Világlátó – 2016 II. félév

Posted by & filed under Hírek.

Szilveszteri hangulatban az emberiség
Az óév vége is teljen vidáman, boldogan, hogy kellemes körülmények között adja át a stafétabotot az újévnek. A számmisztika szerint 2017 a 10-eshez tartozik, ez nagy kihívásokat, nagy teljesítményeket indukál. Csillagászatilag is izgalmas lesz, ahogyan a 2016 is volt. Jó évnek értünk a végére, köszönjük az angyaloknak, a jó isteneknek – és magunknak is, embertársainknak is!

Megújul oldalunk, a Világlátó on-line 2017-ben!

Téli szünet az iskolákban 
Vizsgaidőszak az egyetemeken, szünet a gimnáziumokban, az általános iskolákban. Vidámság, feltöltődés. Kell ez.

100 éve koronázták meg az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt – december 30.
A feudalista társadalmi rendszer egyben királyság is volt, ami központi kezdeményezést és vezérlást jelentett. Az emberiség végül felfejlődött, és lett a polgári társadalom, majd pedig a dicsőséges szocializmus, a 80-as években. A magyar nagy királyok vezette magyar nemzet leküzdve a nehézségeket, egyben maradt, és erre az egységre ezentúl is szükség van. Igaz, mostmár a demokráciának is teret kelle engedni, és ez nagyobb egységet, jobb életet biztosít. IV: Károly királyra emlékezve, érdemes ezeket is tudnunk.

A világon először: 100 gitáros egy színpadon!
Az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekar áll színpadra 2016. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Palladio Orchestra nem egyszerűen virtuóz produkció, hanem a maga nemében egyedülálló zenei csemege is. 10 szólista, 90 ritmusgitáros, 2 énekes, 1 dobos és 1 DJ varázsolja el világon egyedülálló produkciójával az Aréna közönségét 2016. december 28-án. A különleges produkció hiteles, magával ragadó, zeneileg változatos, nem csak a füleket, hanem a szemeket is kényezteti. “Közel két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem és producertársamban, Rácz Lászlóban – akihez többek között a NOX, a Dalnokok Ligája, a MURDER és a MINIPOLISZ is kötődik – a Palladio Orchestra ötlete. A zenekar tagjai alapos válogatás után kerültek be a produkcióba. A saját műfajukban mindannyian elismert művészek, többen díjnyertes, virtuóz előadók, a szakma legjobbjai. A monumentális produkció színpadra állítása nagyon sok előkészületet igényel. A hangszerelés, a próbafolyamatok, az előzetes videoklipek forgatása és a végső megjelenés egy nagyon felkészült szakmai stáb munkája” – mondta Csapó Ádám, a Palladio Orchestra kreatív producere.
11 ezer ember az Arénában: hatalmas siker volt a Palladio Orchestra első koncertje, 100 gitárral! Ennyi gitár egyszerre ezelőtt még nem szólalt meg Magyarországon.

 

 Yrisz Klub Nívódíjasok 2016
Kiemelkedő, konstruktív közösségi és vállalkozói tevékenységük elismeréséül az Yrisz Klub Nívódíját adományozzuk:
Koczka Máté újságírónak
Fördős Gábor fotómvésznek
Lelkes Andrásnak, az Ásványbörze igazgatójának és a
csodaszép életművéért, dalaiért Koncz Zsuzsának.

Első agykontroll-tanfolyamát ♣ 50 éve tartotta meg José Silva
Ennek örömére ünnepi agykontrollos havi találkozót tart a Domján László által alapított Agykontroll – a Szebb életért – társaság. Minden felnőttoktató részt vesz a rendezvényen– dec. 21-én, szerdán, 17:30-tól 19:00-ig a Hotel Platánusban. Magyarországon a legelső Agykontroll tanfolyamot pont 25 évvel ezelőtt tartották, melyet Carol Ann Deal vezetett, és Domján László (Yrisz Klub Nívódíjas) tolmácsolt. Azóta már több százezren ismerték meg ezt a modern kori elme, tudat, test módszert. Mottó: egyre jobban!

Aranyvasárnap – december 18.
karácsony szent ünnepének közeledtével most mindenki foglalkozik azzal, mit vegyen, mit készítsen, ajándékozzon szeretteinek Karácsonyra. Az emberiség egyik legnagyobbjának, Jézus Krisztusnak a születésnapját ünnepeljük, és ez az ünnep kiterjed minden értelmes nemzetre, az emberiségre. A szeretet ünnepe ez. Engedjétek hozzám a gyerekeket, mert ők még kapcsolatban vannak az angyalokkal, a mennyek országával! – e szerint érdemes a gyerekekre is jobban odafigyelni, a jó család, az igaz párkapcsolat és a társadalom mellett.
Karácsony üzenete 2016-ban: alkossunk értéket, erősítsük kapcsolatainkat, közösségeinket, legyünk sikeresek, tudjunk fejlődni!

XXI. Miss Hungary döntője – december 17.
Az egyik legtradicionálisabb szépségverseny hazánkban.
Idén 26 lány (tini és felnőtt kategóriában) versenyez a Miss Hungary címért. A helyszín immár harmadszor a Lurdy Konferncia Központban lesz, a nagyteremben.
Miss Hungary 2016: Molnár Márta
A Szépségkirálynők Hétvégéje – december 16-17.
A szépségversenyeknek van a legnagyobb partnerkapcsolata és műsor-repertoárja. Jó látni színpadon a szépségeket, akik kedvesek és értelmesek is. A szépségversenyeken általában jó a hangulat, már a szervezés is nagy élmény. Milyen legyen a műsor, kik legyenek a szponzorok, a kiállítók, a partnerek, hogyan szervezzük meg a közönséget – ezek a fő kérdések. Ám a lényeg: legyen szebb a gyengébbik nem, a lányok, a nők. Az önbizalmuk erősödjön, a nemi identitástudatuk is, és a párkapcsolatukban is lehessenek optimisták. A Szépségkirálynők Hétvégéjét először 2010-ben szerveztük meg, azóta minden évben, decemberben tartjuk. A szépség istennőinek is tisztelgünk.
Megválasztjuk a Szépségek Királynőjét is, aki 2016-ban: Cseh Fruzsina
Az Év Legjobb Szépségversenye címet idén a “Paks Szépe” verseny érdemelte ki.

Megújult a Szerencsejáték honlapja
A szerencsejáték az egyik legérdekesebb, izgalmasabb, kreatívabb és emberibb játék a világon. Sokan csak egyszerű tippelgetésnek, gombnyomogatásnak tartják, ám az intelligensebbek kísérleteznek, fejlesztenek, megtanulnak nyerni, és a nyereményeket értékelni. Az istenek nagy titka is lehet a szerencsejáték, fontos, hogy értékeljük, játsszuk, élvezzük. A kudarcokból tanuljunk, és ezáltal fejlődjünk, nyerjünk! “Ha van célod, eléred azt! Ha nincs, azt is eléred!” – tartja a pszichomenedzserek tanítása. Lényeg: nyerni tudni kell!
A 47-dik játékhéten az EuroJackpot főnyereménye 58 millió euró, kb. 21 milliárd forint. Ennyi pénzből lényegesen meg lehet újítani az EU-t is, Magyarországot is!

A Jó Istenek Hete – december 12-19.
Másodjára szervezi meg az Európai Fiatalok Szövetsége a dicsőséges hőskorok jó isteneinek tiszteletére ezt a rendezvénysorozatot, melyben az igaz istenek érdemeinek, tevékenységeinek ismertetése mellet megszervezzük a Szépségkirálynők Hétvégéjét is.

Dicsőség a nagy magyaroknak!
Péczely Ignác a XIX században dolgozta ki az íriszdiagnosztika alapjait. „A szem a lélek és a test tükre!” – ez volt a mottónk a Péczely Ignác Íriszközpontban, amit 1991 nyarán alapítottunk. Az íriszdiagnosztika magyarországi elterjesztésében úttörő szerep jutott Anatolij Mihajlovics Kotlarszkij professzornak, aki a kilencvenes évek elején mutatta be, hogy mennyi mindenre használható az íriszdiagnosztika. Látásjavításra (rövid és távollátás, szürkehályog), keringési betegségekre, emésztési problémákra, asztmára, allergiára alkalmaztuk az íriszdiagnosztikát, és a prof szenzációs módszerét, a lágylézeres terápiát. Péczely Ignác 1826-ben született, 1922-ben hált meg. Az íriszdiagnosztikát Amerikában kötelező tudniuk a mentőorvosoknak. A szem íriszének vizsgálatából 160 testrész, szövet, szerv állapotát lehet jól diagnosztizálni. Minden szakirodalom elsők között hivatkozik Péczely Ignác művére. Korunk egyik legjobb íriszdiagnosztája, a tudomány oktatója: dr. Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ alapító főigazgató főorvosa, jelenleg az Atlasz-kabinet vezetője (atlaszprofi.hu)

December 10-én az Európai Unió és tagállamai közösen ünneplik az emberi jogi világnapot.
Napjainkban, amikor világszerte egyre aggasztóbb méreteket ölt az emberi jogok megsértése és az egyenlőtlenség, amikor több országot is konfliktus sújt, Szíriát immár hosszú évek óta, nagyon fontos az, hogy erőfeszítéseinket megsokszorozva törekedjünk az emberi jogok védelmére mindenütt. Ezért idén az Egyesült Nemzetek Szervezetével közösen szólítunk fel mindenkit, hogy álljon ki az emberi jogok mellett.

XV. Lelkes Ásványbörze – 12. 9-11.
Lurdy Konferencia Központban. Az ásványok: szépek, praktikusak, sőt még gyógyítanak is! A karácsonyi ünnepek előtt különösen érdemes ellátogatni az Ásványbörzére, hiszen jobbnál-jobb ajándékozási ötletek, termékek kerülnek bemutatásra: 150 kiállító, 5 ezer látogató, 5 nagyterem, 10 előadás. A főszervező, Lelkes András, lapunknak elmondta, hogy az ország legnagyobb ilyen rendezvényén a gyerekek és a felnőttek, mindenki megtalálja magának az érdekességeket, és be is vásárolnak, mert időtállóak a termékek. Lesz aranymosás, virágdíszítés, divatos ékszerkészítés. A csillagászati panoptikum is kivonul. A második napon egy crossing-partit is szervezünk: bejárjuk, megtekintjük a nívós kiállítókat, jó hangulatban, hiszen már közel a Karácsony.

Az Év Honlapja lett: viccesen tanít matematikára a mateking.hu
A magyar fejlesztésű, 45 ezer felhasználóval rendelkező egyetemi e-learning oktató oldal mobilról és tabletről is kényelmesen kezelhető, szemléletes, könnyen érthető magyarázatokat kínál a matematika megértéséhez. December 7-én hirdették ki a 2016-os Az Év Honlapja díj győzteseit. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett verseny jubileumi évében összesen 240 nevezés érkezett. A mateking.hu két díjat is kapott: Oktatás és E-learning kategiróiában is Az Év Honlapja lett, utóbbiban immár másodjára.

EU – Gazdasági és Pénzügyi Tanács – december 6.
A Tanács várhatóan megállapodik az Európai Stratégiai Beruházási Alap meghosszabbításra vonatkozó tárgyalási álláspontjáról. A napirend szerint a miniszterek megbeszélést tartanak továbbá az adókikerülés elleni irányelv azon módosításairól, amelyek a hibrid struktúrákat alkalmazó adóelkerülés kezelésére irányulnak, a bankunióról, a pénzügyi tranzakciós adóról szóló javaslat állásáról, az európai szemeszterről és egyéb kérdésekről.

Az Európai Unió soros elnökségét jövő januárban átvevő Málta prioritásairól konzultált kedden Vallettában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára. Mint az MTI-nek telefonon elmondta, több nagy feladat is vár a szigetországra. Ezek közül a legfontosabb az illegális migráció feltartóztatása, de a soros elnöksége idejére esik valószínűleg Nagy-Britannia kilépési folyamatának az elindítása, továbbá az unió tulajdonképpeni létrejöttének, vagyis a római szerződés aláírásának a hatvanadik évfordulója, az azzal kapcsolatos események szervezése is

Játékért forralt bort!
Decemberben egy héten át játékok adományozásával “fizethetnek” forralt borukért vagy kávéjukért Budapesten, a Wesselényi utcában található Garzon Caféban. Egyedülálló játékgyűjtő akciót hirdetett a Garzon Café. December 12-től 18-ig mindenki, aki játékot adományoz náluk, a helyszínen egy forralt bort vagy egy kávét kap ajándékba jócselekedetéért. Az összegyűjtött játékokat kórházakban fekvő beteg gyermekeknek ajándékozzák majd.”Bízom abban, hogy a ‘Játékért egy forralt bor’ felhívásnak köszönhetően több száz gyermeknek tudunk örömet okozni. Kérjük önöket, ha van a családjukban olyan jó állapotban lévő játék, amit a gyermekeik, unokáik nélkülözni tudnak, megunták, kinőtték vagy szeretnének vele kevésbé szerencsés társaiknak örömet okozni, juttassák el hozzánk” – mondta Lakatos Balázs, a hét éves Garzon Café vezetője.

Kinek ne lenne fontos az éles memória?
Utánajártunk, hogy az előadóművészek és a nagy lexikális tudást igénylő tudósok hogyan képesek észben tartani a sok szöveget, neveket, információt. Nem mindegy, hogy mennyit mozog és tanul az ember, de az is komoly jelentőséggel bír, hogy hogyan étkezik. A memóriát ráadásul egyértelműen javíthatja az omega-3 zsírsav és a fekete áfonya. A “Csak a szépre emlékezem…” slágerszöveg pszichológiailag nem más, mint az emlékezeti optimizmus. Ha idősekkel beszélgetünk, nagyon gyakran, megtévesztően friss szellemi képességűeknek érezzük őket, amelynek oka, hogy az egészséges agyműködésű szépkorúak szinte kifogástalan  hosszútávú memóriával (LTM-mel) rendelkeznek és általában idealizálják, vagy éppen ellenkezőleg dramatizálják a múltat, abból adódóan, hogy az időseknél a fiatalkori tulajdonságaik karikatúrája figyelhető meg. (Aki optimista az még optimistább, aki pesszimista az még pesszimistább lesz). Ugyanakkor, ha megkérdezzük tőlük, hogy mi történt a közelmúltban, azt már nem tudják ennyire pontosan, sőt néha teljesen képtelenek azt  felidézni. A rövidtávú memóriájuk (STM) ugyanis már nem működik ilyen jól. Mi a megoldás? Optimistán előretekinteni a jövőbe, és ezáltal megszépül a múlt is, a tegnap is, így könnyebb az emlékezés is.

Közeleg a döntő
A Fölszállott a Páva idén a gyerekek részére szervezte meg a magyar ének, zene és tánc világának seregszemléjét. Fantasztikus élményt jelent a szereplőknek is, de a közönségnek is. Jó nézni, amint a gyerekek nagy igyekezettel, szorgalommal és szaktudással adják elő színvonalas produkcióikat. Gratulálunk a rendezőknek és a szereplőknek egyaránt. A döntő december 16-án lesz, biztos hatalmas sikerrel.

XX. Ezoterikus Karácsonyi Fesztivál – december 4.
wp_20161204_09_57_55_proa Villányi úti Konferencia Központban. A Természetgyógyász Magazin szerkesztősége (dr. Görgey Katalin főszerkesztő, Yrisz Klub nívódíjas) minden év december első vasárnapján szervezi meg az Ezoterikus Karácsonyi Fesztivált, ami a szakma legrangosabb eseménye. Szinte mindenkinek van valami hasznos, érdekes, jó – előadás, termék, szolgáltatás: grafológiai elemzés, asztrológiai tanácsadás, masszázs, mandala, ékszerek, táplálék-kiegészítők, zeneterápia, spirituális festmények, stb. Az előadók közül megemlítjük a 80 éves Müller Pétert, Kövi Szabolcsot, Delhussa Gjont, Laár Andrást, Paulinyi Tamást, Böjte Csabát. Lesz EZO-Sziget is!
A Fesztivál konklúziója, üzenete: “Az értékteremtés is értékes!”

Kiosztották a Prima Primissima Díjakat – december 2.
Már tizennegyedik alkalommal került kihirdetésre, kik kapják meg az egyik legrangosabb elismeréseket, a Prima és a Primissima díjakat. Kik a legjobbak a legjobbak között? Az egyik legprominensebb magyar nagyvállalkozó, az Yrisz Klub Nívódíjas Demján Sándor kezdeményezte, és már az első rendezvény is bekerült a közmédia ünnepi műsorába, december első péntekjén. Az idei nagydíjasok is megérdemlik a gratulációkat!

Magyarországon is egyre népszerűbbek a podcastok
Számos témában indult magyar nyelvű csatorna. Közülük emelkedik ki a Szín Folt Cafe nevű comedy podcast 112 epizóddal és több mint 200 000 letöltéssel. Világszerte százmilliós közönsége van a podcastoknak, Amerikában már minden negyedik ember hallgat podcastot legalább havonta egyszer. A podcasting technológia lehetővé teszi hang- és videófájlok sorozatszerű közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag epizódjait tartalmazó csatornákra, s akár okostelefonjukon keresztül hozzáférhetnek kedvenc műsoraikhoz.

Még több fiatal lehet vállalkozó Észak-Alföldön
Tovább bővült azok köre, akik támogatást vehetnek igénybe első vállalkozásuk beindításához. A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása projekt keretében akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek a pályázók. A program az Észak-Alföldi régióban is elérhető lesz, ahol hamarosan tájékoztató rendezvényeket tartanak a szervezők. A programra most már a 18-25 év közötti, legalább egy hónapja álláskereső fiatalokon kívül azok a 25 és 30 év közötti pályázók is jelentkezhetnek, akik legalább egy hónapja regisztrált álláskeresők, nincs felsőfokú végzettségük és nem pályakezdők.A program szervezői szeretnék, ha minél több olyan fiatal jelentkezne hozzájuk, akik a vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel és vállalkozói attitűddel rendelkezek. A vissza nem térítendő, legfeljebb 3 millió forintos támogatást ugyanis csak azok pályázhatják meg, akik részt vesznek egy képzésen és elfogadott üzleti tervvel hozzák létre vállalkozásukat.

Víz Világtalálkozó Budapesten – november 28.
Földanya éltető eleme a víz. Megbecsülése, szellemi és testi szinten, ember és emberiség számára egyaránt fontos. A Víz Világtalálkozó fő témája is ez: hogyan óvjuk meg földünk vízkincsét a megmérgezéstől, a pazarlástól, a kiszáradástól. Most fővárosunkra figyel a világ, hiszen 128 államelnök, kormányfő, miniszterelnök vesz részt a tanácskozásokon. Egészségünk alapja a jó víz!

MÍT Konferencia – november 26.
A Magyar Írástanulmányi Társaság ezen a konferenciáján a rajzelemzést helyezi középpontba. Sok minden megállapítható egy rajztesztből. A készségek, viszonyulások, tendenciák. A grafológia (kézírás elemzése) már hatalmas tudománnyá nőtte ki magát, hiszen van olyan, hogy grafoterápia, grafojóslás, grafo-divat-design, asztro-grafológia, grafotorna, grafomasszázs is. A kézírás az emberiség legintelligensebb találmányainak egyike, a grafológia magyar nyelvű kézírások elemzésénél a leghasználhatóbb. A grafológia új dimenzióját fejlesztettük ki, még 2009-ben: a kibernológiát, amelynek lényege, hogy az internetes publikációk, a plakátok, közösségi alkotások elemzése alapján készítünk jellemzést a forrásról. Mára egyre népszerűbbé vált. A magyar grafológiát, a Írástanulmányi Társaságot dr. Agárdi Tamás szervezte meg, még 1989-ben. Jó lenne, ha ismét visszakerülne az OKJ-s képzések listájára a grafológia!

Black Fiday – november 25.
Az amerikai Hálaadás Napját követi a Black Friday. Arról híres ez a nap, hogy nagyon sok áruházban jelentős árkedvezménnyel árusítanak. Már csak a buli kedvéért is érdemes kipróbálni a hosszú sorállást, na meg azért is, mert sok pénzt takaríthatunk meg – és ez sem mindegy!

Katalin nap – november 25.
A legkedveltebb női nevek egyike a Katalin. Sok nagy történelmi személy is viselte ezt a keresztnevet, pl. Katalin cárnő, Szent Katalin. E napon még a báli mulatozás is nagyon gyakori. Boldog névnapot kívánunk a Katalinoknak!

Magyar – Orosz üzletember találkozó és fórum – november 23-24.
15085709_1974559872771131_4725183230425729172_nEz egy klasszikusan jó, Vállalkozók Klubja által szervezett fórum, konferencia. Először 1990-ben került megszervezésre, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, Budapesten. Olyan sikere lett, hogy a Vállalkozók Klubja ezután alakult át egyesületté. Azóta immár a 8. alkalommal jelentkezik a Magyar-Orosz Üzleti Fórum. Rendkívül rangos, kompetens, magas rangú orosz delegáció érkezik Budapestre, és tartanak tájékoztatót a két ország vállalkozói kapcsolatának javításáról, fejlesztéséről. A magyar közönség pedig hasznos, jó üzleteket köthetnek az oroszokkal. Nagyon jó, konstruktív, baráti a hangulat. A magyar – magyar vállalkozói kapcsolatok is fókuszpontban vannak, ezeket is katalizáljuk, segítjük.

Nemzetközi Innovációs Konferencia, Kiállítás és Ötletbörze
A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók Országos Szövetsége és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 2016. november 22-23-án nagyszabású Nemzetközi Innovációs Konferenciát, Kiállítást és Ötletbörzét rendez. A konferencia célja az innovációs törekvések segítése, a gazdaság további élénkítése, a nemzetközi együttműködés által a hatékonyság és a munkahelyek számának növelése, ezáltal a piaci versenyhelyzetben a hazai vállalkozások esélyének növelése.

Márton Napi Libafesztivál – november 18-20.
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Márton Napi Libafesztivál, ahol számos hagyományhoz illő program, tradicionális ételek, italok, és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklődőket a budapesti Vajdahunyad Várban. A szervezők a klasszikusnak számító töltött libanyak, libamáj és ludaskása mellett számos gasztro különlegességgel készülnek. A rendezvény ideje alatt a látogatók kóstolhatnak például helyben frissen készült libatepertőt, és libaburgert is. A Márton Napi Libafesztiválon gyermek műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal is készülünk a legkisebbek számára, ahol többek között elkészíthetik saját töklámpásukat és lampionjukat is. A felnőttek pedig megízlelhetik magyar termelőink zamatos nedűit, a legjobb újborokat, pálinkákat és kézműves söröket, a termelői vásáron és Márton ünnepi Konyhájában pedig különleges, alkalomhoz illő ételeit.

Az Európai Unió Tanácsának hírei:
Hogyan változtathatja meg világunkat az innováció?
Feltalálókkal és tudósokkal együtt az új technológiákat és innovációs újdonságokat beszéljük meg, valamint azt, hogy ezek miként fogják megváltoztatni mindennapjainkat. A konferencia célja, hogy áttekintést nyújtson a kiválasztott területek forradalmi innovációs újdonságairól egy asztalhoz ültesse a kutatókat, az innovátorokat, az üzletembereket, a vállalkozókat és a szakpolitikai döntéshozókat, hogy megvitassák az innováció jövőbeli hatásait és azokat a változásokat, amelyekkel szembe kell majd néznünk vitát indítson a forradalmi innováció társadalmi és gazdasági dimenzióiról
Erre a konferenciára az EU Tanácsának szlovák elnöksége, a brüsszeli szlovák kutatási és fejlesztési összekötő iroda, valamint a szlovák tudományos és műszaki információs központ közös szervezésében kerül sor. A Tanács Főtitkársága támogatást nyújt e rendezvény lebonyolításához.

Kreatív, konstruktív Média-party – november 15.
Az összevont sajtótájékoztatók rendszerét Média-party néven tíz évvel ezelőtt hoztuk létre. A mostanin is legalább öt fontos témát exponálunk:  Magyar – Orosz Vállalkozói Fórum, Hungaricum Divatshow, EU-Expo Klub, Miss Hungary döntő, Lelkes Ásványbörze, Vállalkozási lehetőségek diákoknak, Lutrimusz-kaszinó. A Megjelent újságírók nemcsak kérdeznek, hanem javasolnak, véleményeznek is. A témák megjelent partnerei egymással is konspirálnak.

Fiatal Vállalkozók Hete – november 14-20.
wp_20161114_17_12_23_proHa valaminek kétsége lenne a tekintetben, hogy a magyar ember kreativitása nem a világ élmezőnyében van, annak nyugodtan ajánlható, hogy tekintse meg a Fiatal Vállalkozók Hete programsorozatát! A fiatalos, életvidám hangulat már önmaga inspirál, és ha tudunk nagy célok felé haladnia, akkor kiderül, mennyire vagyunk életképesek. A FIVOSZ is bizonyítéka annak, hogy érdemes vállalkozni, másokkal konstruktívan együttműködni.
Átadták az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat
Két fiatal vállalkozó kiemelkedő teljesítményét ismerték el ünnepélyes keretek között az idei Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén. A 2016-os Országos Fiatal Vállalkozói Díjat Oltványi Zsolt, a Mentes Cukrászüzem tulajdonosa kapta, míg a 2016-os év Jövő Reménysége Díjat Tóth Viktória, a Learn Virtual Europe Kft. ügyvezetője vehette át.

A Magyar Nyelv Napja – november 13.
1844-ben, ezen a napon deklaráltuk, hogy országunk hivatalos nyelve a magyar. A szakma az összefüggések nyelvének, a legintelligensebbnek is tartja a magyart. A kézírás ugyancsak tükrözi ezt, a legtöbb információ a magyar kézírásban kódolódik, ezért mondhatjuk, hogy a magyar grafológia is a világ élvonalában van. Érdekes megfigyelés, mely szovjet tudósoktól származik: az emberek magyarul gondolkodnak, de sok más nyelven fejezik ki magukat. Tehát az amerikaiak, a németek is magyarul gondolkodnak. Ezért nekünk magyaroknak nagy a felelősségünk, hogy az életről, a világról hogyan vélekedünk, hogy mennyire tiszteljük az életet, az isteneket, a Napot, a Holdat, a Földet, a csillagokat.

20 éves a Pólus Center – november 12.
Óriási szülinapi bulival készül a budapesti pláza. Szombaton fellép a Fülemüle zenekar, Csenki Attila stand up comedy, Tolvai Reni és a Kállay Saunders Band! A vásárlás is lehet élmény.

Jean Michel Jahr koncert – november 10.
wp_20161110_21_23_50_proA Budapesti Arénában adott fantasztikusan szép koncertet a világhíres zeneész, zeneszerző. A látvány illeszkedett a szintetizátoros művekhez, a teltházas közönség kétszer is visszatapsolta a művészt.

Ennio Morricone 88 éves – november 10.
A világhírű zeneszerző jó egészsége azt is bizonyítja, hogy zenéinek hallgatása jó hatással vannak a testi-szellemi egészségre.

Trump lett az USA 45. elnöke – november 9.
Nagyon kiélezett versenyben végül Donald Trump nyerte meg az amerikai elnökválasztást, Hillary Clinton előtt. Gratulálunk az Amerikai Egyesült Államok új elnökének, és sok sikert kívánunk Amerikának, az emberiség fejlődés érdekében végzett tevékenységéhez. A magyr-amerikai kapcsolatok, valamint az Európai Unió is fejlődni fog – ez a Kormányzati Tanácsadó Jósda meglátása.

Az Európai Unió Tanácsának hírei – november 8.
Mezőgazdasági és Halászati Tanács, 2016. november 14–15. A mezőgazdasági és halászati miniszterek kétnapos ülésükön az alábbi kérdésekkel foglalkoznak majd: a mélytengeri halállományokra vonatkozó halászati lehetőségek 2017–2018-ra, az északi-tengeri tengerfenéken élő állományokra vonatkozó többéves terv, a mezőgazdasági piacokat vizsgáló munkacsoport ajánlásai, valamint a kereskedelemnek az uniós mezőgazdasági termékekre gyakorolt hatása. A Külügyek Tanácsának (védelmi kérdésekkel is foglalkozó) ülése, 2016. november 14–15. A Tanács megvitatja majd a keleti partnerséget, áttekintve a jelenlegi multilaterális és bilaterális kapcsolatokat Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Belorusszal, Grúziával, Moldovával és Ukrajnával. A külügyminiszterek eszmecserét tartanak majd a déli szomszédságról, ideértve a legújabb szíriai fejleményeket is. A külügyminiszterek és a védelmi miniszterek közös ülésen tárgyalnak majd az EU globális stratégiája keretében megfogalmazott biztonsági és védelmi terv végrehajtásáról. Kedden a védelmi miniszterek áttekintik majd az EU és a NATO együttműködését és a KBVP működését. Az Általános Ügyek Tanácsának (kohéziós kérdésekkel is foglalkozó) ülése, 2016. november 15–16. A Tanács 2016. november 15-én értékelni fogja a jogállamiság-mechanizmust, meghallgatja a Bizottság 2017-es munkaprogramjáról szóló beszámolót, és megkezdi az Európai Tanács decemberi ülésének előkészítését. A Tanács 2016. november 16-án a kohéziós politikával foglalkozik majd, számba véve a közös rendelkezésekről szóló rendelet módosításait, valamint következtetéseket fogad el a kohéziós politika, valamint az európai strukturális és beruházási alapok eredményeiről és új elemeiről. Gazdasági és Pénzügyi Tanács (költségvetés), 2016. november 16. A Tanács előkészíti a 2017. évi uniós költségvetésről az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokat, amelyekre ugyanezen a napon az egyeztetőbizottság keretében kerül majd sor.

A Pálinka Hete – november 7-13.
“Aki tudja a mértéket, az tudja az értéket!” A pálinkának van gyógyhatása, de illik tudni, hogy 1-2 centiliter a dózis. Kombinálva pl. csilipaprikával, mézzel, levendulával – z egyik leghatásosabb ellenszere a megfázásnak, a depressziónak, a stresszeltségnek. A Pálinka Hetét egy székely pálinkamester kezdeményezte.

Bálna Pláza Budapest
Kívül belül nagyon elegáns, igazán szép és jó hangulatú pláza a Bálna, a Duna partján. Az Európai Fiatalok Szövetsége Szervező Bizottságának is az egyik kedvenc helye. Sok színvonalas étterem, mulató van. Kiemelkedik az Esetleg bár és az Olimpic Café, valamint az alagsori csarnok rész. Az épület tervezője Kas Oosterhuis, a non standard építészet egyik legismertebb mai képviselője. Ennek az irányzatnak az a jellemzője, hogy az épületek szoborként, városképi elemként is funkcionálnak. A Bálna piactere biotermékeivel, az antik műtárgyakkal, a közelmúlt esztétikai értéket képviselő mindennapos használati eszközeivel folytatása és kiegészítője a CNN Travel által Európa legjobb piacaként elismert Nagycsarnoknak. A Bálna ad otthont a hazai és külföldi kortárs művészetet bemutató Budapest Galériának. A kreatív tanácskozásoknak jó környezetet biztosít ez a szép, hangulatos pláza. Az EFISZ is méltónak találta e helyet, hogy itt ünnepeljük meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 99. évfordulóját, november 7-én.

BME Innovációs Díj 2016
Ötödik alkalommal díjazta a Műegyetemen működő Pro Progressio Alapítvány a BME előző évi legjelentősebb innovációs teljesítményeit. Az elismerő okleveleket és az 1-1 millió Ft-os támogatást november 3-án Pakucs János, a kuratórium elnöke és Józsa János rektor adták át. A 2016. évi díjnyertes pályaművek:
– Hatékony módszerek a nukleáris orvosi képalkotók képminőségének javítására (Dr. Benyó Balázs, Dr. Szlávecz Ákos és Hesz Gábor Villamosmérnöki és Informatikai Kar);
– Újszerű gazdaságos eljárás és berendezés hulladékvizek szervesanyag-tartalmának eltávolítására és újrahasznosítására (Dr. Mizsey Péter, Dr. Manczinger József és Dr. Tóth András, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Réti Gábor és Tölgyesi László EGIS Zrt.).

Az Opera Napja – november 7.
A magyar operatörténet géniusza, Erkel Ferenc 1810. november 7-én született, és ez a nap lett a Magyar opera Napja. Az ének-zene-tánc művészet kvinteszenciája is az opera, gyógyhatású is a látványa, hallgatása.

Éljen November 7!
vcs-1A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe. 99 évvel ezelőtt új, szebb, jobb korszak kezdődött el az emberiség történetében: a szocializmus, a népek barátsága, a proletár internacionalizmus.
Néhány fontos jelmondat, melyek valóban előre vitték a Világot:
“Világ proletárjai egyesüljetek!”
“Tanulni, tanulni, tanulni!”
“Lenin élt, Leni él, Lenin élni fog!”
Közösségben, közösségért, közösség által!”
Az Európai Fiatalok Szövetsége kezdeményezi, hogy 2017-ben, a 100. évfordulón egy méltó, nagyszabású rendezvényen emlékezzünk meg a dicsőséges eseményről.

Erőre magyar! – november 6.
oetn-3Az Országos Edzettségi Tesztnap rendszerét még 2009-ben találtuk ki és kezdtük el. Az elsőt a Csillebérci Kalandpályán szerveztük meg, kombinálva a Miss Írisz előversenyével és a Hastáncstúdiók versenyével az Ezüstfátyolért. A tesztnapunk stratégiai fontosságú kezdeményezés, melyhez szabadon lehet társulni, a konstruktív együttműködés jegyében. A lényeg: a 24 éves kornak megfelelő edzettségi szint a norma, és legfontosabb: évről évre legyünk egyre edzettebbek! Az öt gyakorlat elvégzésének eredményéből kiszámítjuk az Edzettségi Indexet. Otthon, vagy konditerepen egyaránt elvégezhetők a gyakorlatok: fekvőtámasz, felülés, célba-dobás, egyensúlyozás és guggolás. A központi helyszín Budapesten a Margitszigeti Úttörő Stadion tornakertje. Az Európai Fiatalok Szövetségének vezérelve a “Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!” itt is érvényesül. Utána Laharo-party:)

Európa a polgárokért konferencia – november 3.
A Tempus Közalapítvány szervezésében nagyon aktuális fórumon az előadók bemutatták azokat a lehetőségeket, pályázatokat, eseményeket, amelyeknek a lényeges, hogy milyen lehetőségek sokasága áll rendelkezésünkre, civil kezdeményezéssel erősíteni az EU-t, az európai polgárságot, a nemzetközi együttműködést. Békés város testvérvárosok hálózatában van pl. görög, román, lengyel partner is, akikkel évente tíz darab, háromnapos rendezvényeket szerveznek meg. Kőbányán a Civil egyesület szervez Balatonlellén nemzetközi diáktáborokat. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy egyre jobban fejlődik, erősödik az Európai Unió – szerencsére!

A Jó Istenek Hete – november 1-7.
Az ókortól napjainkig sok jó istent ismerünk. Örök létezők, akik tetteikkel, jóságukkal felemelkedtek az isteni szintekre. Az Európai Fiatalok Szövetsége először szervezi meg a Jó Istenek Hetét, azzal a szándékkal, hogy kölcsönösen ismerjük el, erősítsük, fejlesszük egymást. Terveink szerint a következő ilyen hetet december 12-18-ig tartjuk, ekkor lesz a Szépségkirálynpk Hétvégéje is, benne a Miss EU Hungary döntőjével és Laharo-partival.

Kommunista és Munkáspártok 18. Nemzetközi Találkozója
Hanoiban került sor a rendezvényre. A vietnami házigazdák közleménye szerint 58 párt 109 küldötte, köztük 22 pártelnök és pártfőtitkár vett részt a tanácskozáson, amely a kommunista és munkáspártok legszélesebb nemzetközi fórumát, intézményét jelenti. Legutóbb Törökországban került sor hasonló találkozóra 2015-ben. A mostani találkozó külön érdekessége, hogy először került rá sor egy szocialista országban.

Mindenszentek Napja  – november 1.
Azok az emberek, akik nagyon sokat tettek az emberiség fejlődésének érdekében, gyakran saját életüket is feláldozva, méltán tiszteli őket szentként az utókor. E napon gondoljunk rájuk jó szívvel, szeretettel, mert megérdemlik! És másnap pedig az átlagosnál intenzívebben gondoljunk, emlékezzünk azokra a szeretteinkre, akik kiléptek a földi testükből, a túlvilágon vannak, vagy már újra is születtek.

Ötszáz éve kezdődött a reformáció
A dogmatikus vallásokat szükségszerűen időnként felül kell vizsgálni, az alaptételek helyességét  ellenőrizni kell. Ebben az évtizedben is nagy igény lenne a fejlődésre, a változtatásokra.

Gálvölgyi János szerint a zene könnyeket csal a szembe
Videóüzenetben beszél a zene erejéről Gálvölgyi János, az egyik legnagyobb magyar színész. A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas magyar színművész életében fontos szerepet játszanak a dallamok, ráadásul amellett, hogy rendszeres koncertre járó, saját lemezgyűjteménye is van. “Nálam megállás nélkül szól a zene, nélküle nem is lenne igazi az életem. Szeretem a komolyzenét, a népzenét, a rockot, mindent meghallgatok. Óriási lemezgyűjteményem is van, legalább száz darabot tartok itthon régi bakelitekből, CD-kből, kazettákból. Szeretem hallgatni a zenét a régi lemezjátszómon, és nagyon tartok attól, hogy az MP3 térhódításával mi lesz majd velem, mert ahhoz már nem értek” – mondta Gálvölgyi János, aki rendszeres koncertlátogató is.

Tea a magyar EU-biztossal – október 28.
wp_20161028_17_18_09_proPárbeszéd a polgárokkal. Európai aktualitások: két éves a Juncker-bizottság, kibővített beruházási terv, Európai Szolidaritási Testület, migráció és határvédelem. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa
előadást és az ezt követő beszélgetést tart az Európa Pontban, 1024 Budapest, Lövőház utca 35.

Partner és Média-party – október 26.
Az Európai Uniót erősíti az EU-EXPO is. A komplex, multifunkciós és igazán időszerű kezdeményezésben az Európai Sajtószövetség is aktív szerepet kap. Az EU-EXPO különösen fontos, mert ennek égisze alatt össze lehet hozni a tagállamokat, a nemzeteket, a szervezeteket, a vállalkozásokat, az állampolgárokat is. A konstruktív együttműködés jegyében. A Partner és Média-partikon hatékonyan meg tudjuk tanácskozni, szervezni a részleteket. Most az Európai testvérvárosok és Fesztiválok Hálózata van a fókuszban.
Konklúzió: egy sztárvendég nagyon jó, különleges szeánsz-szertartás (pl. kávé, tea, sör) ugyancsak érdekes. Egy szép, kedves háziasszony is 🙂

“A Média helye és szerepe a XXI. században” – konferencia.
Nagyon aktuálissá vált ez a kezdeményezésünk. Az internet, a facebook, az sms, az e-mail világában lényegesen megváltozott a publikáció, a reklám, a propaganda, a szervezés, a tájékoztatás. Mi akkor a média helye és szerepe.? Milyen lehetőségei vannak? Hogyan lehet a diákságot bekapcsolni? Ezekről, és sok más fontos kérdésről tartunk crossing-party-szerű konfrenciát szakértők, érintettek bevonásával. Az első ilyen találkozóra a Pozitív Média Hetében, október 12-én került sor. A Partner és Média-partijainkon folytatjuk, október 26-án.

Bővítjük az EU-Expo Klubunkat – október 20.
Az EU-EXPO legpraktikusabb szervezési struktúrájának tartjuk a klubszerű szervezést. A tagok, az érdeklődők egymással is köthetnek üzleti kapcsolatokat, és kreatívabban tudunk fókuszálni az EU-EXPO 2017 sikeres megvalósítására. Terveink egyeztetése a klubokon történik. Az Autotechnika kiállításon, a Hungexpón tartjuk a következő klubunkat. Az Európai Testvérvárosok és Fesztiválok Hálózatának szervezése és a szórakozáskultúránk megújítása lesznek a fókuszban.

Budapesti Kolbászfesztivál – október 21-23.
A Vasúttörténeti Emlékpark nagyon színvonalasan és érdekesen berendezett hely, és ami még fantasztikusabb, rendezvényeknek is alkalmas. A Kolbászfesztiválnak eleve jó hangulatot adnak a muzeális vonatok, melyekben lehet enni, inni, mulatni is. A Kolbászfesztiválon meg lehet kóstolni a frissen elkészített ínyencségeket. Sőt, ezeket csinálni is lehet. A gasztronómiai szakma most erre a fesztiválra fókuszál.

Kódolj a Jövőre! – a számítástechnika hete – október 15-23.
A programozás ma már nem csak a szoftverfejlesztők szükséges munkaeszköze és titkos nyelve. Mindenkinek kell értenie a programozáshoz, legalább valamilyen szinten. A programozás ugyanis a XXI. sz. írástudása, amely az élet szinte minden területén megjelenik és hatékonyabbá teszi azokat. A zene hallgatás, a klíma berendezés használata, a hétvégi online bevásárlás, mind-mind szoftverekre épül.  Azért, hogy ezzel a dinamikus változással lépést tartsunk, és megértsük a világot körülöttünk, nem csak az épp használt technológiákat és kütyüket kell értenünk, hanem szert kell tennünk olyan képességekre és tudásra, amelyek segítségével könnyebben érvényesülünk ebben az új –digitális korszakban. Ehhez a nagyszerű programhoz mi is kapcsolódunk, hiszen a kibernetika alapjait is adja a számítástechnika.

Ismét keresik az év fiatal vállalkozóját
A FIVOSZ nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2016. november 13-ig. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2016-ban immár nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A legnagyobb szakmai elismerésnek számító, magas presztízzsel bíró díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el – azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos médiamegjelenéssel és előadói felkéréssel is jár. “Legfőbb feladatunknak tartjuk, hogy vállalkozóvá válásra motiváljuk a fiatalokat és segítsük azokat, akik már elindultak az úton. Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj nyertesei kiemelkedő teljesítményükkel mutatnak példát a többieknek” – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

Autótechnika a Hungexpon – október 19-22.
A biztonságos gépkocsik érdekében egy nagy vásárt szervezni különösen hasznos. A Hungexpo klasszikus rendezvénye az Automotive Hungary és az Autótechnika szakmailag is fontos, a nagy közönség számára is érdekes.

Bagi Dzsenifer a XIV. Miss Írisz – október 14.
missirisz-2016-bagidzsenifer

A Szépség Világnapja – október 14.

2003-óta ünnepeljük meg minden év október 14-én a Szépséget, egy világnap keretében. Napközben Expó, este Gála a szépség istennőinek tiszteletére.
Az idei Expón megbeszéljük többek között a jövő évi tervünket, a nagy, nemzetközi expanziónkat, a Szépség-innováció és a Pozitív Média hetét, a szépségversenyek megújítását, a divatreformot, a Szép Dal Ma… versíróversenyt zenére, a Szép a Világ, s benne hazánk, Magyarország! c. játékfilmet, és még sok más érdekességet.
Megnyílik a szépségversenyek tárlata, az Afrodité Galéria is. Milyen legyen a XXI. század tánca? – erről is beszélünk.
Az esti Gálán bemutatkozik egy világújdonság: az Élmény Hangulatának Dallamát lejátssza a Titánium zenekar.
Az EU-EXPÓ 2017 szervezése is napirendre kerül.
Megválasztjuk a Miss Íriszt.
A rendezvényt először az Yrisz Klub égisze alatt szerveztük meg, még a Magyarok Házában, azután pedig az Európai Fiatalok Szövetségének kiemelten fontos témája lett.

Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel Díjat
A világhírű és népszerű zenész, költő, művész olyan különleges kifejezéseket talált ki, amelyekkel kiérdemelte a Nobel Díjat. Következésképpen érdemes hallgatnunk azokat a dalokat, amelyeknek szövegét (vagy zenéjét) Bob Dylan szerezte!

A Pozitív Média és a Szépség-innováció Hete – október 10-16.
Szép a Világ! – erről kell szóljon a média, a sajtó ezen a héten, de máskor is. Figyeljünk jobban arra, hogy mi szép, mi jó, mi hasznos, mi kellemes, mi értelmes csodaszép világunkban. 2010-ben kezdeményeztük először, hogy a Szépség Világnapja hete legyen egyben a Pozitív Média Hete is. Nagyon sokan helyeselték ezt a kezdeményezésünket, ami évről évre egyre növekszik. Idén pedig társítjuk a Szépség-innováció Hetével is, amit először a 2015-ös Szépség Világnapja Expóján vázoltunk fel. A további részleteket a szeptember 28-i Partner és Média-partinkon beszéljük meg.

Gazdasági és Pénzügyi Tanács- október 11.
A Tanács ülésén megbeszélésre fog sor kerülni az éghajlatváltozás pénzügyi aspektusairól egy novemberi ENSZ-konferencia előkészítéseként, valamint az egészségügyi rendszerekről és az államháztartások fenntarthatóságáról. A G20-ak és az IMF októberi ülései, valamint az európai szemeszter folyamata szintén a napirenden szerepel.
Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács, -október 13.
A Tanács várhatóan politikai megállapodásra fog jutni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló egyezményéről szóló irányelvről. Az ülésen részt vevő miniszterek emellett meg fogják vitatni a tartós munkanélküliségről szóló ajánlást, és tudomásul fogják venni a Bizottság jelentését az ifjúsági garancia / az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtásáról. (Forrás: EU)

Lelkes Ásványbörze – október 8-9.
A MOM Sportban lehet megcsodálni a szebbnél szebb ásványokat, ékszerköveket. Lesz planetárium, aranymosás, gyermekeknek ásványismertető, játszóház. Lelkes András és felesége immár szinte havonta szerveznek Magyarországon Ásványbörzét, nagyon nagy érdeklődő tömegnek, kiállítónak.

Spar Budapest Maraton verseny október 8-9.
Az utcai futóversenyek legrangosabbja és legnagyobbja az idén 31. alkalommal startoló Spar Budapest Maraton. A legkisebb táv 300 méter, a legnagyobb maga a maraton, 42 kilométer. Igazi kihívás! Érdemes legalább egyszer minden férfinak kipróbálni. Nem ajánljuk nőknek, mert sok tesztobszerin,férfi nemi hormon generálódik. A kísérő műsorok, a kiállítók érdekesek, színvonalasak. Családi sporthétvégéhez mindenkinek sok sikert kívánunk. Eredmények:

euexpoklub-20-09-29

Budapest Music Expo – október 7-9.
A Hungexpo G csarnoka megtelik ezen a hétvégén a zene művészeivel és híveivel, az audiovizuális szakma képviselővel. Ja, és a 400 műsorszám közönségével. Az iskolásokat arra buzdítjuk, hogy aktívan ismerkedjenek meg a hangszerekkel, válasszák ki azt, amelyik szimpatikus nekik és tehetségük is lenne játszani rajtuk. A zene – mindenkié. A magasabb intelligenciához hozzá tartozik egy-két hangszeren való játszani tudás is. A hang és színpadi technika legújabb vívmányait, trükkjeit is megismerhetjük ezen a hétvégén.

Bebét jószolgálati nagykövetté avatja a Magyar Afrika Társaság
A fennállásának 10. születésnapját ünneplő Magyar Afrika Társaság (AHU) ünnepi programsorozatának záróakkordjaként, az Oktoberfest Budapest rendezvény díszvendégeként Afrika és vele együtt a Magyar Afrika Társaság, nagyszabású afrikai családi napot tart október 1-én szombaton. A program zárásaként 20 órától a világhírű Mr. President ad koncertet Bebe közreműködésével. A koncert kezdete előtt a Magyar Afrika Társaság elnöke, Balogh Sándor ünnepélyes keretek közt a szervezet jószolgálati nagykövetének nevezi ki Abebe Dániel „Bebét”, aki már évek óta támogatja és részt vesz a társaság tevékenységében. A jószolgálati nagykövetté avatására a sajtó munkatársait ezúton szeretettel meghívjuk.

Octoberfest Budapesten – szeptember 29-30 – október 1-2.
A müncheni sörfesztivál Budapestre költözik egy hosszú hétfégére. Itt minden lesz, ami szemnek, szájnak, fülnek érdekes, hasznos és kellemes. A Felvonulási téren 4 óriás sátorban folyamatosan mulatós zene mellett lehet megkóstolni (mértékkel!) száznál is több sörfajtát. A műsorban fellépnek olyan sztárok is, mint a Beatrices, a Neoton, Dj Dominic és mások. A rendezvény főszervezője Netz István, aki sok más, színvonalas fesztivált szervezett már a csapatával (Kohl Kornéllal, Varga Andreával). Ez a fesztivál, bár belépőjegyes, mindenképpen a legjobbak közé tartozik!

Kutatók Éjszakája – szeptember 30.
A magyar kutatók a világ élvonalához tartoznak. Különösen a mérnöki és a gyógyászati vonalon vagyunk jók, de az elméleti síkon, pl. grafológia, matematika, pszichológia is erősségünk. Az éjszakán, pontban éjfélkor a kollektív tudatra való csatlakozás egy pozitív meditációval nagyon hasznos lehet!

Tök Jó Fesztivál – szeptember 30.-október 2.
Igazi, aktív kikapcsolódást íger ez a rendezvény a Vajdahunyad várban. A zenékre lehet táncolni, és lesz egy kreatív táncház is. Persze emellett sok jó kiállító termékeiből válogathatunk. A szervezők hagyományosan, rendszeresen jelentkeznek olyan fesztivállal a Vajdahunyad várban, amelyek mind a hazai, mind a külföldi turisták számára igazi pezsdítő mulatság. Ezen a fesztiválon 20 előadó lesz a színpadon, 120 kiállító a három nap alatt. Lesz kicsiknek is játszóház, vidámpark, felnőtteknek élmény-kaszinó, fesztivál szépe választás, a legszebb pavilon kiválasztása. A Budapest Fesztivál kft szervezésében.

Turizmus Világnapja – szeptember 27.
Az aktív turizmus és a fesztiválturizmus áll majd a jövő márciusban rendezendő Utazás Kiállítás középpontjában. A HUNGEXPO egyik legsikeresebb kiállítása jövőre a hagyományos utazóközönség mellett az Y generációt célozza. A turizmus kiemelt szerepet tölt be a magyar gazdaságban, a KSH adatai szerint 2015-ben rekordévet zárt. A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 5,4%-kal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Jelentősen nőtt a vendégek száma, 10 millió 350 ezerre, soha ennyi látogató Magyarországon nem volt. 2015-ben a magyar lakosság összesen 17,3 millió külföldi utazást tett, 5,7%-kal többet, mint egy évvel korábban. Ennek több mint a fele (9,7 millió) turistaút volt. Utóbbiakra 11,6%-kal többet, 507,3 milliárd forintot költöttünk. (Forrás: Hungepo sajtó)

25 éves az Yrisz Klub
ykem1A még 1988 novemberében alapított Vállalkozók Klubjának egy új dimenzióját hoztuk létre 1991. szeptember 28-án, amikor megtartottuk az első Yrisz Klub foglalkozást az akkori Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, a mai Magyarok Házában, a Semmelweis u. 1-3-ban. Az első vendégünk Váczi Klára okkultista, grafológus volt és Gosztrev Péter, akik az okkultizmus ókori gyökereiről tartottak előadást.
Az Yrisz Klub programjait havi rendszerességgel szervezzük azóta is,
integrálva az Európai Fiatalok Szövetsége Aktivista Klubjával, az EU-Expo Klubbal, a Média és Partner-partival. Ez lesz idén is, szeptember 28-án, a Thököly Vendéglő VIP termében. Témák: A Szépség Világnapja, Music Expo, Miss Írisz casting, EU-Expo Klub szervezése.
Az egyik legmagasabb kitüntetésnek számít a szakmákban az Yrisz Klub Nívódíj, melyet minden év végén ítélünk oda a kiemelten jó partnereink közül a legjobbaknak.

II. Mulatós és Retró Fesztivál – szeptember 24.
Az ősz egyik legnagyobb bulija Budapesten. Idén a Barba Negra Track teraszon, Budapest egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a csodaszép Duna parton /1117. Budapest, Neumann János u. 2 – Rákóczi híd, Budai hídfő/. Több mint 20 fellépővel találkozhat a közönség, 2 színpadon, egészen hajnalig. A zenei programokon túl retró kertmozival /kedvenc régi magyar reklámfilmjeinkkel/, valamint oldtimer autó találkozóval is készülnek a szervezők. Fellépők a teljesség igénye nélkül: Zoltán Erika, Happy Gang, Frash, Arató Disco, B. Tóth László, Kis Grófo, Bódi Guszti és Margó, Bangó Margit, Náksi, Erős&Spigiboy.

A Béke Világnapja – szeptember 21.
“Egy a jelszónk a béke!…” – kezdődik a DIVSZ induló, amit a dicsőséges szocializmusban gyakran énekeltünk, és ezzel sulykoltunk is. A béke tényleg lényeg! Az emberiség fejlődését csak békésen, összefogva egymással, a pozitív célok , nagy-nagy célok felé haladva lehetséges biztosítani. A Béke Világnapján az Európai Fiatalok Szövetsége mindenkit arra buzdít, hogy az emberiséget éltetve haladjunk előre – “Teljes tesTudattal az örök fiatalság felé!” (Vezérelvünk)

A Pozsonyi Nyilatkozat (részlet)
eu-5• Eltökélt célunk, hogy az EU 27 tagállammal is sikeres legyen.
• Sok közös kihívás vár ránk: a polgárok aggódnak, mert úgy vélik, elveszett a kontroll, és a migráció, a terrorizmus, valamint a gazdasági és társadalmi bizonytalanság is félelmeket gerjeszt. E problémákat a következő hónapokban sürgősen kezelnünk kell.
• Ha az EU 27 tagállama együttműködik, meg tudja oldani ezeket a kihívásokat. Eltökélten törekszünk arra, hogy közös megoldásokat találjunk azokra a kérdésekre is, melyek kapcsán eltérő állásponton vagyunk; itt és most az a fontos, hogy megmutassuk, hogy egységben vagyunk, és hogy biztosítsuk a folyamatok felett a politikai kontrollt, hogy közösen építhessük a jövőt.
• Világosan kell kommunikálnunk, mit tehet az EU, és mi a tagállamok feladata, hogy biztosan teljesíthessük, amit megígértünk.

25 éves a Világháló, az Internet
Bár először katonai célokra fejlesztették ki az internet ősét, Amerikában, ám később az emberi társadalom legnagyszerűbb találmányaik közé emelkedett (a kézírás, a tánc, pénzrendszer mellett). Ma már nagyban segíti a kapcsolatokat, a tájékozódást, a tervezés és a szervezést is. A Szépség Világnapja (X. 14.) Before-partiján külön is megemlékezünk az Internetnapra.

Nemzeti Vágta – szeptember 17-18.
wp_20160918_16_55_28_proA Hősök tere benépesül hősökkel, lovasokkal, lovakkal és a közönséggel. Fél éves program finiséhez érkezik a Nemzeti Vágta. Főszervezők a Lázár-testvérek. A környék sok-sok jobbnál jobb kiállítókkal gazdagítják a programot. Az Art kiállítás is ekkor van a Felvonulási téren. Nagy, össznemzeti ünneplés folyik, érdemes kilátogatni. Megválasztjuk a Vágta Szépét is, aki Hernádi Ágnes, diáklány lett. A Nemzeti Vágta döntőjét egy füzéri lovas nyerte: Kun Ferenc. Gratulálunk a győzteseknek is, a szervezőknek is!

Elindult az M5 – szeptember 17.
A Telihold energiájának támogatását is élvezi a magyar 5-ös televíziós csatorna, mely főleg a kultúrának, a művészeteknek, a tudományoknak, a vállalkozásoknak ad majd publikációs teret. Érdemes néznünk, hiszen hasznos és jó műsorok lesznek, nem konfliktáló, nem butító jellegűek. A kísérleti adások után 19-től rendszerbe áll a tévécsatorna.

Kulturális Örökség Napjai – szeptember 17-19..
Ezen a hétvégén olyan intézmények nyitják meg Önök előtt a kapuikat, melyek a nyilvánosság elől egész évben rejtve vannak, olyan raktárok mélyére kukkanthatnak be, ahova földi halandók egyébként be nem tehetik a lábukat, s olyan kulisszatitkokat ismerhetnek meg, amelyeket az év többi napján mélységes titoktartás övezi…Múzeumok, középületek, műemlékek, templomok és fürdők várják a látogatókatvidéken és a fővárosban a látogatóikat – épületvezetésekkel, koncertekkel és más érdekességekkel.. hogy megismerhessék ezeket úgy, ahogy máskor soha…

Édes Napok – szeptember 16-19.
Csodálatos fogadtatásban részesültünk, amikor z első napon délután érkeztünk a csokifesztivál helyszínére, a Bazilika előtti térre: a Tűzoltó Zenekar adott koncertet. Az édes ízek mellé társult a zene, és ez már önmagában is nagyon jó. Az idő is kedvezett, napsütés, kellemes utónyári meleg. Az 50 kiállító (szép faházakban) bemutatta, hol tart ma a csokiszakma. Érdemes kiemelni ezek közül a Szamos Marcipánt, A csokimúzeumot, a Csokoládé Műhelyt.

Nagy Sportágválasztó – szeptember 16–17.
Merkapt Sportközpont, Budapest X. kerület, Maglódi út 12/a Belépés: INGYENES. A testedzés egészséges. És élvezetes. Ezért még inkább egészséges. Érdemes megnézni mindenkinek a XIX. Nagy Sportágválasztót, amelyen 100 féle sportot lehet kipróbálni, és amelyik megtetszik, rendszeresíteni életünkben.

A világon először: 100 gitáros egy színpadon
Az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekar áll színpadra 2016. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Palladio Orchestra nem egyszerűen virtuóz produkció, hanem a maga nemében egyedülálló zenei csemege is. 10 szólista, 90 ritmusgitáros, 2 énekes, 1 dobos és 1 DJ varázsolja el világon egyedülálló produkciójával az Aréna közönségét 2016. december 28-án. A különleges produkció hiteles, magával ragadó, zeneileg változatos, nem csak a füleket, hanem a szemeket is kényezteti. “Közel két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem és producertársamban, Rácz Lászlóban – akihez többek között a NOX, a Dalnokok Ligája, a MURDER és a MINIPOLISZ is kötődik – a Palladio Orchestra ötlete. A zenekar tagjai alapos válogatás után kerültek be a produkcióba. A saját műfajukban mindannyian elismert művészek, többen díjnyertes, virtuóz előadók, a szakma legjobbjai. A monumentális produkció színpadra állítása nagyon sok előkészületet igényel. A hangszerelés, a próbafolyamatok, az előzetes videoklipek forgatása és a végső megjelenés egy nagyon felkészült szakmai stáb munkája” – mondta Csapó Ádám, a Palladio Orchestra kreatív producere.

Szinte gyógyszer a fürjtojás és a kaviár!
Olyan hatóanyagokat tartalmaznak ezek az élelmiszerek, amelyek szívre, az agyműködésre, a szexualitásra is nagyon jó hatásúak. Heti dózis: 20 db fürjtojás, kb. 100 g kaviár. 1 hét múlva lényeges javulás!

Before-party – szeptember 12.
Aeuexpoklub-20-09-12 rendezvények után gyakran szerveznek afterpartit. Még 2005-ben kitaláltuk, hogy legyen Before-party is. A Szépség Világnapjának előrendezvénye ez, ami mára komplexitásában lényegesen megnövekedett, hiszen egyszerre média-party, partner-party, Vállalkozók Klubja, Yrisz Klub, EU-Expo Klub is. Bemutatásra kerül a Szépség Világnapja Expója és Gálája, amit érdemes megbeszélünk, megtervezünk, megszervezzük. A partnereknek azért jó ezen részt venni, mert a saját értékeiket is tudjuk akceptálni, egymást is megismerhetik, bővíthetik a kapcsolatrendszerüket. Idén a Before-party helyszíne a Szépségek Díjával kitüntetett Thököly Vendéglő VIP szalonja.
A Miss Írisz választás előversenyére is sor kerül. A döntő természetesen a Szépség Világnapja (X. 14.) Gáláján lesz.

Játsszunk együtt gondolkodtató játékokkal!
A szórakoztató lehet tanulságos, és a tanulás is lehet játékos – ezt bárki megtapasztalhatja szeptember 10-én, a Magic Day nevű ingyenes családi játékos élménynapon, az újpesti Árpád út 51-53. szám alatt található udvarban két karitatív akció is zajlik majd egész nap. A szervezők a “társas játszást” és a gondolkodtató játékokat szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni, több mint 400 játékot lehet majd ingyenesen kipróbálni.
A Magic Day célja elsősorban a játékok és a ‘társas játszás’ minél szélesebb körben való népszerűsítése. Hiszen ezt együtt csináljuk, együtt élvezzük. Az élménynap főszervezője, Kanyok Éva.

Elkezdődött a Riói Paralimpia – szeptember 8.

25. Budapest Borfesztivál – szeptember 8-11.
A magyar borkultúra legrangosabb rendezvénye idén már 25. alkalommal mutatja be, hogy milyen nagy érték a jó minőségű bor. Száznál is több kiállító mindegyike állítja: megjelenni a Budai várban, a Borfesztiválon az rang, az elismerés. A közönség pedig visszaigazolja a minőséget, hiszen sorok állnak a standoknál. Idén a színpadi műsor is fergeteges: Csík zenekar, Budapest Ragtime Band, Vadrózsák Táncegylet, Borrendek avatása.
A rendezvényt a Magyar Szőlő és Borkultúra kht szervezi (és még a Rosalia Fesztivált és a VinAgora-t is. Zilai Zoltán ügyvezető igazgató, borász, nemzetközi borbíráló, a Magyar Bor Akadémia elnöke,
A jó bornak gyógyhatása is van. Növeli a kreativitást, oldja a hipnózist, javítja az optimizmust, a vashiányt pótolja, az emésztést is javítja. Az tudja az értéket, aki tudja a mértéket!

Eurocsoport aktuális hír – szeptember 6.
Tematikus egyeztetés a növekedésről és a munkahelyteremtésről: az államháztartások minőségéről. Az Eurócsoport megvitatja, hogy a kormányzati kiadások felülvizsgálata miként segítheti elő az államháztartás minőségének javítását az euróövezet tagállamaiban. Az ilyen jellegű felülvizsgálatok előmozdíthatják a felelősségteljes költségvetési gazdálkodást és a közkiadások szerkezetének átalakítását, ami fokozza a gazdasági növekedést. A miniszterek mindemellett megosztják majd egymással a nemzeti gazdaságpolitikai döntések tekintetében bevált legjobb gyakorlatokat és levont tanulságokat. Az eurócsoport még 2016 februárjában kezdte meg az államháztartás minőségéről folytatott megbeszéléseket.

A hastánc szépít és egészséges!
1379789658034Az egyik legjobb terápia nők számára hastánc. A két agyféltekét összhangba hozza, javítva a logikát, a fantáziát és a cselekvést is. “Bonjour Africa” címen 100 résztvevővel fesztivált szervez Balogh Cecilia, hastáncoktató. 20 hastánccsoport lép fel az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban 2016. szeptember 10-én este. Férfi szemmel nézni is nagyon jó. Ám a lényeg: a hastánckultúra, művészet erősítése, fejlesztése, a nők megszépülése.

 

Bartók és rock: világpremier Budapesten
Rock-al fűszerezett Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművésszel együtt Török Ádám és Papp Gyula 2016. október 9-én. Az egyedülálló előadás apropója a Bartók Év. Világon egyedülálló zenei utazásra hív Papp Gyula és Török Ádám a Mini együttesből, akik a Bartók Év kapcsán négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásaikat adják elő “rockosított” formában 2016. október 9-én Budapesten, a Marriott Hotel báltermében persze a legendás MINI balladák is elhangzanak a hegedűs hölgyek segítségével.

Pozsonyi Piknik – szeptember 4.
A zsidó kultúra, kulinária egyik legrangosabb rendezvénye, amely minden évben, általában szeptember első hétvégéjén jelentkezik. A megjelent nagy médiumok is ilyenkor tartanak közönségnapot. Ezek közül külön érdemes megemlíteni a Népszava standját, ahol a teljes szerkesztőség is megjelenik. Idén a Jászai Mari tér és a Szt. István park közötti rakparton tartják a pikniket. Érdemes kilátogatni!

G20 csúcstalálkozó
A világ vezető gazdasági nagyhatalmainak vezetői találkoztak Pekingben, hogy megbeszéljék, miként lehet földünket megóvni a környezet-szennyezéstől, a káros gázoktól. Amerika, Oroszország, Kína és a többi ország első embere vett részt a rendkívül fontos találkozón. Egy éven belül kell, hogy számottevő eredmény legyen, és a Föld légköre lényegesen tisztuljon.

Kezdődik az iskola! – szeptember 1.
Az új tanévre a becsöngetés mindenkinek hatalmas jó emlék. Bár, ami utána következik, az nagyon változatos. De a legfontosabb, hogy az iskolások, a diákok jól tanuljanak, hiszen a jövőnk építésében kulcsszerepük van. Minél jobban tanulnak, annál jobb lesz! A tudás, az ismeretek és alkalmazni tudásuk az alapja a jó tervezésnek, a jó tervezés eredménye a jó szervezés, aminek a jó megvalósítás az eredménye. És a jó tervezés a jó céloknak a derivátuma. Tehát: “Az ifjúság legfontosabb feladata: tanulni, tanulni, tanulni!” – a lenini elv örök érvényű. Szeptember 1-4-ig nagyon szerencsés, jó csillagállás alakul ki, ez is segíti a nagy, pozitív, közösségi kezdeményezéseket.

Legszebbnek választották a 6 éves magyar kislányt Bulgáriában
A kínaiul, angolul és magyarul is beszélő Li Tiffany nyolc ország versenyzőit utasította maga mögé. Győzelme után meghívást kapott versenyekre Görögországba, Shanghaiba és Dominikára is. A múlt hétvégén Bulgáriában megrendezésre került Little King & Queen World gyermekszépségversenyen 8 ország versenyzőit gyűrte le a 6 éves Li Tiffany, aki a mini kategória győztese lett. A világversenyen a Fashion Kids Hungary többi modellje is nagyon szép eredményeket ért el: Domonkos Panka és Molnár Gábor Grand Prix-et nyertek.

Figyeljünk testünkre is, tudatunkra is!
A számítógép, az internet, a Facebook, az okos telefonok világában egyre többet foglalkozunk a billentyűzettel. Figyeljünk arra, hogy a testünk, az edzettségünk is megkapja a megfelelő bánásmódot, edzést, erotikát, stb. A kettő egyensúlyának megtalálása tapasztalat útján lehetséges. Például lehet 5 perc testedzés 55 perc komputerezés mellett. A jógák közül nagyon ajánljuk a Kundalíni-jógát, a meditációban az 1991-ben kifejlesztett Öntisztító meditációt, az Agykontrollt, vagy a Transzcendentális meditációt, illetve a 2015-ös fejlesztésünket a Proaktívációs meditációt. Természetesen nagyon fontos a romantika, az erotika és a szex is!

Vegafesztivál – augusztus 27-28.
Egy házaspár gondolt egyet, és lett az első Vegetáriánus Fesztivál, még 1999-ben, az Orczy kertben illetve a SOTE Elméleti Tömbjánek Dísztermében. Azóta olyan népszerű, hogy sok kiállító ehhez igazítja az éves tervét. Nagyon jó, ízletes és egészséges ételek, italok kerülnek bemutatásra, vásárra. A nagyteremben pedig olyan előadásokat hallhatunk, amely nagyban tágítják, fejlesztik világnézetünket, életszemléletünket. A rendezvény nagyon kedves hangulatú, már-már romantikusnak is mondható. A főszervező Jakus Orsolya és férje kiérdemelték az Yrisz Klub Nívódíját is. A rendezvény helyszíne az egykori Pataky Művelődési, Központ mostan Kőbányai Kulturális Központ.  Mindenkinek jó szívvel ajánlható ez a fesztivál!

Patai Anna új zenei albumának bemutatója – augusztus 26. 
WP_20160826_15_31_35_Proés Shake It! című videoklipjének sajtónyilvános bemutatójára kerül sor, mely alkalommal közelgő 17. születésnapját is megünnepeljük majd. A délután folyamán egy nagyszabású show keretein belül adunk ízelítőt Anna új zenei albumából, a QUANTUM XXL táncosainak közreműködésével.
Drukkolunk a tehetségeknek!
Ez a kislány, aki már ott van a sztárok között, kétszer is megnyerte az egyik japán tehetségversenyét, félmillióan szavaztak rá. Példaértékű!

Divatbemutató tangósan – augusztus 25.
WP_20160825_19_05_53_ProA tánc az emberiség egyik legintelligensebb találmánya. A divat kiszolgálja a táncot – is. Egy divattervező ikerpár gondolt egy különlegeset, és megtervezett olyan ruhákat, amelyeket direkt a tangóhoz konstruáltak. Azért ez már nagyon kreatív, és jól illik abba a vonulatba, amelyik a magyar divattervezést a világszínvonalra próbálja emelni.

Az Internet Napja – augusztus 23.
25 éve, hogy a web megnyílt a világ számára!
Köszönjük Sir Tim Berners-Lee-nek és az internet többi úttörőjének, hogy a világot nyitottabbá, a kapcsolatokat gazdagabbá tették. Lehet honlapunk, lehet e-mailezni, van Facebook, jobban rálátunk a Világra, ami egyre szebb és jobb!

WP_20160826_19_40_24_ProÚjpesti Városünnep – augusztus 26-28.
A IV. kerület ünnepe, mint mindig, most is jó előadókkal, kiállítókkal, vidám hangulattal biztosítja, hogy a vakáció, a nyaralás happy enddel záruljon. Központi helyszín a piac és a főtér. Közel a templom, a Városháza.

Sikeres lett a Riói Olimpia!
A szervezettség – a körülményekhez képest – nagyon jónak volt mondható. A brazil szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy méltó fővárosa legyen Rio de Janeiro az olimpiának, a sportoknak. A 205 ország 15500 versenyzője is elégedett lehet a szervezéssel, 2500 érem talált gazdára. A magyar csapat is jól szerepelt, hiszen az összesített ponttáblázatban a nagyon előkelő 12. helyezést értük el.
Ezután egy kis pihenő, majd pedig arccal Tokió felé – amelyen kezdeményezzük, hogy legyen önálló versenyszám az Olimpia Szépe választás.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke záróbeszédében megköszönte a szervezők magas színvonalú munkáját, gratulált Rio város vezetőinek, lakóinak. Nagyon igaza volt abban, hogy ezután más, jobb, szebb élet lehet és lesz is Brazíliában, Rio de Janeiroban. Majd átadta az Olimpiai Zászlót Tokió polgármesterének, és sok sikert kívánt a 2020-as Tokiói Olimpia megszervezéséhez.
Mi, magyarok, a haladásért és a népek, nemzetek összefogásáért küzdők valóban szeretnénk, hogy a 2024-es olimpiát Magyarországon szervezhessük meg!

tj-820-123Éljen Augusztus 20!
A magyar nemzet legnagyobb ünnepei közé tartozik: az Új kenyér ünnepe, a Szt. István megkoronázásának ünnepe, a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe. Budapesten kiemelt nagy rendezvényhelyszínek: Vajdahunyad vár, Bem rakpart, Budai Vigadó, Várkert bazár, Budai vár. Érdemes megkóstolni az Ország tortáját is a Kézműves Magyar Ízek utcájában, Várkert Bazárban. AZ esti tűzijáték alatt az Oscar díjra érdemes magyar zeneműből, az István a királyból csendülnek fel szép dallamok. Lényeg: jó magyarnak lenni!

Olimpia Szépe választás – augusztus 19.
Először 2008-ban szerveztük meg Siófokon, a rendőr üdülő szállóban, az Aranypart hotelben. Azzal a gondolattal, hogy a szépségversenyekkel is tisztelegjünk az olimpia eszméjének. A szépségek az olimpiák világába vezetik a közönséget, hiszen felkészülnek a történelemből, és a kérdésekre adott válaszaikkal tanítják is a közönséget.
olimpiaszepe-2016Az idei, 2016-os Olimpia Szépe választás helyszíne a csodaszép Thököly Vendéglő díszterme. A szépségek és a közönség együtt alkotnak valami szép műtárgyat, a műsor nagymértékben a riói Olimpiát dicsőíti. A háziasszony Tamás Janka, a szépségek királynője címet érdemelte ki 2015-ben.
Eredmények:
A Szépségek Díját méltán kiérdemelték: Thököly Vendéglő, Csermák Orsolya, Varga Sára és Fördős Gábor.
Olimpia Szépe 2016-ban: Fischl Tímea.

A Fényképezés Világnapja – augusztus 19.
177 évvel ezelőtt találták fel a fotográfiát. A tudomány, a művészet, a szépség szakma nagyon sokat köszönhet a fotográfiának.

50 éves a Debreceni Virágkarnevál
A virág misztériumának fővárosává válik Debrecen augusztus 20-án. Hatalmas virágfelvonulás és pompázatos műsor bizonyítja, hogy az élet szép, és virul, egyre inkább virágzik 🙂

Az Új Kenyér Ünnepe – augusztus 19-21.
ujkenyerunnepOrszágszerte ünnepeljük az Új Kenyeret, I. István megkoronázását, a Magyar Népköztársaság Alkotmányát. Fesztiválok, vásárok, szinte minden településen.  Érdemes ezen a napon egy valódi, jó, magyar új kenyeret megszegni, megenni – szerencsét hoz! Budapesti kiemelt rendezvény helyszínek: Budai vár, Kispest, Újpest, Vajdahunyad vár, Erzsébet tér. A Hősök terén a honvédtisztek avatása, eskütétele, a Parlament előtt az országzászló felvonása, és az esti tűzijáték – amely nagyon békés, pozitív hangulatú – méltó az ünnep rangjához.

Az igazi diszkó jó hatású!
quantum-diszko-logo-12Kimutatták orvosok, természetgyógyászok, hogy az igazó, jó, emberek által komponált diszkózenéknek (a hetvenes, nyolcvanas évek slágereinek) jótékony hatása van az agyműködésre, a kreativitásra, az optimizmusra és leginkább az igazi párkapcsolatokra. Vannak Budapesten jó centrumok, mint pl. a ReMix is, melynek diszkósai: B. Tóth László (életműdíjas), Dévényi Tibi bácsi, Dj. Dominik. A Morrisos Liget is nagyon jó, nívódíjas centrum. Több városban van diszkó, ám a vidéki városok többségében sajnos hiányoznak a jó szórakoztató centrumok. Az Európai Fiatalok Szövetségének kezdeményezése a Quantum-diszkók rendszere mára mindenképpen időszerű, nagyon aktuális lett. A Laharo-partik égisze alatt alkotjuk meg. Világpremier 2016. augusztus 23-án lesz. A jó zenék hallgatása is nagyon egészséges!

Partner- és Média-party – augusztus 12-én.
X. évfolyamába lépett a különlegesen hasznos kezdeményezésünk, az összevont sajtótájékoztatók rendszere, kombinálva a partnerek találkozójával. Általában 3-5 témát exponálunk a sajtó munkatársainak. Ezek nagyon pozitív, jó, hasznos kezdeményezések. Az újságírókat aktivizáljuk is, kikérjük véleményüket, javaslataikat, hogyan lehet még sikeresebbek az egyes témák. Most az Olimpia Szépe választás, a Sziget Fesztivál, a Vajdahunyad vári Új Kenyér Ünnepe (aug. 19-21.) lesznek a fő témáink. Természetesen bemutatjuk a helyt adó Thököly éttermet is, ahol minden hétvégén népszerű zenékre lehet táncolni. A Miss Írisz választás castingját is megszervezzük, az Olimpia Szépe (aug. 19.) versenyünkre.

Placido Domingo Magyarországon -augusztus 10.
A világhírű operaénekes a virtuózokkal együtt ad csodaszép koncertet a Papp László Sportarénában. Ingyenes a rendezvény, de ettől függetlenül is biztosan teltházas lesz, hiszen a nívós, művészi produkciókra nagyon sokan kíváncsiak.

Zöldnek lenni menő! Kezdődik a Fesztivál – augusztus 10.
footer-logoA Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül. A szervezők tehát az eddigieknél is hangsúlyosabb programtervvel rukkoltak elő a Hajógyári-sziget és környezetének megóvása érdekében. Három alappillérből álló program szemléletformáló kommunikációs akciókkal, a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának növelésével és partnerségi akciókkal kívánja elérni a kitűzött környezetvédelmi célokat.
A Sziget nem csak zene. Sőt! Sorolni is nehéz, mi minden van a fesztiválköztársaság színpadain, ami a világ kulturális életének leglátványosabb szeleteit mutatja be. Ilyen például az utcaszínház, amit idén egy francia társulat, a Transe Express előadásában élvezhetünk és megnyitja porondját a Cirque du Sziget is.

XXXI. Olimpia – Rió – kezdődik! – augusztus 5.
olimpiaAz emberiség legnagyszerűbb, legnagyobb nézettséget, részvételt vonzó rendezvénye az olimpia. Még az ókori Görögországban kezdték el, Kr. e. 776-ban. Akkor egyetlen versenyszámból állt, a stadionkör futásból (egy szakácsmester nyerte meg, Koroibosz). Az újkori olimpiát Pierr de Coubertin báró keltette életre, és azóta egyre népszerűbb lett. Kevesen tudják, hogy még 1920-ban nyert olimpiai aranyérmet Coubertin báró: versírásban, álnéven. Az “Olimpia dicsérete” című versét elszavalják az Olimpia Szépe választáson, augusztus 19-én.
WP_20160806_12_52_31_ProA mostani, a riói Olimpián tizenötezer sportoló indul, és félmillióan nézik a helyszínen a versenyeket. A magyar csapat létszáma százhatvan fő, éremesélyes legalább a fele. A lényeg: az olimpiák világa is bizonyítja, hogy szép az élet, érdemes jól élnünk, érdemes szeretnünk, szerelmesnek lennünk! Az Olimpia eszméje él és virul, egyre erősödik. Az isteneknek is hála!
205 ország (csúcs) részvételével zajlik az Olimpia, melyen 15.500 sportoló versenyez a 2488 éremért.
Már az első napon sikerült két aranyérmet szereznünk: Szász Emese párbajtőrben és Hosszú Katinka úszásban lett első. Gratulálunk!

“Legyünk természetesen egészségesek!”
mozgalmunkat 2012-ben indítottuk az Európai Fiatalok Szövetsége égisze alatt, azóta egyre népszerűbb. Most, az Olimpia idején különösen figyeljünk arra, hogy rendszeresen eddzük testünket, de mértékkel!
Novemberben tartjuk a következő Országos Edzettségi Tesztnapot.
A lényeg: évről évre legyünk egyre edzettebbek!

Földalatti bringaverseny Kőbányán
Augusztus 13-án, szombaton újra kitárulnak kőbánya mélybe vezető kapui, hogy a vállalkozó kedvű mountain bike-osok eldöntsék, hogy ki lesz az alvilág ura 2016-ban. Világviszonylatban is ritkaságszámba mennek a föld alatti bringaversenyek, ám olyan, ami egy nagyváros alatt kerül megrendezésre, biztos, hogy csak egy van, mégpedig a budapesti MOFÉM Underworld Kupa! A kőbánya alatti járatrendszer a valamikori Pannon-tengerből visszamaradt mészkő bányászata során alakult ki – ezekről először IV. Béla magyar király 1244-ben kelt oklevelében tesznek említést. A kitermelt mészkő számos híres budapesti építmény alapanyagául szolgált, így a Lánchíd, az Akadémia és az Országház építéséhez is innen vitték a puha, könnyen faragható köveket. A hátramaradt hatalmas pincerendszer teljes hossza több mint a 30 km, és még ma is vannak feltérképezetlen részei.

Anyatejes táplálás világnapja – Miért fontos a szoptatás?
Az anya és a baba érdekeit egyaránt szolgálja az anyatejes táplálás. Ezáltal a gyermekek nem csak védettebbek lesznek, felnőttkorukban csökken a cukorbetegség kockázata, sőt kutatások szerint az IQ-juk is magasabb. Prof. Dr. Ősapay György azonban felhívja a kismamák figyelmét arra, hogy miért szedjenek szoptatás alatt is terhesvitamint.

Görögdinnye Fesztivál – július 30.
Békés városban kerül megrendezésre ez a fesztivál, melynek fókuszpontjában a mindenki által kedvelt görögdinnye és a közösségi élmény van. A fesztivál különlegességei: Görögdinnye-görgető Világbajnokság, Görögdinnyelé-koktél, Palacsinta-evő bajnokság, Snúrverseny, Görögdinnye-szentelés tánccal. A Fesztivál Szépe: Balogh Boglárka lett.
A nagy sikerre valótekintettel jövőre kibővítetten folytatjuk.

Háromszázhat aranyérmet osztanak ki Rióban
A riói olimpián 161 férfi, 136 női és 9 vegyes versenyszámban hirdetnek bajnokot, összesen 306 aranyérmet osztanak ki. A játékokon tíz és félezer sportoló vehet részt, a legnépesebb az Egyesült Államok csapata 555 fővel, a magyarok 157+1 fős csapattal utaznak.

A 2017. évi uniós költségvetést az EU Tanácsa elfogadta 
eu-5Az Állandó Képviselők Bizottsága 2016. július 20-án megállapodott a 2017. évi uniós költségvetés-tervezetet illető álláspontjáról, amely az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások alapjául szolgál majd. „Minden eddiginél jobban kell ügyelnünk arra, hogy az Unió költségvetése a legfontosabb prioritásokra összpontosuljon, és így lehetővé tegye, hogy fel tudjunk lépni az Unió kihívásainak kezelése érdekében. Úgy gondolom, hogy a Tanács álláspontja választ jelent erre, és megfelelő eszközöket nyújt a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez, az Unió belső és külső biztonságának megerősítéséhez, valamint a menekültválság leküzdéséhez. Ugyanakkor megfelelő értékarányosságot is biztosít, mert a pénzügyi források megfelelnek a szükségleteknek.” – jelentette ki Vazil Hudák, a Tanács szlovák elnökségének az uniós költségvetéssel foglalkozó főtárgyalója.

Anna bál szépe – július 23.
annabal-2016A 191. Anna bálon több százan báloztak, mulattak, szórakoztak. Az egyik legrégibb és legnívósabb magyar bál már világranglistára is felkerül. Külön érdekessége az Anna bál szépe választás. Idén egy 17 éves szegedi diáklány kapta a rangos elismerést.

Budapestre érkezik az eredeti Macskák musical
Budapestre érkezik világturnéja során az eredeti legendás angol Macskák musical, amelyet Trevor Nunn rendezett, és amely 30 évig a londoni West End, a New York-i Broadway és sok más város legsikeresebb musical produkciója volt, Cameron Macintosh és Andrew Lloyd Webber produkciós cége a Really Useful Group produkciójában. A mostani produkció plusz  meglepetést is tartogat a Macskák rajongóinak, ugyanis két új meseszép dalt írt a zeneszerző, Andrew Lloyd Webber.

A Nándorfehérvári Győzelem Emléknapja – július 22.
560 évvel ezelőtt Hunyady János vezetésével győzött a magyar hadsereg az iszlám sereg felett.

Fedezd fel a Sziget programjait!
Hamarosan jövünk a részletekkel, érdekességekkel, addig tanulmányozd  Sziget honlapját! A fesztivál augusztus 10-17-ig tart a Hajógyári-szigeten.

31. Magyar Nagydíj a Hungaroringen
AWP_20160724_14_03_44_Pro Forma-1 rajongóinak tábora ezen a hétvégén kitelepül a Hungaroringre =vagy a tv elé), és a 21. század autózásának csúcstechnikájában gyönyörködik, na meg a versenyzés izgalmával múlatja a hétvégét. Gyulai Zsolt a rendezvény igazgatója már korábbi sajtótájékoztatóján is elmondta: egyre nagyobb az esélye annak, hogy a közeljövőben magyar versenyzője is lesz a Forma1-nek.
Eredmény: ötödször nyerte meg a Magyar Nagydíjat Hamilton. Gratulálunk!

Vízijóga
Különlegesen egészségesnek bizonyult a Lélekkutató Intézet 1012-es fejlesztése a vízijóga, melynek lényege: a négy őselemre való koncentrálás és érzékelés a mozdulatokon keresztül kifejezetten jó hatással van a testi és a szellemi egészségünkre. Ha van jó zene, baráti környezet, szép táj, akkor a hatás fokozódik. Légzés, lebegés, gyaloglás, napimádás – mind-mind koncentráltan hat ránk nagyon jótékonyan.

Omega koncert Agárdon, a Popstrandon – július 23.
WP_20160723_21_52_58_ProA méltán világhíres Omega együttes, melynek vezetője Benkő László (aki 2012-ben megkapta az Yrisz Klub Nívódíját is) hatalmas koncerttel teszi varázslatossá a nyári élményeinket, a vakációt. Felcsendülnek a közkedvelt slágerek, a Léna, a Gyöngyhajú lány, a Napot hoztam, csillagot, a Petróleum lámpa és a többi. Egyet jó tudni mindenkinek, aki kilátogat a Popstrandra: a fellépő együttesek az átlagosnál jóval kreatívabb, harmonikusabb művészi alkotásainak hallgatás, táncolása nagy mértékbe javítja az egészségünket, a vitalitásunkat, az életkedvünket is!

5próba Rióba
A Magyar Olimpiai Bizottság általa életre hívott „5próba Rióba” rendezvénysorozat szervezésével, 2015. novemberétől a Nagy Sportágválasztó Szervező Irodát bízta meg. Az 5próba Rióba záró budapesti kiemelt eseményére július 23-án, a Margitszigeten kerül sor, mely rendezvényre a lakosságon túl, a szervezők keresik a legsportosabb önkormányzatot, vállalkozást és egyesületet. Az 5próba Rióba sportrendezvény-sorozat lényege, hogy budapesti és vidéki helyszíneken rendszeresen, pontos tematika szerint, szabadidősport-események keretében különböző távokat lehet teljesíteni, és pontokat gyűjteni. A pontok az 5próba online rendszerében sorsjegyekre válthatók. A fantasztikus ajándékok mellett a programsorozat fődíja egy kétszemélyes riói olimpiai utazás.

Miss World Hungary – július 17.
missworldhungary-2016A nemzetközi szépségverseny magyarországi döntőjére már okan készültek. A 15 versenyzőt heteken keresztül készítették fel különböző tréningeken, rendezvényeken. A döntőt a Duna Televízió élőben közvetítette. Színes, változatos műsor mellett megválasztásra került Magyarország Szépe, aki 2016-ban Gelencsér Tímea lett.

A Nagy Francia Forradalom Ünnepe
A feudalista társadalmi rendszer elért lehetőségeinek csúcsát, az emberiségnek változtatni, fejlődni kellett. Az angolok, majd a franciák kezdeményezték a polgárosodást, a jobbágyfelszabadítást, a zsarnokságok, a császárságok, oligarchiák, kiváltságosok megbuktatását. A Nagy Francia Forradalom 1789-ben kezdődött. Ez egyben az emberiség egyik legjelesebb ünnepe is. Méltóan az emlékekhez Magyarországon a Francia Intézetben kerül sor nagyszabású ünnepi műsorra, július 16-án. Mindig nagy sikert aratottak a fellépő együttesek. – Idén elmaradt a rendezvény.

Miss Europe Continental Hungary döntő – július 15.
mieeeuropecontihungryEurópa legrangosabb szépségversenye ahol megválasztásra kerül a magyar szépségkirálynő, aki képviseli majd hazánkat a novemberi nemzetközi döntőn Olaszországban. A rendezvényen fellép Király Melinda, és a 12 szépségversenyző. A helyszín pedig Budapest szívében (a bulinegyedben) luxus és exkluzív helyen a Hpnotiq Bar-ban lesz.
emfopapno-2016Jöjjön el és drukkoljon az ország legszebb lányainak egy szórakoztató műsor keretein belül, hiszen énekesek és táncos fellépők is szórakoztatni fogják a kedves nézőket. A rendezvény után pedig Afterparty a szépségkirálynővel és a döntős lányokkal hajnalig!
Eredmény: Miss Europe Continental Hungary 2016: Polgár Dotti.

Indul a Kékszalag – július 14.
Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyén több száz induló áll rajthoz, hogy elnyerje a Kékszalagot. Nagyon népszerű, nagy hagyományokon alapul ez a balatoni rendezvény. Igazi próba, megmérettetés. És jó reklám is, hiszen a győztesek technikája, hajója bekerül a köztudatba, a vállalkozói szférába is.
Eredmény: Litkey Farkas csapat nyert.

Egy kedves nő lett Nagy-Britannia miniszterelnöke
Theresa Mary Brasier 1956. október 1-jén anglikán lelkészcsaládba született a Sussex megyei Eastbourne-ban. Diplomáját Oxfordban szerezte, és későbbi férjével, Philip May-jel is itt ismerkedett össze 1976-ban egy egyetemi mulatságon. Az egyetemi évek után jó ideig a City pénzügyi szolgáltatási szektorában dolgozott, és éveket töltött a Bank of England alkalmazásában is, majd a politika felé fordult. Először 1997-ben jutott be a brit parlamentbe a konzervatívok képviselőjeként, majd 2002-ben ő lett a párt első választmányi elnöke. (forrás: Civilhetes)
A Brexit ellenzője volt, ám most ésszerűen meg kell oldania azt a súlyos problémát, ami okozott az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból. Sok sikert kívánunk az új brit miniszterelnöknek!

Magyar film kapta a fődíjat Karlovy Varyban
Ismét a magyarokat ünneplik Karlovy Varyban. Három évvel A nagy füzet Kristály Glóbusza után idén is magyar film, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása nyerte el Közép-Európa egyetlen A listás filmfesztiváljának legrangosabb elismerését, illetve Hajdu megkapta a legjobb színész díját is. (Forrás: origo.hu)

Finiséhez érkezik a foci EB – július 10.
WP_20160710_23_52_27_ProNagyon színvonalasan szervezték meg az idei foci EB-t a franciák. Csak gratulálni tudunk nekik. Milliókat mozgattak meg, jöttek össze baráti társaságok, jó műsorok, izgalmas viadalok. Kell az ilyen!
Az UEFA 2016 EB döntőjét Franciaország és Portugália csapata játszotta, és 1:0-ra győzött Portugália. Gratulálunk a győzteseknek!

Újpesten új piac épül
WP_20160709_12_36_32_ProAz ország egyik legjobb és legszínvonalasabb piaca van Újpesten, amelyik jövőre egy nagyon korszerű, szép, praktikus épületbe fog költözni. A régi szép, dicsőséges szocializmust idéző építkezés során egy többszintes, mélygarázsos, üzleti épület készül el 2017. augusztus 20-ra. A hagyományos piac árusító nagyon rendes, kedves emberek, akik gondoskodnak arról, hogy a vásárlók tényleg jó minőségű terméket, kedvező áron és laza hangulatban tudjanak vásárolni. A szombatonkénti kirakodó vásáron 100-150 standon mutatják be portékáikat az árusok. Aki teheti, keresse fel az újpesti piacot, megéri!

Esküt tettek a magyar olimpikonok – július 7.
olimpiaEgy hónap múlva kezdődik (aug. 5-én) a Rói Olimpia. Mint ismeretes i.e. 796-ban volt az első Olimpia, melynek csupán egy versenyszáma volt: a stadion körbefutása. Mára a világ legnagyobb nézettségű, érdekeltségű rendezvénye. Hála a a francia Pierre de Couberten bárónak, aki 1896-ban szervezte meg az első újkori Olimpiát.
magyarz-2A mostani már a harminckettedik. 162 magyar olimpikon indul a versenyeken. Az Olimpiai Eskü letétele ünnepélyes körülmények között zajlott. Egy női és egy férfi olimpikon mondta elő az eskü szövegét. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt (aki szertornászként nyert egykor olimpiai aranyérmet) beszédében arra buzdította a csapatot, hogy ezt a játékot becsületesen játsszák és élvezzék is. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Emese-party – július 5.
Embálban2Az Yrisz Klub égisze alatt, még 2005-ben került megszervezésre az első Emese bál, a Magyarok Házában. Emese ősanyánk tiszteletére. Az akkori világ nagyon jó volt, az emberek egy egységes, élő világban hittek, a Napistenben, a Holdistennőben. Volt a vezér, aki a kapcsolatot tartotta az égiekkel (kende) és volt a hadak vezetője, aki megvalósította az elképzeléseke.
A dicsőséges szocializmus sokban hasonlított az ősmagyar világhoz. Jó tudnunk, hogy Árpád vezér reinkarnációja volt Kádár János. Dicsőség a magyarságnak az is, hogy Jézus Krisztus Álmos vezérben született újjá.
A 2. Emese bál arról volt híres, hogy ekkor alakult meg a Kormányzati Tanácsadó Jósda. A csúcs a 2009-es volt, ami a Gellért hegy tetején lévő Panoráma sátorban került megrendezésre.
A lényeg az idei a rendezvényen inkább a szépség, a művészet, az ezotéria, fontos konzultációkkal és az “Emese főpapnője” megválasztása, a Miss Írisz szépségverseny keretében. Geiger Kornélia lett idén az Emese főpapnője.

Indul az Agárdi PopStrand!
aps 2016 190Idén már 40. évfolyamát éli a velencei-tó legrangosabb szórakoztató programsorozata, az Agárdi PopStrand. Az eseményt még 1977-ben találta ki a főszervező, Turbók János. Lapunknak adott exclusive interjújában elmondta, hogy egy-egy koncerten 3-5 ezres rajongói tábor van jelen. Hatalmas munka a szervezés, a mai viszonyok között pedig még inkább dicséretre méltó. A nyár minden hétvégéjén lesz koncert. Július 2-án az első, a Mobilmánia – Vikidál, Republic. Július 9-én az EDDA Művek, Pataky Attilával. A július 16-i Irigy Hónaljmirigy és Vastag Csaba koncerten megjelenik a szerkesztőségünk is. Az Yrisz Klub Nívódíjas OMEGA július 23-án ad koncertet, azt követi a NEOTON és Kasza Tibi, 30-án. A lényeg: a nyári kikapcsolódás, minőségi élményt adó jó programok, jó társaság és partnerek. A szerelmeseknek is nagyon ajánlható ez a rendezvénysorozat…

Utazz Te, kvóta nélkül Rióba!
A nyár legsportosabb hétvégéje következik a Balaton partján. Július 2-3-án, Révfülöpön kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság 5-próba Rióba programsorozatának egyetlen kétnapos rendezvényére, a Balaton-átúszással közös helyszínen, így szombaton és vasárnap is rajthoz állhatnak a próbázók. Szombaton a rövidtávú tusákra és a Balaton-átúszásra kerül sor, míg vasárnap a hosszú távú próbák kerülnek lebonyolításra. Természetesen egy ilyen nagyszabású sporteseményről olimpiai bajnokaink sem hiányozhatnak! Most sem lesz ez másként, hiszen július 2-án, szombaton részt vesz az 5-próba Rióba kiemelt programján Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a Nagy Sportágválasztó Snagysportagvzervező Iroda szóvivője, illetve ezen a hétvégén Pulai Imre olimpiai bajnokunk sem „sumákol”, hanem a nevezőkkel közösen teljesíti a tusákat. Szeretnénk minden „átúszót” és KÍSÉRŐJÉT buzdítani a próbák teljesítésére. Az 5próba Rióba szombat és vasárnap megrendezésre kerülő tusáin (futás, gyaloglás, kerékpározás) való részvétel próbánként 1000 Ft-ba kerül, amelyekre a helyszínen lehet nevezni! (Forrás: Nagy Sportágválasztó)
Új világcsúcs született! 58 perc alatt úszta át a Balatont Papp Márton.

A Közalkalmazottak Napja – július 1.
Az okmányirodákban, a patikákban, a hivatalokban dolgozók napát ünnepelik július elsején.

Szlovákia vette át az EU soros elnökségét – július 1.
Az Európai Unió Tanácsának a szlovák elnökségi program alapját négy prioritás képezi: egy gazdaságilag erős Európa, korszerű egységes piaci rendszer kialaeu-a1kítása, a fenntartható migrációs és menekültügyi politika és az EU helyzetének megerősítése a világban. A szlovák elnökség a fenntartható megoldásokra is nagy hangsúlyt helyez. A további részleteket egy komplex Fórumon beszéljük meg, a Vállalkozók Klubja, az Európai Fiatalok Szövetsége, az EU-Expo Klub és a Diákok és Vállalkozók Fóruma égiszében. A Fórum meghívott díszvendégei a szlovák szakemberek és az Európa Pont képviselői. Sok sikert kívánunk az Európai Uniónak!Eungari

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.