2014. január 1-től az Európai Unió informális soros elnökségét Görögország látja el.
A konstruktív együttműködés jegyében felvesszük a kapcsolatot az illetékesekkel, és a rendezvényekre, a közösségekre koncentrálva expandálunk az Európai Unióban.
Megköszönjük Litvániának, az EU soros elnökségi tisztében betöltött szerepének, feladatainak jó ellátását!
Minden kedves olvasónknak, partnerünknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!
Európai Sajtószövetség
Karácsonyi előkészületek
Budapesten minden kerületben van már köztéri vásár, fesztivál. Ezek közül válogattunk és ajánlunk hármat: a Vörösmarty-téren, az Újpesten és Kispesten lévőt. Különösen kreatív termékek, amelyek személyre szabottak: csiszolt poharak, cégemblémás faliszőnyeg, névre szóló prémium kategóriás borok, kreatív gyermekjáték, hangszer stb. Élvezzük az életet! Az Aranyvasárnap, december 22-én sok meglepetéssel szolgál, minden városban, érdemes kiruccanni, sétát tenni a szabadban. A tél első napját kezdjük szépen!
Magyar lány a világszépek között
Ötvös Brigitta, magyarként először bekerült a legjobb öt közé a világ egyik legrangosabb szépségversenyének nemzetközi döntőjén A Miss International – amelyet a világ négy nagy szépségversenye között tartanak számon – nemzetközi döntője december 17-én került megrendezésre Tokióban, ahol Magyarországot a Miss International Hungary győztese, Ötvös Brigitta képviselte. Brigit a tokiói Shinagawa Prince luxushotel báltermének közel 1500 fős közönsége nagy meglepetésére olyan prominens zsűri választotta be a legszebb öt lány közé, amelynek a Fülöp-szigetek és Honduras Japánba delegált nagykövete mellett a japán miniszterelnök felesége is tagja volt.
Startol az M3 – december 20.
A közmédia egy új csatornát indít, főleg a retró jegyében. A korábban megismert és nagy népszerűségre szert tevő műsorok kerülnek a képernyőre. Így örömmel láthatjuk újra régi kedvenceinket, a dicsőséges szocializmus remekművei – nagyon sok van – a mai tizen-huszonévesek számára is feltárulnak. A nyitónap jól sikerült, reméljük, hogy a folytatás még jobb lesz!
Az új szövetségi kapitány
A Magyar Labdarúgó Szövetség megválasztotta az új szövetségi kapitányát, Pintér Attila személyében, aki korábban volt már az FTC, a Sopron csapatkapitánya is, és nagy sikereket ért el csapataival. Bízzunk benne, hogy a magyar csapatot is győzelemre fogja vezetni a nemzetközi mérkőzéseken!
10 éves a Magyar Szóvivők Egyesülete – december 16.
Jubileumi ünnepséget szervez a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete, Orodán Sándor elnök vezetésével. Helyszín a patinás Kossuth és az Attila hajó. Meglepetés sztárvendég: dj. Arató András. Az egyesület tagjai kiállnak a hiteles, értelmes és konstruktív tájékoztatás, kommunikáció elve mellett. A szóvivők közössége is nagyon jó, aktívan részt vesznek más jelentős rendezvényeken is. A hangulat tetőfokát a X. Szóvivő bálon kell majd elérni, 2014. február 21-én.
Végre egy nő lett az év borásza! – december 13.
A Magyar Bor Akadémia péntek délben, a Gerbeaud-ház Dorottya termében hirdette ki az Év Bortermelője Magyarországon cím győztesét. 2013-ban a Budapesttől 25 kilométerre a Csepel-sziget, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu községek dűlőiben fekvő, jelenleg 95 hektár saját szőlőterületen termelő Gálné Dignisz Éváé a borászok Kossuth-díjja.
Magyar éremeső az Úszó EB-n – december 15.
A magyar élsportolók egyik erőssége az úszás. A mostani nemzetközi viadalon, Dániában, tíz érmet szereztünk, melyből 5 arany. A nemzetközi éremtáblázaton a 2. helyezésünk álomjó. (1. Oroszország) Ismét jó példát mutattunk a sport szeretete, megbecsülése, értéke terén. Az úszás a víz elemhez tartozik, és az egész testünkre jótékonyan kihat. A mozgás során olyan pangó energia-pályák is aktivizálódnak, melyek pedig fontosak az életben, különösen a párkapcsolatok terén. Futás, úszás – mindenki örömére.
Yrisz Klub Nívódíj Gála – december 13.
Elismerés jár azoknak, akik sokat tettek azért, hogy országunk fejlődjön, és valamilyen közvetlen módon kapcsolatban is vagyunk velük. Idén is sokan érdemelték meg, de csak négyen kapják meg a Nívódíjunkat. A Gála méltó patinát ad az elismerésnek, az új Nívódíjasoknak: Agárdi Tamás grafológusnak, Bernáth Cecília hastáncoktatónak, Demján Sándor nagyvállalkozónak és Palotás János vállalkozónak.
A Szépségkirálynők Hétvégéje – december 13-14.
A szépségversenyek ebben az évben is remekeltek, a közreműködők, a fellépők, a szervezők, a házigazdák, a partnerek, de legfőképpen a szépségek, akiknek a tiszteletére szervezzük meg 2010-óta a Szépségkirálynők Hétvégéjét. Az összejövetelek jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a különböző cégek, szervezők találkozzanak, tanácskozzanak.
Az Év Legjobb Szépségversenye: Miss Bikini 2013.
A Szépség Világnapja szervezői még 2008-ban hozták létre ezt a rangos elismerést, annak érdekében, hogy a magyarországi szépségversenyek világát tovább fejlesszék.
25 éve alakult meg a Vállalkozók Klubja
Még a szocializmus idején, 1988. decemberében került megrendezésre az első Vállalkozók Klubja. Nagy lelkesedéssel, barátsággal, telt házzal az akkori Jurta színházban, ami később E-klub lett, most pedig a csodaszép Morrison’s Liget. A jubileum ismét jó alkalmat ad arra, hogy összejöjjünk, a diákokkal, a partnerekkel, és marad a régi elv, miszerint sör, virsli és fehér asztal mellett mindent meg lehet beszélni!
Az Emberi Jogok Világnapja – december 10.
December 10-én, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-ban történt elfogadására emlékezünk.
III. Jósdakonferencia – december 11. és 19.
Számmisztikailag is érdekes a Jósdakonferencia időpontja: 2013-12-11. 14 óra. A lényeg viszont a téma, a szakértők hozzáértése és természetesen a konklúzió. A nyilvánosságra hozható témakörök: az internet hatása az emberre, a hamis egy-istenségkép az Alaptörtvényben, az Európai Uniós expanziónk, a 2014-es választások és az Európai Fiatalok Szövetségének jövő évi tervei.
Legjobbak a legjobbak között – december 6.
A legnagyobb hazai elismerések, díjak közé tartozik a Prima Primissima Díj. Demján Sándor nagyvállalkozó díj-alapításának fő célja, hogy kiválasztassék a legjobb a művészetek, a tudomány, a kultúra, a sajtó, a sport szférájából, bemutatva igaz értékeket. Méltán lehetünk (szerényen) büszkék arra, hogy magyarok vagyunk – bizonyíték erre az ide díjkiosztó is.
Az 500 ezredik külhoni magyar
Letette az állampolgársági esküt az 500 ezredik magyar. Az elmúlt három év alatt a kb. 4,5 millió külhoni magyarok 11 %-a lett ismét magyar állampolgár – is.
Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny döntő – december 7.
Festői környezetben, a Feneketlen-tó partján álló Flamenco Hotelben kerül megrendezésre a XXII. Miss Hungary döntője. A lányok szépek, bizonyítják a női nem erényét. A döntőben 25-en versenyeznek a koronáért, a díjakért. A műsorban pécsi táncosok is fellépnek. A Szépség ismét ünnepelhet!
A 2013-as Miss Hungary Berecz Brigitta lett, a Miss Tini Hungary pedig
VI. Szent Miklós Pálinka Ünnep – december 5.
Nyolcadik éve adják ki a Magyarország Legjobb Pálinkája díjat. Ezeket a pálinkákat megőrzendő nemzeti kincsként fogadja be a Mezőgazdasági Múzeum. Az eddigi győztesek: 2006. évi Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. – Szederpálinka; 2007. évi Bolyhos és fia Bt. – Cigánymeggypálinka; 2008. évi Szicsek Pálinkafőzde – Ágyas Körtepálinka; 2009. évi Miskolci Likőrgyár Prekop Pálinkafőzde – Prekop Gönci Barackpálinka; 2010. évi Brill Pálinkaház Kft. – Irsai Olivér Szőlőpálinka; 2011. évi Agárdi Pálinkafőzde Kft. – Agárdi Szilvapálinka, 2012. évi Tuzséri Pálinka Manufaktúra – Vilmoskörte pálinka.
Az idén a Brill Pálinkaház Kft. – immáron másodszor – érdemelte ki ezt a rangot, ezúttal a Birskörte pálinkájával. A 260 oldalas, A jó magyar pálinka című album – Dlusztus Imre és Soós Kálmán munkája – a nemes párlat elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett reneszánszát mutatja be, egyúttal a hungarikumunkkal kapcsolatos ismeretek gazdag tárháza.
TermészetGyógyász Karácsonyi Fesztivál – december 1.
A szakma legrangosabb rendezvénye! A legjobbak általában szerét ejtik annak, hogy megjelenjenek – előadónak, látogatónak, kiállítónak – mindegy, csak lehessen itt lenni, látni, hallani, kipróbálni. A diagnoszták, sorselemzők, gyógyítók, terapeuták, gyártók, forgalmazók legalább kétszázan vannak, a közönség többezres. Jobbnál jobb előadások: Müller Péter (Férfi élet, női sors), Paulinyi Tamás – R. Kárpáti Péter (Élet az élet után? – A halál közeli élmények üzenete), Laár András (Szertartáserők és harmóniák a mindennapokban – Zenés zárómeditáció) és természetesen a főszervező, a húszéves, közkedvelt TermészetGyógyász Magazin főszerkesztője: dr. Görgey Katalin. Az esti sztárfellépő együttes klasszikusan a Japán Ütősök. A hangulat jó-egészséges:)
Nemzetek Karácsonya Fesztivál – november 29. – január 2.
A Nemzeti Múzeum romantikus kertje télen is eleven marad, mert újdonságképpen megszervezik a Nemzetek Karácsonyát. A kiállítók, vásározók termékeiket kínálják, közben pedig a színpadról koncertek, műsorok szólnak, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás is jó élmény lehessen. 10 nemzet jelenik meg, különlegességekkel, például saját kulturális hagyományuk szerint feldíszített karácsonyfával. A Múzeum díszkivilágítása esténként a szerelmeseket is bevonzza majd.
Top 100-ban a magyar tokaji aszú
Huszadik lett a Chateau Dereszla 2007-es 5 puttonyos tokaji aszúja a Wine Spectator november 18-án közzétett 2013-as top százas listáján, amelyet a világ egyik vezető boros szaklapjának szerkesztői állítanak össze az elmúlt egy évben kóstolt tételekből.
Kínai – Magyar Kereskedelemfejlesztési Fórum – november 28.
A két ország kapcsolata mind kulturálisan, mind vállalkozói szinteken erősen megalapozott és nagyon perspektivikus. A Kínai Népköztársaság rendezvényei Budapesten és az országban nagyon népszerűek, sikeresek. A mostani vállalkozói fórumnak két specialitása: az egészségturizmus és a nagyberuházások különösen hasznosak nekünk, magyaroknak!
Lux-díj
az Európai Parlament filmművészeti díja, melyet 2007 óta minden évben olyan filmeknek ítélnek oda, melyek az európaiak életéről és identitásáról, valamint mindenkit érintő kérdésekről szólnak. Az alkotások három fordulón mutatkoznak be, egy nemzetközi zsűri választja ki a legjobbat, és a Lux Filmnapok keretében az Európai Unió 24 hivatalos nyelvén feliratozva mind a 28 tagállamban bemutatják a filmeket. A nyertes filmet 2013. december 11-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén.
A szakma csúcstalálkozója – november 16.
Különlegességek, fejlesztések, feladatok, a múlt és a jövő megbecsülése. Konstruktív, barátságos jó hangulat. A Magyar Írástanulmányi Társaság szervezésében, 1989-óta. Örökös alapító elnök: dr. Agárdi Tamás. A MÍT elnöke: Vékony Györgyi. A Konferencia szervezője: Bodonyi Hedvig.
Grafológiai Konferencia a szakmának és az értő partnereknek. Kiemelt témák: a kézírás fontossága, a kibernológia – grafológia új dimenziója.
Országos Edzettségi Tesztnap – november 16.
A 2009-ben indított kezdeményezés lényege, hogy évről évre egyre edzettebbek legyünk. A 24 éves kornak megfelelő edzettségi szint a norma. Évente kétszer szervezzük az Országos Edzettségi Tesztnapot, 2014. május 10-én már a Magyar Köztársaság Kormányának főtámogatásával
Márton napi Hungarikum Ünnep – november 15-17.
Számos hagyományhoz illő program, tradicionális ételek, italok, és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklődőket. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében tartandó fesztiválon gyermek műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal is készülünk a legkisebbek számára, ahol többek között, elkészíthetik saját őszi színekben pompázó lampionjukat. A rendezvényen megtalálható lesz a Kultúra Főutcája, ahol színi társulatok, könyvkiadók, kézművesek mutatkoznak be, illetve a Kultúrzsibi, ahol antik régiségekre tehetnek szert a látogatók. Továbbá a Borudvaron, a Pálinkateraszon és a Sörkertben a felnőttek megízlelhetik magyar termelőink zamatos nedűit, a Termelői vásáron és Márton ünnepi Konyhájában pedig különleges, alkalomhoz illő ételeit. Többek között a tökös-libás muffint, liba burgert és a borban áztatott libamájat is. A Márton napi Hungarikum Ünnep résztvevői szombaton díjtalanul tekinthetik meg a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításait. A rendezvény ingyenesen látogatható!
Profi Bodybuilding Világkupa – november 13-17.
A profi fitneszvilág önálló sportággá fejlődött a sportban. November 15-17-ig szervezik meg hazánkban a Profi Bodybuliding Világbajnokságot. A testünk egészséges edzése, erősítése mindenkinek fontos, a Világbajnokságon sok jó példával lehet találkozni, módszerekkel, kiállítókkal is. www.wbpf.hu A dubaji székhelyű nemzetközi szervezetnek már 116 tagországa van, az európai kontinens főtitkára és a WBPF Női Bizottságának elnöke Buranits Ildikó.
Kézműves Magyar Írek Fesztiválja – november 8-10.
A méltán Yrisz Klub Nívódíjas rendezvényen 120 magyar kézműves étel-ital készítő mitatja be nagyon finom, tápláló, egészséges termékét. Egy-két kiragadott példa a felhozatalból: gyógynövénytartalmú méz, csipkebogyóból készített magas C-vitamint tartalmazó bor, szülümagolaj E-vitaminbomba, különleges Józsa-tészta. A rendezvény kitalálója Papp Krisztián családjával, bartátaival kezdte megszervezni 3 éve a mára már RT-vé felnövekvő fesztivált. A lényeg, a cél, hogy a jó minőségű magyar, kézműves termékekre jobban oda tudjunk figyelni, a forgalma méltóan nagy lehessen. Nemes cél, példamutatóan jó kezdeményezés!
A Bálna
Nagybetűvel írva nem a kedvelt állatot jelenti, hanem a Belvárosban megnyíló hatalmas, meseszerű rendezvényközpontot, irodaházat, vásárcsarnokot. Az Ünnepélyes megnyitó 3 napig tart, mint a mesékben. Divatbemutatók koncertek, nemzetközi delegációk, vállalkozói találkozók csúcsforgalmára kell számítani a tényleg különleges designnal felépített új centrumban. November 8-10-ig nszámára ingyenesen rendezett fesztivált tényleg érdemes lesz megtekinteni!
Éljen November 7!
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 96. évfordulóján illő elgondolkodnunk, hogy a szocialista társadalmi rendszer magas intelligenciája, embersége mára milyen emlékeket hagyott bennünk. Van, aki mosolyogva emlékszik, vannak, akik téves információk alapján csuopa rosszat mondanak. Egy tény: a proletár internacionalizmus, a nemzetközi összefogás, az ember-ember és természet jó kapcsolatot hírdető kommunizmus sokkal jobb, mint a mostani társadalmi rendszer, de legalább fejlődésünk eredménye, hogy ezt felismertük.
Egészséges erotika
Az Európai Fiatalok Szövetsége és a Nemzetközi Erotika Szövetség különleges, érdekes és hasznos kezdeményezést indít: minden évszakban megszervezi az Egészséges erotika hetét. A lényeg, hogy megfelelő edzettség és pozitív életszemlélettel tekintsünk az erotikára, ami lényeges kincse minden egészséges, heteroszexuális embernek. Most kicsit jobban figyeljünk az edzettségünkre, és az erotika fontosságára. Persze legyen romantika is…Start: november 11.
Napisten – Holdistennő napja
Különösen jó csillagászati konstelláció alakul ki 2013. november 4-én. Egyrészt Újhold, másrészt a Felszálló Holdcsomóponton van a Nap és a Hold. Istenien jó napon a különleges, nagy kezdeményezések kommunikálása, a párkapcsolatok, a szórakozás és a testedzés kap az átlagosnál sokkal nagyobb kozmikus energiát. Érdemes sok jót ilyenkor elindítani!
Magyar – Orosz Vállalkozói Találkozó – október 24-25.
A két nép közötti erős kapcsolat az élet minden területén fontos szerepet tölt be. Különösen aktuális most, hogy ismét fellendüljön a két ország vállalkozóinak összefogása. A Vállalkozók Klubja (alapítva 1988.) Egyesület (1990-től) idén hatodik alkalommal szervezi meg a konferenciát, a nagy találkozót. Nyolcvan fős delegáció érkezik Oroszországból, szervezetek, szövetségek, minisztériumok vezetői, vállalkozók, üzletemberek. A magyar részről a VKE vezetőségén kívül kb. 200 közép és nagy vállalkozó jelenik meg. A fókuszban az egészségturizmus, a mezőgazdasági és élelmiszer termelés, kereskedelem, a rendezvényturizmus van, de ezek mellett még számos együttműködési lehetőséget is kreál a találkozó. A siker, a nyereség szinte garantálható, mert nagyon jó partnereink az oroszok!
Zenei nagyhatalommá válunk!
“Muzsika füleimnek!” – mondjuk, ha valami szépet és jót hallunk. A zene és a szépség együtt jár. A budapesti Zeneakadémia mint építmény is csoda, a technikai felszereltsége, az oktatás és az előadások színvonala pedig már a világ élvonalába tartozik. Az EU-s és magyar forrásokból felújított Zeneakadémiát október 22-én adták át a hazai és a nemzetközi közönségnek. A Szépség Világnapján, 2014. október 14-én a Zene és a Költészet lesznek a vendégvilágnapok.
Miss Hastánc – október 20.
A nagyon izgalmas, látványos, hangulatos versenyben (Bp. Arany 10.) 18 szebbnél szebb lány mutatta be hastánctudását, és természetesen a szépségét. Nehéz dolga volt a zsűrinek, a zsűrielnöke (és a rendezvény kitalálója: dr. Jaromi Affi, a Shiraz étterem tulajdonosa) két győztest is szeretett volna megkoronázni, ám végül Varga Alexandra lett a 2013-as Miss Hastánc Hungary.
Új divatirányzat indul Magyarországról – október 19.
A Holdistennő a Telihold idején ezerszeresen sugározza energiáját, intuíciókban, érzelmekben lehet ezt megtapasztalnunk. A divatban, az egészségben, a művészetekben, a szerelemeben is. A design megreformálódása 2014-ben biztosra vehető. A személyiségre konstruált modulruha (pl. a kézírás grafológiai elemzésén alapuló, több részes, mással kompatibilis szoknya) nagy szenzáció lesz jövőre. Az X-Desygn egyik divattervezőjének Kovács Evelinnek show-szerű ruhabemutatója december 11-én lesz.
Fitparádé – október 19.
A testi egészségünk, edzettségünk nagyon fontos, ennek érdekében is került megrendezésre a budai MOM Sportcentrumban a Fitparádé. Egy érdekes tipp: igazi jó kávé (pl. a Szemiramisztól) a kondizás után lényegesen javítja a kreatív gondolkodást. Test is, tudat is fejlődik.
A Szépség Világnapja – október 14.
A szépség a tiszta lélek pompája, a női nem csodálatos varázslata, megérdemli, hogy a Világ megünnepelje! Tíz évvel ezelőtt, az Yrisz Klub kezdeményezésében került először megrendezésre, és mára egyre elismertebb, népszerűbb lett.
Az Expón a tanácskozások, a tervezések, a designolások, este a Gálán pedig a Kristálykorona műsora, a Miss Írisz választás döntője a program. A szépségversenyekre való felkészülés szebbé teszi a szebbik nemet, sőt fejleszti az erősebb nemet is: ismeretekben, alkotásokban, kapcsolatokban. A Szépség Világnapjának központi rendezvényei a Teapalotában és a Lurdy Konferencia Központban kerülnek megrendezésre. A műsorban fantasztikus hastánc és hajtánc produkciót mutatott be Camilla. A XII. Miss Írisz Horváth Krisztina lett. Az Expo tanácskozásának fókuszában a 2014-es nagy, nemzetközi program előtervezése állt. 2014. X. 14-én a Lurdy konferencia Központban tartjuk meg a Szépség Világnapját, 1000-1500 főre tervezetten. Az Európai Fiatalok Szövetsége és az Yrisz Klub égisze alatt, az Európai Sajtószövetség aktív támogatásával.
A futás ünnepe: Budapest Maraton – október 13.
Akár a húszezres rajtolói tömeget is elérheti a tömegsportok egyik legjobb eseményének tartott Spar Budapest Maraton. 10 féle távon indulhatnak a futók, de a legnagyobb kihívás természetesen a maraton 42 km-e. Nagyon jótékony hatással van a kitartásra, a lelkesedésre, és erősen növeli az önbizalmat, ha valaki lefutja. Érdemes kipróbálni, de csak férfiaknak ajánljuk!
Októberfest – október 11-13.
A nagy nemzetközi fesztiválok mintájára idén először Budapesten (a Kopaszi-gáton) megrendezik (Netz István főszervező) a Budapesti Októberfestet. A különlegességeket egy sajtótájékoztatón részletezik október 8-án) A rendezvény egyébként ingyenes, műsoros, sok jó kiállítóval.
Pálinkafesztivál – október 3-6.
A magyar pálinka – gyógyszer. Ősidők óta használjuk mindenféle nyavalya ellen, ördögűzésre, náthára. De leginkább a jókedvünk fokozására. Szerényen megállapíthatjuk, hogy a pálinkánknak van a legjobb íze a többi tömény szeszes italhoz viszonyítva. A pálinka hungarikum, ezért a budapesti fesztivál legméltóbb helye a Budai Vár. Jó szervezéssel, sok jó kiállítóval jelentkezik idén is. Érdemes kilátogatni, és bevásárolni!
Printexpo és Businessexpo – október 1-3.
A BNV kistestvérének is lehet tekinteni ezt a rendezvényt, amely a vállalkozói szféra, a kereskedelem, az informatika és sok más területnek ad megjelenést, találkozást. Jó üzletek kötésének egyik törzshelye a Hungexpo. A Diákok és a Vállalkozók Fóruma keretében megtárgyalásra kerül, milyen legyen egy XXI. századi Budapesti Nemzetközi Vásár. Remélhetően a Magyar Köztársaság Kormányának főtámogatásával, 2014. októberében.
Fitbalance – szeptember 29.
Miért és hogyan kondizunk? Mit jelent a nőknél a kisugárzás? Hogyan készíti fel a szépségversenyzőket a testépítő világbajnok Berkes Ferenc? Dönt-e csúcsot a fekvőtámoszolók tábora? Mit értsünk a korszerű táplálkozáson? – és még sok-sok kérdésre kapsz választ a Fitbalance gigantikus rendezvényén. Főszervező: Bara Csaba, a „marketing guru”. 120 kiállító, 25 programrész, 7000 látogató. Millenáris. Berkes Ferenc szerint a nőknél a kisugárzás tulajdonképpen a női identitástudattól függ.
Ismét kancellárrá választották Angela Merkelt
A női politikusok elitjéhez tartozik Németország ismét megválasztott kancellárja. Még a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) született, és szocializálódott. Itt lett közösségi. A mostani világban nagy szükség van az emberiességre és a józan észre egyaránt. Angela Merkelben mindkettő megvan. Gratulálunk Angelának a győzelemhez, és sok sikert kívánunk neki is és a német népnek is!
Miss Írisz casting és Aktivista klub – szeptember 25. és október 9.
A Szépség Világnapján, október 14-én van a Miss Írisz választás döntője. Addig még két casting is van. A szépségeknek különleges feladatuk lesz. Az egyik: ki kell választaniuk egy szép verset, amelyet bemutatunk az Afrodité Galériában. A Szépség Világnapján a vendégvilágnap a Költészet lesz. Az Európai Fiatalok Szövetsége Aktivista klubjában a további részletek is megbeszélés tárgyát képezik. A tanácskozás egyben az Európai Sajtószövetség Média-partija is, és természetesen szó lesz az Európai Uniós kapcsolataink fejlesztéséről is.
A legendás évfolyam ismét találkozott!
Még a dicsőséges szocializmusban, 1983-ban, a Budapesti Műszaki Egyetem
Vegyészmérnöki Karának nappali tagozatán végzettek alkotják ma Magyarország jobban teljesítő szellemi elitjét.
A 30. évfolyam-találkozóra 2013. szeptember 28-án került sor, fantasztikusan jó csillagállással megtámogatva, az egykori igaz jó tanárokkal, és a 100 fős évfolyammal.
Vélemény, hozzászólás?