T-Mobil – Kapcsolat Napja – június 30.
A Hősök terén a hatalmas koncerteknek nagy volt a népszerűsége. 2013-ban volt az utolsó. Reméljük, 2020-ban újraindul, továbbfejlesztve!
Elnököt választ az Európai Bizottság – június 30.
Az EU életében nagyon jelentés esemény a felső vezetők megválasztása. Elemezve az elmúlt éveket, egyértelműen növekszik az EU szerepe a tagállamok életében, sokkal jobb lett a nemzetközi együttműködés. Most folytatódik ez a tendencia, és megjósolhatjuk, hogy az EU egy újabb, szebb, jobb korszakába fog lépni 2019 őszén. Az EU fejlesztése érdekében is működik az Európai Sajtószövetség, az Európai Fiatalok Szövetsége, A Kormányzati Tanácsadó Jósda és az EU-EXPO is. A megvalósítható, fenntartható fejlődés mellett állunk!
Péter, Pál nap – június 29.
Mind a két keresztnév nagy erőt és intelligenciát rejt. A barátságosság és a jó párkapcsolat is implikálódik a Péter névben!
Balaton átúszás – június 29.
Az egyik legnépszerűbb sportrendezvény, mely közel tízezer úszónak ad nagyon jó emléket azáltal, hogy hatalmas sportteljesítményt sikerül abszolválni. A BSI rendezvényei méltán világhíresek. A táv: 5300 méter. A legjobb időeredmény: másfél óra.
Különleges színházi produkció a Budai Szabadtéri Színházban: a Mágnás Miska most Erdélyből érkezik
Az elmúlt héten megnyílt új Budai Szabadtéri Színházban június 23-án vasárnap a csíkszeredai Csiki Játékszín mutatja be saját rendezésű és saját a színházi társulatuk által előadott magyar klasszikust, a Mágnás Miska című nagyoperettet. Különleges és izgalmas színházi előadásra számít a Budai Szabadtéri Színház vezetősége, hiszen a fővárosunktól 750 km-re működő magyar Csiki Játékszín produkciója most először mutat be magyar operettet Budapesten. A Mágnás Miska című klasszikus saját rendezésben, saját jelmezekben és díszletek között, saját koreográfiával és egy közel 50 fős csapattal érkezik Budapestre, hogy a hazai közönség is betekintést kaphasson az erdélyi magyar színházak magas fokú művészetébe.
Az Olimpia Világnapja – június 23.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot 1894. június 23-án alapították meg, Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére. Az Olimpia a válág legnézettebb, legnagyobb tömeget megmozgató rendezvénye. A több-isten hiten alapult, még az ókori Görögországban, i. e. 776-ban, Olümpiában. Tervünk, hogy megalkossuk egy verseny-mozgalom keretében az Olimpia indulóját, és a 2020-as tóliói Olimpián már felcsendül az “Óda a sporthoz”.
Magyarország Szépe választás – június 23.
A Balatoni Nyár egyik nagyszerű rendezvénye ez a szépségverseny. 23 lány versenyez a fődíjért, a nemzetközi döntőbe jutásért. A műsor színessége mindenkit megragad. Érdemes tudatosítanunk, hogy a magyar lányok a legszebbek :)! A verseny győztese: Nagy-Pál Krisztina.
Múzeumok Éjszakája – június 22.
A művészetek, a kultúra, a történelem most összefog a szórakozással. És így még inkább növekszik a múzeumok jótékony hatása. A Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum különösen ajánlható – és még 400 intézmény országszerte.
Csillagászati nyár kezdete – június 21.
A Nap belép a Rák jegyébe, és ezzel elkezdődik a csillagászati nyár. A csillagok kicsit küzdelmes, de nagy témák nagy sikereit sugallják. A jó célok elérése érdekében nagyobb erővel és tudással kell rendelkezzünk, a jó eredményeket így tudjuk elérni!
Fedezzük fel környezetünk újdonságait!
Sok érdekesség, eddig ismeretlen fontosság lehet a lakókörnyezetünkben, ezek felismerése a mi hozzáállásunkon, a kreativitásunkon is múlik. Az Expó-innovációs mozgalmunk egy új koncepciója, hogy a pozitív magán és közösségi céljaink érdekében legyünk idén nyáron nyitottabbak a jóra.
Nyárindító gyermekjátékok az Europarkban – június 15.
Nagyon érdekes, kreatív játékokat, feladatokat kell megoldaniuk, megcsinálniuk a gyerekeknek a ShopMarkt földszinti terepén. Kezdődjön vidáman a nyár a gyerekeknek is, hiszen befejeződött az iskola, jöhet a buli!
Budapesti Könyvfesztivál – június 13-16.
A pesti Duna-parton szervezik meg idén a nagy tömeget vonzó Könyvfesztivált. Több száz kiállító mutatja be az irodalom múltját, jelenét, jövőjét. Persze jó előadások, beszélgetések, találkozók, Euexparty, koncertek is a műsorpalettán vannak. Kicsiknek és nagyoknak fantasztikus programsorozat. Tanuljunk szórakozva! A Fesztivál Szépe Szilas Judit tévériporter lett.
A Jó Istenek Hete – június 10-16.
Havi rendszerességgel szervezzük meg ezt a különleges témánkat, melyben az emberiség jó isteneinek adunk hálát, tiszteletet és megpróbáljuk reakíválni az emberiség pozitív világnézetét is. A mostani Héten a romantikára, a szórakozásra kiemelten fókuszálunk. Természetesen a társadalmunk fontos feladataival és a fontos témáinkkal is kiemelten foglalkozunk.
Pünkösdi ünnepek – június 8-10.
A Krisztusi Mennybemenetel ünnepén érdemes tudni minden embernek, hogy, ha életében a jóság, a szeretet, a szerelem, a világ javítása a domináns, akkor a szelleme a mennybe kerülhet. A gyermekek szelleme még on-line telepatikus kapcsolatban van a kísérő angyalokkal. Feladata a társadalmunknak, hogy a felnőttek se veszítsék el a jó kapcsolatot az angyali szférával. A Magyar Népköztársaság Kormányának ez egy kiemelten fontos témaköre, célja.
Budavári Sörfesztivál – június 5-10.
Klasszikusan a Budai Várban szokták megrendezni, de az utóbbi években leköltözött a Szabadság térre ez a gasztronómiai és sörfesztivál. A mértéket itt is tudni kell. Sok nagyon jó minőségű sört kínálnak a kiállítók. Érdemes tudni, hogy a sört már az Ó-Egyiptomban i kedvelték a jó istenek, mert a kreatív gondolkodást nagy mértékben javítja a sör, csökkenti a stresszeltséget is. Az istenek italának is tekintették az ó-görögök a sört. A Sajtó Söre a francia Blanc sör lett. Különleges jó készítmény. A Fesztivál Szépe címet méltán kiérdemelte: Holicska Janka, budapesti diáklány,a Di Vino pavilonjában dolgozott.
Nemzeti összetartozásuk napja – június 4.
Országszerte méltóan megünnepeljük a nemzetünket, összetartozásunk és összefogásunk fontosságát A 2016-os kezdeményezésünket, hogy “Újítsuk meg a magyar Himnuszt!” most intenzívebben exponálni fogjuk. Legyünk optimisták, előre látóak!
Kínai gazdasági fesztivál Budapesten – június 3-5.
A kínai vállalkozói szféra fantasztikus fesztiválja is ez a rendezvény a ChinaSmartban, Budapesten. A kézművesség, az elektronika, a design, az építőipar, a szórakoztatás – megjelennek és aratnak nagy sikert a látogatók között. Akik érintettek, érdekeltek a magyar – kínai gazdasági, kultúrális kapcsolatoban, azok számára kihagyhatatlan ez a rendezvény!
Miss Alpok-Adria magyarországi döntő – június 2.
A rangos nemzetközi szépségverseny magyar döntőjén 13 lány szerepel. A Velence Resort Spa hotel adja a helyszín. A főszervező Pradua Edina lapunknak elmondta, hogy most nagy az érdeklődés a verseny döntője iránt. A lányoknak be kell mutatniuk a képviselt megye érdekességeit. A bikinis tour is különleges lesz, mert a középkori divat szerint készülnek a ruhák. Az Afrodité Galéria külön plakáttal is készül a rendezvényre, a korábbi Miss Alpok-Adria versenyek győzteseit prezentálja egy design tablón, az X-party X-Design Stúdió alkotásában.
Végeredmény:
Dohányzásmentes nap – május 31.
A dohányzással kapcsolatban érdemes tudni, hogy egy-két szál cigaretta elszívása, különösen közösségben ártalmatlan, esetleg jó is lehet! A túlzott dohányzás leginkább az apai kapcsolatok disszonanciájára vezethető vissza. A cigaretta nem halálos méreg, mint ahogyan ezt a cigis dobozokra írják, de tudni kell a dózist, a mértéket!
Ferenc pápa látogatása Erdélyben – május 1. – június 2.
A katolikus egyházfő romániai turnéjára figyel nemcsak az egyház, hanem nagyon sok érdeklődő. A fontos üzeneteket érdemes összefoglalni, értelmezni és alkalmazni az életben! Ferenc pápa megjelenik a csíksomlyói passión is, beszéde nagyon érdekes lesz!
A Bizalom Napja – május 30.
Az elmúlt évtizedben alapjaiban változott meg a bizalom az üzleti életben és a hétköznapokban. A megtévesztések rendkívül megszaporodtak, az internet elterjedésének köszönhetően pedig óhatatlanul megnőtt a transzparencia. Erre hívja fel a figyelmet a Bizalom Nap. Egy üzlet megköttetéséhez elengedhetetlen a bizalom. Termék esetén annak minőségében bízunk, míg szolgáltatás esetén a szolgáltató korrektségében, szakértelmében. Ha ez nincs meg, a potenciális vevő nem vásárol. A bizalom az alap a vállalkozói szférában, csak úgy tudunk fejlődni, nagy céljainkat elérni, ha összefogunk, kreatívan, jó szándékkal!
Európai Parlamenti választások – május 26.Nagyon fontos számunkra az Európai Unió, melyben mi is aktívan tevékenykedhetünk a fejlődés, az erősödés érdekében. A nemzetköziségnek már a szocializmusban is nagy szerepe volt, az EU nagyon jól halad a szocializmus felé. Az EP választásokon való részvétel során az emberek demokratikus jogai exponálódnak, és reméljük, hogy a pozitív erők fognak ismét győzni a destruktívokkal szemben. Magyarország szerep különösen fontos, az EU-EXPO exponálására még jobban odafigyelünk az EP választások után. Hajrá EU!
Gyermeknap – május 26.A gyermekeink a jövőnk reménységei, életünk nagyon fontos tagjai. A gyermekeket már a fogantatásuktól számítva meg kellene becsülni, és értelmesen lehet nevelni. A monoteista baromságokkal nem szabad elhülyíteni a gyermekeket, mert on-line kapcsolatban vannak az őket kísérő, támogató angyalokkal. A Jézusi tanítás is erről szól. A Magyar Népköztársaság Kormányának fontos célja, hogy a gyermekek képességei, adottságai megmaradjanak, fejlődjenek!
Az INVERSUM
egy online-rendszer, aminek a használatával bárki számára megoldhatóvá válnak a mindennapi élet problémái: a párkapcsolati problémák, a családi konfliktusok, a munkahelyi feszültségek. Segítségével a félelmek leküzdhetőek és a gyász is könnyebben feldolgozható. Lehetőséget ad a betegségek lelki okainak feltárására és rendezésére, hogy az orvosi kezelések mellett minél többet tehessenek az emberek maguk is a gyógyulásukért. Az INVERSUM rendszerét az teszi különlegessé, hogy a használatával Te magad is megoldhatod problémáidat az otthonod kényelmében. (Forrás: Agykontroll.hu)
SPORTÁGVÁLASZTÓ – ÚJRAHANGOLVA
Klasszikus és különleges mozgásformák egész arzenálját vonultatja fel a XXIV. Nagy Sportágválasztó május 24–25-én. A cél: kedvet csinálni a testmozgáshoz gyermekeknek és felnőtteknek, illetve segíteni megtalálni a látogatók adottságaihoz leginkább illő sportágat. Az inspiráló környezetről olimpiai bajnokok gondoskodnak majd, akikkel együtt sportolhatnak a látogatók. Üde színfolt az esemény kísérőprogramja, a Nagy Hangszerválasztó, ahol a közös örömzenélésé a főszerep. A Nagy Sportágválasztónak otthont adó Merkapt Sportközpont óriási, 5,5 hektáros területét évszakról évszakra 20 000 ember veszi birtokba, hogy belekóstoljon a legkülönfélébb sportágak világába profi edzők segítségével. Ennél jobb alkalom nem kínálkozik hazánkban arra, hogy kicsik és nagyok rábukkanjanak a nekik való sportágra, amit aztán rendszeresen űzhetnek.
Magyar Konyha Világnapja – május 19.
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Világtalálkozók rendezvénysorozata keretében, – május 19-én, vasárnap, a Cegléd melletti Nyársapát Rendezvényparkjában – a „Magyar Konyha Világnapját”, azzal a céllal, hogy bárhol is élnek hazánk fiai, legalább ezen a napon, magyar ember asztalára, magyar alapanyagokból, magyar étel kerüljön! Arra kérik a határon innen és kívül élő, a világba szétszóratott magyarságot is, hogy bárhol éljenek is a nagyvilágban, ezen a napon készítsenek valamilyen jellegzetes magyar ételt, finomságot, fogyasszanak magyar italt, s gazdagítsák népi hagyományaink, magyar értékeink, kultúránk bemutatásával.
Évről évre legyünk egyre edzettebbek! Erőre magyar!
Országos Edzettségi Tesztnap
Pont 10 évvel ezelőtt szerveztük meg nagy sikerrel az első Országos Edzettségi Tesztnapot, az Yrisz Klub és a Lélekkutató Intézet kezdeményezéseként, a Csillebérci Kalandpályán. Az edzettség tesztelése mellett volt hastáncvarázs a Maya-dance stúdió által és „Szépségverseny a szabadban, Négy méter magasban!” – Miss Írisz választás. Öt alapgyakorlatunk van:
fekvőtámasz, felülés, guggolás, egyensúlyozás és célbadobás. A 24 éves kornak megfelelő edzettségi szint a norma. Következik: 2019. V. 19. és XI. 10. – A Jó Istenek Hetében. Főtámogatónk a Magyar Népköztársaság Kormánya, Európai Fiatalok Szövetsége, AtlaszPROfi kft, Európai Unió Tanácsa Teljes tesTudattal, közösségben az örök fiatalság felé!
IX. Magyar Világtalálkozó – május 12-19.
jelmondata: Határtalan összefogás értékeinkért! Célja: Határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés egy fesztivál jellegű rendezvénysorozaton, a magyar értékvilág bemutatásával. Üzenete: Egy a nemzet, éljünk bárhol a világon, hagyományainkat őrizzük, gyarapítsuk és vigyük jó hírét szerte a nagyvilágba! Megválasztásra kerül a Világtalálkozó Szépe is. A Magyar Világtalálkozó ötlet és témagazdája: dr. tanka László, a családjával, barátaival szervezi évről évre. Kell a jó magyar összefogás jó célok érdekében!
Eurovíziós Dalfesztivál döntője – május 14-18.
Ez a fantasztikusan érdekes, művészi, jó rendezvény arról is híres, hogy a televíziós nézettsége az öt legnézettebb rendezvény egyike a világon. Nagyon fontos, hogy a kreatív együttműködés a jellemző, és a nézők, szervezők, versenyzők együtt élvezik a szép számokat, a műsort. 64 évvel ezelőtt kezdődött a fesztivál, a zenével az összefogás érdekében.
2019-ben a győztes: Hollandia.
Ipar Napja a Hungexpón – május 14-17.
Az egyik legrangosabb, legnépszerűbb rendezvénye a már negyven éves Hungexpónak. Az ipar színe-java képviselteti magát. Sok külföldi kiállító is megjelenik. Az ipar mindenkit érint, vállalkozókat, rendezvényszervezőket, forgalmazókat, gyártókat egyaránt. A szakmai konferenciákon a legújabb ismereteket prezentálják.A rendezvényen résztvevő kiállítók számos újdonsággal készülnek, bemutatják innovatív termékeiket, gépeiket, szolgáltatásaikat, fejlesztéseiket, ipar 4.0 megoldásaikat.A jó üzletkötésekhez kívánunk sok sikert!
Bővebb információ: http://iparnapjai.hu/hu/ujdonsagok-2019
Old Boy’s 40 éves születésnapi bulija – május 12.
Nagyon méltó helyen, az Erkel színházban tartja koncertjét az egyik csúcs magyar könnyűzenei együttes, az Old Boy’s. A jól táncolható gyors és lassú zenék szinte katalizátorai a jó párkapcsolatok kialakulásának, megmaradásának. Az együttes az ELTE pinceklubban még a dicsőséges szocializmusban vált nagyon népszerűvé az egyetemisták körében. Az egyik csúcskoncertje volt az együttesnek az 1989. december 29-i Fehér házi bulin, az MSZP székházában, a Vállalkozók Klubja előszilveszteri estjén. A Petőfi csarnokban pedig ezrek jöttek össze az Old Boy’s koncertjeire. Mostani bulijukon a hangulat már előre megjósolhatóan szuper lesz. Sztárvendégek: Fenyő Miklos és Charli. A közönségnek csodálatos élményt ad Szidor László és csapata. Mindenkinek ajánlható ez a koncert!
Európa ünnepe – május 12.Budapesten, a Szabadság téren hagyományosan nagy ünneplés Európa és az EU vertikumában. Sok érdekes és hasznos bemutatók, kiállítók, előadók lesznek. Az EU-EXPO Klubunkat is megszervezzük – az EU-s kapcsolataink fejlesztése a fő témánk. Az Európai Parlament és Bizottság Brüsszelben ugyancsak nagy ünnepségsorozatot szervez. Érdemes felvennünk a kapcsolatot a brüsszeli szervezetekkel, a még jobb összefogás érdekében. Európa felszabadulását is ünnepeljük, május 9-én ért véget a II. Világháború. A barátság, a konstruktív együttműködés felemelő szelleme domináljon!
Megválasztottuk a party szépét, Miss EU-t, aki Brandhuber Gréta diáklány lett.
Természetgyógyászok kongresszusa – május 11.
A szakma nagy seregszemléje ez az évenként megrendezésre kerülő konferencia. Dr. Taracközi Istvén főszervező rangos programja a Hotel Aquinkumban. Különlegesség: az íriszdiagnosztika (Péczely Ignác fejlesztette ki még a XIX. század végén!), a grafojóslás, az Atlasz-korrekció, a biorezonancia, a hangrezgés-terápia. És sok más is. Érdemes eljönni – tanulni, tájékozódni, kapcsolatokat kötni!
Elkezdődött az érettségi – május 6.
Drukkolunk a diákoknak, hogy sikeresek legyenek. Fontos a tudás, a képesség az ismeretek helyes alkalmazására.
Food Truck Show a Kincsem parkban – május 3-5.
A gasztronómia egyik speciális ága a food truck, utcai lakókocsi-bisztrók. Zanger Rudolf és csapata immár a kilencedik alkalommal szervezi meg a lovin. 50 jobbnál jobb food truck jelenik meg. Na és jó műsor is lesz a sátorban. Vidámság – ez a lényeg!
Még nincs három éves, de máris a kifutó sztárja
Dubajban annyira megszerették Borsos Zorkát, hogy többször visszatapsolták a színpadra. A tavaszi International Kids Fashion Week legfiatalabb résztvevője májusban lesz három éves, mégis többször profi modellként vonult végig a színpadon, angol nyelvű bemutatkozása pedig felért egy kis showműsorral.
Anyák napja – május 5.
Sok szeretettel köszöntjük az anyákat, akik a gyermekeiket nagy szeretettel, gondoskodással nevelték, nevelik, és nagyon megérdemlik, hogy az emberiség egy külön napon is megünnepelje őket!
Fitbalance Aréna – május 4.
A nagyszabású sportesemény, vásár, fesztivál alapító főszervezője a fitneszszövetség, Bara Csaba és Huber István vezetésével. Fantasztikusan jól csinálták, most pedig eladták. Reméljük, megmarad a magas színvonal!
15 éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak! – május 1.
A nemzetek egységének nincsen helyes alternatívája. Az EU fejlesztése minden normális, tisztességes embernek fontos érdeke. Ezt tiszteletben tartva ünnepelünk!
Éljen Május Elseje!
A munka nemzetközi ünnepe, a majális kezdete. Az emberi munka célja: a termelő erők (ember, társadalom) bővített újratermelése. A dicsőséges szocializmusban, a nyolcvanas években, hatalmas ünnepségsorozat volt május elsején. E jó korszakra is emlékezünk, tisztelgünk, mikor 2019-ben Május Elsejét, a munkát ünnepeljük.
Méhek napja – április 30.
A méhek hasznosságát fontos megünnepelni! A méznek kifejezetten jó hatása van az agyműködésre, a mozgásra is.
Miss Alpok Adria – Nógrád megye szépe – április 28.
Az egyik legrangosabb szépségverseny minden megyében megszervezi a helyi versenyeit. Most Pásztón, a művelődési központban kerül sor az előválasztásra. A magyar lányok nagyon szépek, és ha jó a műsor is, akkor ez dupla öröm a nézőknek. Eredmény: Tüth Alexandra győzött
Szellemi tulajdon világnapja – április 26.
A Szellemi tulajdon világnapja magyarországi központi rendezvényének a Duna Aréna adott otthont 2019. április 26-án. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében Cseresnyés Péter parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes mondott ünnepi köszöntőt. Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke hangsúlyozta, hogy a szellemi tulajdon védelmének biztosítása az innovációs folyamatok elválaszthatatlan részét jelenti.
Magyar Filmhét – április 23-30.
Életműdíjat kapott Koncz Gábor. Ezúton is gratulálunk a művész úrnak, és természetesen a magyar filmművészet nagyjainak is!
Asztalitenisz VB a Hungexpón – április 21-28.
A ping-pong kedvelőinek csemege ez a rendezvény.!
Zenészek Éjszakáján ünneplik a magyar beat hőskorát
Napjaink legnépszerűbb és legismertebb beat, rock and roll és jazz zenészei lépnek színpadra április 25-én csütörtökön Budapest ikonikus szórakozóhelyén, a Metro Klubban. A zártkörű rendezvényen Iván Szandra, a The Shades együttes, Török Ádám és RockMilady gondoskodik majd a hangulatról.
A magyar beat hőskorát ünneplik majd április 25-én 19 órai kezdettel a február elején Metró Club Theatre néven újranyitott Metró Klubban.
Szent György nap – április 24.
A hős Szent György, aki legyőzte a gonoszt, a Sátánt, mert bátorság, a jóság és az erő minden rosszat le tud győzni. Boldog névnapot kívánunk a Györgyöknek!
A Föld Napja – április 22.
Az emberiséget éltető Föld isteneinek a hála minden nap jár, de ezen a napon külön is köszönjük Földanyának és az Atyánknak a jóságát!
Húsvéti ünnepeink – április 19-22.A krisztusi feltámadás egyértelműen példázza, hogy valójában nincs is halál. A két nem egyenrangúsága igaz az emberiségben és az isteni szinteken is!
A Jó Istenek Hete XXX. – április 15-22.
Ez az egyik legjobb kezdeményezésünk, mozgalmunk. Tematikus hetek keretében jobbnál jobb eredményeket tudunk elérni. Az első Jó Istenek Hetét még 2016 novemberében kezdeményeztük. Most már megérett a helyzet arra, hogy a tradicionális, igaz vallások, világnézetek időtálló igazságaikat a XXI. század emberiségére alkalmazzuk, a modern kori ismereteink figyelembe vételével. Tervünk az, hogy még ebben az évben kellőképpen expandáljuk világnézetünket a Dialektikus idealizmust.
Következik: május 6-12. A szórakozás jegyében.
Magyar grafológusok csúcstalálkozója – április 13.
A kézírás az emberiség egyik legintelligensebb találmánya. Nagyon jól leképezi az író személy szellemi és testi, valamint szociális jellemzőit. A párkapcsolatiságot, a talentumot is jól tudjuk elemezni egy kézírásból. Lehet használni a grafológiát jóslásra is, terápiára is, zeneszerzéshez, sőt divattervezéshez is. A Magyar Írástanulmányi Társaság (alapító dr. Agárdi Tamás) idei konferenciáján az érdekes előadások után vezetőségválasztásra is sor kerül. A grafológia tudománya lendületlenül fejlődik. Hasznossága már a tudományos felső szinteken is elismert. A grafológia új dimenziójaként létrehoztuk a kibernológia tudományát, melyben honlapokat, plakátokat, designt, berendezéseket is tudunk elemezni.
A mostani grafokonfon megbeszélünk politikusok kézírását is. A fejlődést szolgáljuk!
Ilyen egy baba-mama barát startup
Magyarországon egy több gyermekes családanya óriási hátrányban van, mint munkavállaló. Ha az érintett nő még vidéki is, akkor még kilátástalanabb a helyzete akkor is, ha kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ezt ismerte fel az M. I. Solution Kft., ahol a programozókon kívül minden munkavállaló egy-, vagy több gyermekes anyuka.
Street-food show Kispesten – április 12-14.
A gasztronómia kedvelőinek csemegeözönnel dúsított fesztiválon az utcai, lakókocsikban telepített étel-ital készítők, árusítók fesztiválja a Templom téren kerül megrendezésre. A kerület polgármestere, Gajda Péter kezdeményezte ezt a rendezvényt, mely már az első évében nagy sikert aratott. A főszervező Takács Rudolf lapunknak elmondta, hogy ez a mintaértékű program inspirációt adott sok más településnek hasonló magas színvonalú rendezvénynek. A legnagyobb buli majd május 2-5-ig lesz a Kincsem parkban, a Food Truck Show. A mostanin megválasztjuk a sajtó szendvicsét is.
A Magyar Költészet Napja – április 11.
József Attila születésnapja a Magyar Költészet Napja is. Érdemes mindenkinek kipróbálni, milyen jó érzés egy vers megírása! Mi a zenével is kombináljuk, “A Szép Dal Ma… versíróverseny zenére” mozgalmunk első fordulójában a Für Elise zenéjére egy csodaszép verset írtunk, még 2018-ban, az Olimpia Szépe választáson. A mozgalmainkat folytatjuk!
EU-EXPO Klub a Vállalkozók Klubjának reinkarnációjaA hazai vállalkozói szféra megalapításában oroszlán része volt a Vállalkozók Klubjának, amely még a dicsőséges szocializmusban startolt, 1988 decemberében. Az akkori gazdasági élet új lehetőségeit ismertettük és szerveztük. Mára már kialakult a vállalkozói szféra – az X-party szisztémában tovább is fejlesztettük – ezért új dimenziókra volt szükség. A céltudatosság és a tervszerűség mellett továbbra is a közösségi életre fókuszálunk, az EU-EXPO multifunkciós rendszerét klubformában valósítjuk meg. Nagyon bejött az, hogy partnereink rendezvényein szervezzük meg klubjainkat, tájékozódunk az aktualitásokról, segítünk a szervezőknek és a megjelenteknek is fontos a jó kapcsolat kiépítése, fejlesztése. A mostani, április 4-i EU-EXPO Klubnak van néhány tradíciós alapja: hazánk felszabadulásának ünnepe, és az első EU-EXPO Klubunkat is a Construmán, 2015-ben szerveztük meg. Most különösen fókuszálunk a hálózatunkra és az EU-s kapcsolatainkra.
*Megújulunk!
Az Európai Sajtószövetség 14 éves aktív tevékenysége és a közélet változása erősen implikálja egy újabb szintre való felemelkedésünket. Az Európai Fiatalok Szövetségének Alapelvei jelentik az alapokat, és az EU-EXPO komoly célrendszert is tartalmaz. Ezek célközönsége a mi célközönségünk is. Az interaktivitás, az együttműködés, az értékesítés és a fejlődés érdekében fórumot is szervezünk, valamint a TesTudaT Konferencián, március 25-én, a Jó Istenek Hetében, megtanácskozzuk a terveinket és a szerveződésünket. Az Európai Unió ünnepére, május 11-én már komplex szisztémánkat fogjuk prezentálni. Ötleteket, véleményeket, javaslatokat örömmel fogadunk!
Éljen Április 4! Hazánk felszabadulásának ünnepe
1945-ben szabadult fel Magyarország a náci elnyomás, diktatúra alól. Ezután egy átmeneti állapotot követően, elkezdődhetett a szocialista társadalom építése. A szocializmus alapjait 1961-ben raktuk le, a fejlett szocialista társadalom építése a nyolcvanas évek közepétől indult. Kommunizmus még nem volt hazánkban, de reméljük, hogy még lesz!
Otthonteremtési csokor a Hungexpón, a Construmán – április 3-7.
Az idei évben egészen korán, április 3-7. között ismét érdemes kilátogatni a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba, a CONSTRUMA csokorra, az építőipar hazai csúcsrendezvényére. 2019-ben a CONSTRUMA és OTTHONDesignkiállítások mellett a kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM is tagja e csokornak, így még szélesebb körű tájékozódási lehetőség vár a szakmai látogatókra az újdonságok terén. A csokor az építőipari ágazat jelentőségét tükrözve, minden alkalommal több száz kiállítóval, 45-50.000 látogatóval, 5 pavilonban és a szabad területen vonultatja fel az ágazat újdonságait. Az otthonteremtés legszélesebb spektrumát kínálja a látogatóknak, ilyen formában a szakma számára a legfontosabb esemény. Egy helyen, egy időben olyan kínálatot, szakmai programokat vonultat fel, mely így ebben a formában nem elérhető.
Fejér megye Szépe választás – március 31.
A szépségversenyek mindig jó hangulatban, érdekességekkel dúsítva bizonyítják, hogy a szépség istennőinek hatalmas a vonzása. A mostani, Velencén megszervezésre került Miss Alpok-Adria elődöntő is ezt bizonyítja. A szállodában nagy tömeg jött össze, mindenki kíváncsi volt a versenyzőkre. Szerényen jegyezzük meg, hogy a magyar lányok csodaszépek.
Eredmények:
Nyári óraátállítás – március 31. 2h
Végre később sötétedik, és ez nagyon jó hatással van ránk!
A Föld órája – március 30. 20-21h
Átadják az M3-as metró megújított szakaszát – március 29.
Két éves munkálkodás után újra közlekedik az M3-as metró az Újpest Központ és Lehel tér között. A dicsőséges szocializmusban épített metrók naponta majdnem egy millió embert szállítanak a metrók, ezért is különösen fontos, hogy jól működjenek. Az átadási ünnepséget 19 órakor tartjuk egy Euex-party formában.
ABBAval alfába!
Magyarországon két helyszínre érkezik a világ egyik legjobbja, az ABBA együttesnek legjobb emlékkoncertje. Már a nyolcvanas években tudományosan igazolták, hogy a kortárs tánczenének nagyon jó hatása van az egészségünkre is. Az ABBA együttes zenéinek hallgatása kellemes alfa-állapotot indukál, mely állapotban kreatívabba, pozitívabbak vagyunk, és a stressz oldása mellett a testünkben javul a vérkeringés és az idegrendszerünk is. A retródiszkókban bárki letesztelheti ezt. Az ABBA együttes dalai biztosan felcsendülnek. Most különös ABBA-szeánszra kerülhet sor:. THE SHOW: A TRIBUTE TO ABBA * Győr Audi Aréna: 2019. március 25. Papp László Budapest Sportaréna: 2019. március 26.Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Az ABBA legendája 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon kezdődött, és azóta is a popzene történelmének legtöbb lemezeladással rendelkező együttese lett a Beatles után második helyen. A győztes Waterloo című sláger volt számukra a nagy áttörés, melyet számos világszerte slágerlista vezető dal követett. Nem titok, hogy az ABBA már évtizedek óta nem turnézik, így a fáklyát “THE SHOW – a tribute to ABBA” című show viszi tovább, mely a világ legjobb ABBA emlékkoncertje a Hivatalos Nemzetközi ABBA Rajongói Klub (Official International ABBA Fan Club) szerint. ‘A SHOW’-t 2001-ben hozták létre és azóta egy fantasztikus 15 évnyi turnéval arattak világsikert. „Az ABBA tökéletes másának megalkotásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy svéd énekeseket használjunk. Nekik van egy olyan jellegzetes kiejtésük, amit más nem tud leutánozni. Így nem kellett semmilyen kompromisszumot kötnünk, amikor újra alkottuk az igazi ABBA hangzást” – nyilatkozta Kenneth Svoldgaard producer.
Európai Parlament hírek – március 23.
Megszületett a megállapodás a digitális szerzői jogokról. Nagyon pozitívan értékeljük a megállapodásokat, a haladás érdekében történtek!
A Víz Világnapja – március 22.
Az egyik őselem a víz, életünk pótolhatatlan kelléke. A víz elem a pszichénkben az érzelmekhez kapcsolódik. A Víz Világnapján figyeljünk jobban a tiszta víz megőrzésére, a víz tisztítására is!
KISZ ünnepe – március 211957. III. 21-én bontott zászlót a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, amely 14 és 35 év közöttiek mindeddig a legintelligensebb közösségi szervezetévé fejlődött a hetvenes-nyolcvanas években. A KISZ szervezeti és működési szabályzata a demokratikus centralizmus elvén alapult, amely egységet, céltudatosságot, szervezettséget és hatékony működést eredményezett. A KISZ-táborok hangulata, élményvilága maradandóan jó emlék minden résztvevőnek. A magyar nemzet egyik kiemelten fontos feladata, hogy méltó utódot hozzon létre. Az Európai Fiatalok Szövetsége is ezen szemléletben, egy jobb jövő érdekében szerveződik, igaz, még gyermekcipőben. Ám az Európai Unió nagyon jó tér egy új KISZ létrehozásában.
Ünnepünk: 100 évvel ezelőtt kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársaságot – március 21.
A kommunizmus az emberiség legjobb eszmerendszere, melynek magyarországi nyitánya 1919-ben indult, majd a dicsőséges szocializmusban, hetvenes-nyolcvanas években fejlődött. Dicsőség a hősöknek!
Ufószövetség új útjai
A Magyar Ufószövetség ismét megválasztotta elnökének Kalmár János, aki lapunknak exclusive interjút adott. Elmondta, hogy három újdonságra fókuszálnak: az egyik az új generáció beavatása az ufókutatásba, a másik a nemzetközi szervezethez való csatlakozás, a harmadik egy komplex tudományos ismeretterjesztő mű (könyv, CD) kidolgozása az ufókutatásról. Tény, hogy léteznek földönkívüliek, akikkel a kapcsolatfelvétel a jövő nagy titka.
Tanácsköztársaság 100 évfordulója – március 21.
A Magyar Tanácsköztársaságot pont száz évvel ezelőtt, 1919. március 21-én kiáltották ki, és a szocializmus, a haladás irányába vezette nemzetünket. Örök dicsőség a hősöknek!
Tavasz köszöntése – március 21.
A csillagászati tavasz kezdete március 21. A mostani csillagállások a pozitív kezdeményezésekhez való konstruktív csatlakozásoknak nagyon kedveznek. A romantika is jobban előtérbe kerülhet.
Javaslat: egy pohár itallal köszöntsük a tavaszt, egy nagy, jó célunk sikeres megvalsóítására gondolva!
Nemzeti ünnepünkre készülünk
Országszerte nagy felkészülés előzi meg az 1848-as Forradalom és szabadságharc ünnepét, Március 15-ét. A tavasz küszöbén nemzetünk megújulása, fejlődése is ez a nap. A közélet, a politika mellett a művészet és a néphagyományok exponálására is sor kerül. Érdemes ilyenkor arra gondolnunk, hogy nemzetünk összefogjon, egységben a fejlődés, a pozitív jövő felé haladjon, a nemzetközi partnerséggel.
48. Műegyetemi Állásbörze – március 12-13.
A legnagyobb kereslet villamosmérnökökre van, alig megelőzve az informatikusokat és gépészmérnöki végzettséggel rendelkezőket a 48. alkalommal megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén. Hazánk legrangosabb álláskereső rendezvényén több, mint 140 cég várja a pályakezdőket és tapasztalt munkavállalókat egyaránt. Március 12-én nyílik meg Magyarország legnagyobb múltú állásbörzéje, amely két napon át több ezer hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínál egy helyen. Pályakezdőknek 118, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 131, míg hallgatóknak 100 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a 140 résztvevő cég legnagyobb számban (90) villamosmérnököket, informatikusokat (81) és gépészmérnököket (79) keres, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk. A vegyészmérnökök rangja továbbra is a legmagasabb.
Nemzetközi Nőnap – március 8.
A női és a férfi princípium egyenrangúsága minden civilizált társadalomban egyértelmű. De a múltban még nem így volt. A Nőnap azokat is dicsőíti, akik a két nem egységért sokat tettek. Az igazi párkapcsolat akkor jó, ha a férfi és a nő összeillik, egyenrangú. Március 8-án nőnapi bulit tartanak az újranyitott budapesti Metro Klubban, ahol László Attila angol, magyar, német és svájci diplomás táncpedagógus ad majd instrukciókat az érdeklődőknek. A jó hangulatról a Madarak tánczenekar gondoskodik majd egy különleges zenei összeállítással.
A Palacsinta világnapja – március 5.
Az egyik legsokrétűbb süteményünk a palacsinta. Lehet édes, lehet sós, különböző töltelékkel – mindenhol ismert étel. Egy érdekesség a sok közül: palacsinta prézlivel és vaníliakrémmel. Az EU_EXPO egyik különlegessége lesz egy specilis palacsinta, melynek világpremierje 2019. X. 12-én, a Szórakozás, valamint a Feltalálók és Újítók napján lesz.
33 év után újra a Metró Klubban Arató András
„Ahol csak a zene kábít, és még lassúzni is lehet” Generációjának egyik legismertebb lemezlovasa még gimnazistaként járt először a fővárosi Metro Klubban, amely február elején Metro Club Theatre néven nyitott újra. Arató András évtizedeken át játszott Budapest legendás szórakozóhelyén, és mostantól kéthetente ismételten ő felel a hangulatért. Arató András fergeteges bulival tér vissza ezen a héten (2019. március 2.) Budapest ikonikus szórakozóhelyére, a hetedik kerületi Metro Klubba, ahol a pályafutása is kezdődött. A Dohány utcai legendás szórakozóhelyen minden pénteken és szombaton a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, hatalmas tánctérrel és az ország legjobb lemezlovasaival várják a vendégeket.
91. Oscar gála – február 24.
A filmszakma legrangosabb fesztiválján a legjobb alkotóknak, művészeknek osztanak díjat. A hollywoody eseményt 250 országban egyenesen nézik.
A Dal döntője – február 23.
Idén Pápai Joci képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban. Ez a nemzetközi verseny nagy népszerűségnek örvend, és jól inspirálja, bemutatja a jelenlegi könnyűzenét.
Quantum diszkó – a XXI. század szórakozás-kultúrája
2014-ben szociológiai felmérést végeztünk arról, milyen a 35 év felettiek szórakozásvilága, milyen gyakran járnak el zenés-táncos szórakozó helyre. Az eredmények azt mutatták, hogy a megkérdezetteknek csak 5%-a jár rendszeresen normális diszkóba. 30-40 évvel ezelőtt az az arány kb. 60% volt. A jó szórakozás, a zene és a tánc hozzátartozik egy intelligens ember életéhez. Eljött az ideje annak, hogy alkossuk meg a XXI. század táncát, és rendszeresítsük a multifunkciós Quantum-diszkókban. Ennek érdekében a diákság, a rendezvényszervezők, a vállalkozók, a művészek, a szépségek bevonásával alkotó mozgalmat kezdeményezett az Európai Fiatalok Szövetsége a Diákok és Vállalkozók Fórumával. A tervezett premier 2019. májusában lehet. Ötleteket, társulásokat, javaslatokat: efisz@x-party.hu címünkre kérjük.
UTAZÁS a Hungexpón – február 21-24.Idén is hatalmas érdeklődés kíséri az Utazás kiállítást a Hungexpón. A nemzetközi érdeklődés is jelentős. Egy sajtóbejárással, valamint az EU-EXPO Klubbal is társulunk. Megválasztjuk az Utazás Szépét, a Legérdekesebb standot is. Egy újításunkat is rendszeresítjük: az Élmény tablóját elkészítjük, a kiállítók fotói alapján. A nemzetközi kapcsolataink bővítésére is nagyon alkalmas az Utazás kiállítás. Emgválasztottuk az Utazás Szépét, aki Bányai Anna lett.
A vártnál nagyobb bővülés és következetes építkezés. Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 42. Utazás kiállítást is, amely a tavalyinál lényegesen több látogatót fogadott. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 30 ország 300 kiállítója hozta el idei újdonságait. Magyarország első számú turisztikai kiállításának középpontjában az aktív kikapcsolódás és a kaland állt. Sikerrel debütált az új párosítás: az Utazás és a Budapest Boat Show kiválóan egészítették ki egymást.
Ufóinvázió Kőbányán – február 23. Ismét sor kerül a hagyományos Föld Alatti Futásra. Az extrém hangulatról nemcsak a különleges helyszín, a kőbányai pincerendszer gondoskodik, de a futóversenyt elözönlő földönkívüliek is. Te futsz gyorsabban, vagy ők? Nevezz most! |
Az év női sportolója Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok
Csütörtökön kihirdették Az M4 Sport – Az év sportolója gála idei díjazottjait. A nők között az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta lett a befutó, akit a Merkapt Zrt. támogat a felkészülésben. A férfiak mezőnyében az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaolin Sándor tarolt.
Mentes gasztrofesztivált rendeznek Budapesten
Minden ételallergiás szabadon és bátran kóstolhatja meg a számára legizgalmasabb gasztronómiai újításokat és kedvenc ételeit egy különleges kétnapos fesztiválon 2019. február 23-án és 24-én Budapesten. Az 1200 négyzetméteres területen megszervezett Mentes Feszt a glutén-, laktóz- és hozzáadott cukormentes, egészségtudatos, tartósítószer-, íz-és állagjavítót nem tartalmazó termékek és szolgáltatások fesztiválja, ahol több mint 40 kiállító mutatkozik be.
XV. Szóvivő bál – február 15.
Nem csak szóvivőknek szól ez a rangos szórakozás, hanem szinte mindenkinek, aki szereti a jó báli hangulatot, a jó társaságot. A Magyar Szóvivők Országos Egyesülete szervezésében idén a budapesti Marriott Hotelben kerül megrendezésre. A létszám kb. 400 fő. A fellépő művészek között Mága Zoltán és zenekara, Lagzi Lajcsi, a Helikon együttes is dinamizálja a mulatást. Főszervező: Orodán Sándor, a szóvivők szövetségének elnöke. Műsorvezető Bényi Ildikó.
Jön Európa legnagyobb masters erőemelő versenye
Európa erőemelői népesítik be az Olimpiai Sportparkot Győrben március elején a Masters RAW Erőemelő Európa-bajnokságon. A szervezők legalább 23 különböző ország 300 versenyzőjére és 300 kísérőjére valamint a nemzetközi szövetség képviselőire számítanak, nekik bárki ingyen szurkolhat majd a helyszínen.
A Jó Istenek Hete – február 11-17.Ez a kezdeményezésünk egyre inkább beérik, és bebizonyosodik, hogy az emberiségnek vannak jó istenei, akikkel egy iteratív, implicit kapcsolatrendszerben létezünk, fejlődünk. E héten az innovációé, különösen a rendezvények, közösségek fejlesztésének új módjait szeretnénk kifejleszteni. A közösség-orientált partner és közönségszervezés, a DNS marketing, a szeánszok, a parapszichológia alkalmazása most kiemelt fontossággal bírnak.
Kezdődik a házasság hete – február 10.
Az igazi jó párkapcsolat minden ember kiemelten fontos ügye, vágya, reménye, célja. Az igazi jó szexnek is alapja a jó párkapcsolat. Erre is érdemes figyelnünk általában, és ezen a héten kiemelten.
Lendületben a fiatal vállalkozók
A FIVOSZ lelkes csapata tényleg egyre népszerű. A Fivosz-esteken kétszázan mennek el, és teremtenek új, jó vállalkozói kapcsolatokat. Ez a lényeg: jó közösségben, hatékonyan együttműködve! Az alapító Kovács Patrik már a nemzetközi vállalkozói életben is élen jár. A szervezet egyik főnöke szinte szépségkirálynő, Fekete Kornélia, nagyon jó szervezőkészséggel, megvalósító képességekkel rendelkezik. A FIVOSZ tehát továbbra is jól fejlődik.
Laharo-party a Budapesti Mangalivafesztiválon – február 9.
Jó zenére jót táncolni, szórakozni jó! – Ez a Laharo-party jelmondata, már a megalakulásától, 2008 óta. Mostantól már nagyobb fesztiválokon is celebráljuk a Laharo-partinkat. E hét végén a Budapesti Mangalicafesztivál adja a lehetőséget. Február 23-án meg az Utazás kiállítás a Hungexpón. Párkapcsolatok kialakításának, fejlesztésének nagyon jó lehetőség a Laharo-party!
A Seniorskola különlegességei- 1. rész
Tanulás 70 év felett is – ez a seniorskola témánk lényege, hogy a tanulás, a tudás a közösségi élet felerősítse, javítsa, fejlessze a 70 éven felüliek életét. A családjuk, a társaságuk is meg tud újulni. Az első lépésünk a témában az, hogy kialakítjuk a metodikánkat, a tantervet és a partnerségi rendszerünket. Az Európai Fiatalok Szövetsége, a Diákok és Vállalkozók Fóruma, az EU-EXPO Klub is oszlopos tagjai a seniorskola vertikumának. Első lépés: írjunk, rajzoljunk a másik kezünkkel is. Pozitívan stimulálja a másik agyféltekénket!
Újranyit Budapest ikonikus szórakozóhelye, a Metro Klub – február 8.
Metro Club Theatre néven nyitott meg újra Budapest legendás szórakozóhelye a Metro Klub, amely az 1960-as években a Magyar Beat fellegváraként vált ismertté. A kettes metró építőmunkásainak szánt szórakozóhely hamar kinőtte a kereteket és nem volt olyan hétvége, amikor a megtelt feliratot ne kellett volna kitenni az ajtajára. Február 8-án pénteken Revolution és DJ Nash gondoskodik róla, hogy az újranyitás emlékezetes maradjon
Az Angyalok Hete – február 4-10.
A pozitív, jó emberek kapcsolatban vannak az angyalokkal. A művészi alkotások, a humor, a zene, a tánc, a kézírás – ezekkel s jól tudunk kapcsolódni a minket szerető, védő, segítő angyalokhoz. Nekünk, embereknek fontos feladatunk, hogy erősítsük, fejlesszük az angyali világhoz vezető utat. Ilyen volt például az ó-egyiptomi, az őskeresztényi, az ősmagyar vallások, sőt még a kommunizmus is.
Ady Endre emlékév 2019

Az egyik legjobb és méltán az egyik leghíresebb költőnk Ady Endre. Versei érettségi tételek. Nagyon ajánljuk költeményeit azoknak, akik magasabb szellemi szinten szeretnének és mernek gondolkodni. Egyik szent Ady Endre vers: A tűz csiholója.
Hogyan működik a vörös fényterápia?
Amikor a piros LED-es fény a 620 és 800 nm közötti hullámhosszon ragyog a bőrön, kb. 10 milliméterre hatol. Ellentétben a veszélyes ultraibolya sugárzással, amely növelheti a rák kockázatát, a vörös fényterápia nem rendelkezik ilyen káros mellékhatásokkal. A kollagén termelésének, a gyulladás csökkentésének és a nyirokrendszer stimulálásának hatékony eszköze. A folyamat nem termel hőt, és nem károsítja az egészséges sejteket, pozitív hatással van az idegrendszerre, az anyagcserére és a regeneratív folyamatokra. A vörös fény serkenti az adrenalin-termelést, hatására gyorsul a szívverés, erősödik a vérkeringés. Amikor ezt a terápiát a fejbőrre alkalmazzák, ösztönözheti a keringést, a fejbőr vérellátását, regenerálja a szőrtüszőket, mely megállíthatja a hajhullást. A kezelés következtében a bőr feszesebbé válik. A vörös fényterápia felgyorsítja a bőr anyagcseréjét, csökkentheti a vízhiányt, valamint javítja a sérült szöveteket, finomítja és csökkenti a ráncokat.
Kínai Holdújév kezdete – február 5.
A tavaszünnep időpontja évről évre változik. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik. A gyakorlatban a kínaiak a hivatalos naptárakból tudják meg, hogy az adott évben mikor tartják legnagyobb ünnepüket. Idén a föld-disznó éve lesz, ami sok szerencsét hoz a disznó évében születetteknek, és a kompatibilis barátoknak egyaránt.
A magyar Tungsram az innováció élmezőnyében
Együttműködési megállapodást írt alá január elején Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója az EIT Digitallal, a digitális transzformáció vezető uniós szervezetével. Ezzel a nagy múltú vállalat egy olyan európai innovációs ökoszisztémához csatlakozott, amely jelenleg 200-nál is több tagot számlál, köztük multinacionális társaságokat, középvállalatokat, egyetemeket és kutatóintézeteket.
III. Nemzetközi Hóember-készítő és Hógolyódobó Világkupa Békésen – január 27.
A téli örömök koncentrálhatnak az ilyen rendezvényben, hiszen gyerekeket, felnőtteket egyaránt megmozgat, és inspirálja a kreatívitást, a megvalósító képességet, a gyorsaságot és a pontosságot is. Békés városa már rendszeresen helyt ad ennek a programnak, nyáron pedig a Görögdinnye-fesztiválnak is. A szervezők nagy felkészültséggel, rutinnal bonyolítják a versenyt, melyben van célbadobás, távolsági hajítás, hóember készítés is. Békés városában, a Suerplatzon kerül megrendezésre a világkupa.
Indul a Hungexpo – az AgromashExpóval – január 23-26.Hazánk legnagyobb vásár, kiállítás szervező központja a Hungexpo, immár tradicionálisan a mezőgazdasággal, az agrár-gépiparral, a szőlészettel, borászattal, kertészettel összefogva rendezi meg évindító vásárát, kiállítását.
A sok-sok érdekesség, hasznosság közül különösen jónak tartottuk:
Magyar Kultúra Napja – január 22.
Ezen a napon, 1823-ban írta meg Kölcsey Ferenc a Himnuszt. A megzenésítése után vált a magyarság himnuszává. A XXI. században már érdemes megújítanunk a Himnuszt dallamában, ritmusában, hogy vidámabb, dinamikusabb legyen. A 2016-os Évnyitó-partinkon sikeresen fejlesztettünk a Himnusz zenéjén. Most következik a szöveg optimistábbá tétele.
Indul a Dal – január 19.
Az Eurovizios Dalfesztivál a világ 5 legnézettebb műsorainak egyike. A zene, a vers, az ének csúcstalálkozójának is mondhatjuk. Nagyon jól leképezi egy adott nemzet hangulatát, mondanivalóit is. A közmédia, a Duna tv, szombat esténként egyenes adásban közvetíti a versenyt, amit mindenkinek tudunk ajánlani!
Évnyitó-party – január 19.
Összevont tanácskozásban ez éves tervünket prezentáljuk és tárgyaljuk meg, crossing-parti-szerűen. A Duna Palotában az EU-EXPO Klub és a Média-party, valamint az Európai Fiatalok Szövetsége Aktivista Klubunk kerül megszervezésre. A Lalibela étteremben és a ReMix-ben a Laharo-partinkat illetve a FilmyxIQumot celebráljuk.
A Jó Istenek Hetében – január 14-20. – különösen jó, kollektív tudati hatásokkal is gazdagodunk.
A Party Szépe lett Keresztes Julianna, a Tüzes Pálinka kft értékesítője.
30 évvel ezelőtt jegyezték be Magyarország első magán kft-jét, a Szinektika-Projekt Innovációs kft-t – január 17.
Még a dicsőséges szocializmusban kezdte el működését a Szinektika-Parojekt Innovációs Kft., melynek alapító igazgatója Szilvásy Péter, tagjai Faragó Tibor és Szapár András voltak. A cég szervezte nagyon hasznosan és nagyon színvonalasan a Vállalkozók Klubját, a Péczely Ignác Íriszközpontot, a Lélekkutató Intézetet, a PszichoMendzser Stúdiót, a PszichoKibernetikai Laboratóriumot és a ReklámTipp Stúdiót is. A hazai vállalkozói szféra megalapozóinak egyik legfontosabb tagját képeztük.

A Szinektika-Projekt Innovációs Kft és a vállalkozói szféra új dimenzióját hoztuk létre 1999-ben: az X-party szisztémánkat, ami konstruktívan együttműködő, kreatív, téma-orientált csoportot jelent. Eddig már négy szintjét dolgoztuk ki!
Átadták a 2018-as év “Védőnők a gyermekáldásért” díjat
Példamutató hivatástudatuk, önzetlenségük miatt kaptak kitüntetést azok a védőnők, akik sokat tettek nemcsak a kismamákért és a már megszületett babákért, hanem rendszeresen foglalkoztak olyan párokkal is, akiknél nem volt fogamzás és szerettek volna kisbabát. A meddőség megelőzéséért és a jövő nemzedék egészségéért létrehozott “Babacsalogató” alapítvány sajtótájékoztatójára és kimagasló munkát végzett védőnők 2018 évre szóló kitüntetéseinek átadására pénteken került sor Budapesten az Aranytíz kultúrházban.
Érdekes, jó tudni!
Dr. Edgar Mitchell, világhírű, a Holdon is járt űrhajós és tudós budapesti rendezvényünkön a vízről ezt mondta: „amikor információt adunk egy tárgynak, amikor rámeditálunk valamilyen tárgyra, mint ez esetben a vízre. De vigyük ezt fizikaibb szintre! Kiderült, hogyha a vízbe szennyező anyagot raksz, akkor ugyan kiszűrheted annak valamennyi molekuláját, a vízben akkor is benne marad a szennyező anyag információja. Ez a kvantum-hologram alapja a víz esetében. Nincs akadálya, hogy ugyanígy mentális kivetítéssel is valamit belevigyél a vízbe. (Forrás: Agykontroll)
Educatio – január 10-12.
Idén a Hungexpóra expandált ez a nagyszerű rendezvény. A diákságnak és a vállalkozóknak csemege ez a rendezvény, hiszen a két szféra nagyon jó interakcióba tud kerülni egymással. A művészetek, a tudományok, a média, a rendezvények ugyancsak prezentálják ajánlataikat. A Diákok és Vállalkozók Fórumát is megtartjuk, pénteken délután. A Tehetség TesztCentrumunkkal kombinálva. A 200 kiállító, többségében egyetem jól prezentálta a mai oktatást. Barátságosan jól lehetett beszélgetni a kiállítókkal. A látogatói létszám a három nap alatt kb. 40 ezer volt, ami nagy siker! A konklúziókat a Diákok és Vállalkozók oldalán gyűjtöttük össze.
Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk
Egészen pontosan a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőt és környékét nyilvánították gyógyhellyé a közelmúltban.
Korda György 80 éves lett – január 4.
A legendás táncdalénekes-művész még mindig jó egészségnek örvend, feleségével együtt, Balázs Klárival. A dalaik nagyon szépek, slágerek – sok-sok embernek okoznak vele örömet. A pozitív hatás a környezetre is visszahat – erre bizonyság, hogy Korda Györgyön meg sem látszik a kor, a vidámság azonban igen. További jó egészséget, sok sikert kíván Korda Györgynek és Balázs Klárinak az Európai Sajtószövetség elnöksége!
Az EU Tanácsának elnöke 2019. I. félévében:
Román Köztársaság.
Sok sikert kívánunk a felelősségteljes munkához!
Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
Vélemény, hozzászólás?