó gálájának, ahol a SpaTrend csapata újabb fontos elismerésben részesült. A Magyar csapat lett a 2017-es év Legjobb HotSpring kereskedője.

Kínai Holdújév a Kutya jegyében – február 15.
A Kutya egyrészt kedves háziállat, és ugyanakkor erős védő is. Játékos, élénk, hűséges. Ezek ennek az évnek a különleges jellemzői az emberiségre. A kínai világnézet nagyon egészséges, emberbarát, hiszen a szocializmust építik, és a tradícióikra is nagyon büszkék a kínaiak. Budapesten a China Martban hatalmas fesztivállal ünneplejük a Kínai Holdújévet. A technika, a gasztronómia, a barátáság jegyében.

FeHoVa a Hungexpón – február  15-18.
Vadászoknak, halászoknak is, a természetet kedvelőknek meg különösen ajánlható ez a nagy vásár, fesztivál.

Kínai Holdújév ünnepe – február 17.

Szóvivő bál – nemcsak szóvivőknek, az Európa hajón – február 16.
A farsang havában első a szórakozás, mulatozás, társaság, szerelem. A Szóvivő bál mára az egyik legnívósabb bállá fejlődött. Idén is az Európa hajón kerül megrendezésre. A színes műsorban lesz tánczenekar, hastáncshow, humor. A vacsora bőséges. A szóvivőkön kívül a partnerek, a hozzátartozók, a cégek, a szórakozni vágyók jelennek meg.

Budapest felszabadulásának ünnepe – február 13.
A magyar és a szovjet kommunisták sikeresen felszabadították Budapestet a náci megszállóktól, a II. Világháború végére, 1845. február 13-án. hazánk teljes felszabadítása Április 4-én történt meg.  Örök dicsőség a hősöknek!

EU-órák az Európa Pontban
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája minden kedden és szerdán ingyenes, interaktív ismeretterjesztő foglalkozásokat tart általános és középiskolás osztályoknak, illetve felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak. A foglalkozások középpontjában gyakorlati témák állnak, úgymint önéletrajzírás, munkavállalás az EU-ban, ösztöndíjak felkutatása vagy cserediákprogramokban való részvétel. Bővebb információ és jelentkezés a www.europarl.europa.eu/hungary/hu/ifjusag/eu-tanora címen.

A Házasság Hete – február 11-18.
Nagyon fontos a jó házasság, és a jó család, a jó gyerek-szülő kapcsolat. Ennek legfontosabb feltétele, hogy a házaspár valóban egy jó párt alkosson. Fontos a házasság előtti teszt, mennyire illenek össze, vagy sem. Az egyik legjobb módszer erre  tánc, ami az emberiség legintelligensebb alkotása, a Tarot kártya 21-es végállomása, a duálpárok egyesülése. Kell olyan társadalmi rendszer is, amelyik teret biztosít a heteroszexuális párkapcsolatok kialakításának, a romantikának és az erotikának is. A stabil családi életnek ugyancsak. A jó családokból nem vándorolnak el a gyerekek, erre is érdemes figyelni!

Téli Olimpia megnyitó – február 9.
Az Olimpiák eszméje örök, télen-nyáron aktuális. A megnyitó ünnepség ceremóniájával egy békésebb, barátságosabb időszak köszönt be. Dél-Koreában kerül megrendezésre a Téli Olimpia.
Lehet, hogy első alkalommal, megválasztjuk az Olimpia Szépét is, a Miss Írisz választás égisze alatt.

Sirha Budapest – február 7-9.
A gasztronómia nemzetközi csúcstalálkozójának is számít a Sirha, a Hungexpón. A hangulatot nagy tömeg jókedve is biztosítja. A kiállítók termékei különlegességük miatt is vonzóak. A műsorban fellépő művészek, előadók mrá hab a tortán 🙂
Az EU-EXPO Klub február 9-én tart egy érdekes, hasznos “tárlatlátogatást” – megtekintjük a kiállítókat és konspirálunk velük. Mindenki ól jár.
Megválasztottuk a Fesztivál Szépségkirálynőjét, aki Gáspár Kitti lett

ÉVNYITÓ PARTY – január 29.
Komplex rendezvény, melyben ismertetjük ez évi programjainkat, az EU-EXOPO 2018 tervét, megbeszéljük a szórakozás-kultúránk fejleszthetőségét, a művészettel kombináltan, a Miss Írisz választás castingjára is sor kerül, meg a szépségversenyünk különlegességeit is prezentáljuk. Természetesen ez egyben Partner és Média-party is, melyet 2007. január 17-én szerveztünk meg először. A party végén kötetlen beszélgetés, Lutrimusz-kaszinó, és egy érdekes közös alkotásra is sor kerül. A helyszín a Nívódíjas Lurdy Konferencia Központ VIP terme. A lényeg: konstruktív együttműködés.

Kóstolj bele a téli sportágakba – január 27.
Szombaton 10–17 óra között a Vasas Jégcentrumban a díjmentes IV. Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is!eseményen! Kipróbálható sportágak: Alpesi Sí, Asztali hoki, Bob, Crokinole, Curling, Cyclocross, Dogscooterezés, Fakutya, Gyorskorcsolya, Hókorcsolya, Hoverboard, Jégkorong, Jégtánc, Kutya szánhajtás, Kutyafogathajtás, Kutyás futás, Műkorcsolya, Nordic Walking, Rövidpályás gyorskorcsolya, Segway, Snowboard, Szánkó, Szinkronkorcsolya. Mozogj Télen Is! A rendezvény ingyenes, de regisztráció kötött! További információ és regisztráció: www.sportagvalaszto.hu

Az AGROmashEXPO – január 24-28.
A hivatalos megnyitó ünnepséget követően díjátadó ünnepséget tart a VIDEOKONTROLL. A díjat a szemestermény-szárítók optimális működtetéséért, az RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. alapította és adományozza, melynek címe: „Arany plakett a Precíziós Szárítás megvalósításáért” Az elismerést azon gazdaságok tulajdonosai, képviselői kapják, ahol a szemes-termények szárítása,az optimalizálási törekvésük és a szakszerű üzemeltetés eredményeképpen, a precíziós szárítás feltételeinek megfelelően, dokumentáltan zajlott. A díjat 22 hazai és egy külföldi partner kapja majd. Az eseményt színesíti, hogy díjat adnak át tíz sajtópartnerünknek is, akik érzékenyen reagáltak az újdonságokra, úgy tájékoztatták az olvasóikat a precíziós szárításról, hogy ezért nem ajánlottak ellenszolgáltatást.
A PszichoMenedzser Stúdió különleges fejlesztésével a vetőmagvak terméshozamát 10-30 %-kal lehet fokozni. A módszer idén kerül bevezetésre, egyelőre kísérleti jelleggel.

A Magyar Kultúra napja – január 22.
A művészet, a tudomány és a kultúra – egy nemzet, a társadalom legjobb alkotásainak triádjai. Érdemes a Magyar Kultúra napján felolvasni, vagy megalkotni egy szép verset, és méltóan emlékezni a nagyokra. A szellemünknek ez nagyon jót tesz!

Átadták a hajók Oscar-díját
Az idén 15. alkalommal adták át a legjobb vitorlás hajó és 12. alkalommal a legjobb motoros hajó elismerést. A boot Düsseldorf hajókiállítás keretein belül megrendezett gálaesten 5-5 kategóriában avattak győztest. Nagy örömünkre a Flaar 37-es révén magyar építésű hajó is versenyben volt!

Indul A Dal 2018! – január 20.
Az egyik legnézettebb tévéműsor Magyarországon is, az Európai Unióban i az Euróvíziós Dalverseny. Drukkolunk a legjobbaknak, és értékeljük, hogy a verseny megmozgatja a fantáziát, az alkotást és az előadóművészetet. Fejlődünk. A Fourtissimó együttesnek külön is drukkolunk.

Grafoklub: a Kézírás Napja – január 20.
A kézírás az emberiség öt legintelligensebb találmányainak egyike. Érdemes napi rendszerességgel kézzel írni, tudatosan kontrollálva is, mert ez jótékonyan hat az agyunkon keresztül szellemünkre, testünkre, sőt a párkapcsolatunkra is! Sok találmányunk van az írás világából: grafo-divat-design, a kézírás megzenésítése, grafoterápia, grafojóslás, stb. A Kézírás Napján erre is fókuszálunk. A Magyar Írástanulmányi Társaság a Józsefvárosi Galériában tartja különleges programját, melyre a szakértőkön kívül a tanároknak, a diákoknak is érdemes elmennie.

Forralt bor fesztivál – január 19-21.
Abszolút illik a téli hangulathoz ez a jó rendezvény, melyen sok kiállító kínálja minőségi ételeit-italait. A budapesti Allé Pláza melletti utcában lehet korzőzni, egyénileg, párosan, barátokkal, családosan egyaránt. A Szatámri lángos és az áfonyás, málnás forralt bor, na meg a Zsanna-manna édességek szép színfoltjai a bulinak, melyet Kohl Kornél és csapata szervezett.

EDUCATIO – 2018. január 17-20.
18. alkalommal kerül megrendezésre az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a Hungexpo “G” csarnokában. Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. A több napos seregszemlén mintegy 150 kiállító és több, mint 43.000 látogató vesz részt évről évre. Közel 50 felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói-, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a szokásokról, kollégiumi elhelyezésről, és akár a tanulmányokat követő jövőképről is. A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínál a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi- és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel. A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni.

Mindenki kihívást talál magának az új edzéstípussal
Emeli a pulzust, erősít és kalóriát is éget egyben a Magyarországra most betört ViPR eszköz. Az új edzésforma a teljes testet átmozgatja, így növeli a fittséget, a mobilitást és az állóképességet is. Ebben segít a hazánkban még újdonságnak számító ViPR eszközt, amit Michel Dalcourt talált fel. A férfit a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok inspirálták, akik a munkájuk során erősebbé váltak, mint hasonló korú „csak” sportoló társaik. Bicskei Izabella, az Idol Stúdio vezetője és edzője: „A gyakorlatok eredményessége annak köszönhető, hogy az edzésforma a teljes testet egy egységként kezeli, az összekapcsolt mozgások pedig súllyal nehezítve még effektívebbek”.

Az Ismeretszerzés hete – január 15-21.
Ezen a héten jobban fókuszáljunk a számunkra hasznos, jó, érdekes ismeretek megszerzésére. Az Educatio kiállítás is ezt segíti, na meg a közösségi összejövetelek, az Internet, a Facebook, az X-party is.

Az Országgyűlési választások időpontja: április 8.
Mint ahogyan azt a Kormányzati Tanácsadó Jósda már  jauár 1-jén jelezte, a köztársasági elnök, Áder Áder János is deklarálta a 2018-as választások időpontját.

Mátyás király éve: 2018
Az egyik legnagyobb magyar király dicsőségét is hirdetni jó, érdemes, a nemzetünk fejlődése a XV. században  pont Mátyás király vezetésével lett korszakalkotó.

A vallásszabadság napja – január 13. A szabad vallásgyakorlás implikálja a vallások megújulását is. Az Európai Fiatalok Szövetsége és a Lélekkutató Intézet lényeges fejlesztéseket indítványoz 2018-ban.

A mesék jótékony hatásai
A gyermekek számára nélkülözhetetlen a mesevilág, a jó győzelme, az igazi párkapcsolat, az angyalok világának ismerete, képzeletbeli fejlesztése. Igaz, mostanság a felnőtteknek is hasznos egy mesekönyv, egy rajzfilm, egy képregény napi szinten!

Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál – január 8-14.
A cirkuszművészet az egyik legjobb példája a tökéletességre való törekvésnek. Mindenkinek érdemes elmenni az immár világszínvonalat jelentő Cirkuszfesztiválra!

Az Év Sportolója választás – január 12.
Egy élsportoló nemcsak a fizikai, sportteljesítményével kell, hogy kitűnjön, hanem emberségével, közösségi aktivitásával is. A zsűri ezt is figyelembe veszi csütörtökön este a Nemzeti Színházban kiosztották az év sportolóinak járó díjakat. Hosszú Katinka hatodjára nyerte el az év női sportolója címet, ezzel utolérte példaképét, Egerszegi Krisztinát. Az év férfi sportolójának Baji Balázst választották, az év edzője pedig Hosszú férje, Shane Tusup lett.

EU csúcstalálkozó Brüsszelben – január 8-11.
Az Európai Unió vezetősége megtárgyalja többek között a 2020 utáni költségvetési terveket, és a jelenlegi gazdasági, politikai tendenciákat.

A Béke Világnapja – január 1.
Az emberiség fejlődése csak békésen lehetséges.

Bulgária az EU soros elnöke
2018. első félévében Bulgária lesz az EU soros elnöke. Sok sikert kívánunk felelősségteljes munkájukhoz!

Boldog Új Évet, sikerekben gazdag, egészséges, vidám legyen 2018!

A Jó Istenek Hete – január 1-7.
A
z innováció jegyében, a valláskultúránk megújítása és továbbfejlesztése most már nagyon aktuális és különösen fontos. Nagyon sok jó tulajdonságunk aktivizálódhat: kreativitás, tolerancia, fantázia, együttműködés, intelligencia, egészség, erotika, romantika, stb. stb. Éljenek a jó istenek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük