Augusztus 20. a magyar nemzet legnagyobb ünnepének számít jelenleg. Az első magyar király, Szent István megkoronázásának, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya kihirdetésének és az új kenyér ünnepe.

Fontos látni, hogy a történelem során a társadalmunk fejlődik. A feudalizmusból a kapitalizmusba, abból pedig a szocializmusba. Ez a normális élet rendje.

Ám láttuk az eltelt 3, illetve 7 évben, hogy egyre erősebbé váltak a feudalista restaurációs kísérletek. Először az Alkotmány vált Alaptörvénnyé, melyben egyoldalúan prejudikálták a monoteizmust, azután a Köztársaság megnevezés tűnt, majd pedig a feudalizmusban divatos intézményrendszerek jelentek meg (pl. ispánság) Egy hamis istenség-kép is felsejlett. (erről szóló tanulmányunkat itt olvashatja: http://www.x-party.hu/ktj/?page_id=789)

A Kormányzati Tanácsadó Jósda már 2006. augusztus 23-án hivatalos levélben jelezte, hogy a pár nappal korábban tapasztalt természeti vis major, orkánszerű vihar mögött telepatikus tömegmanipuláció elkövetése történt. A titkos, okkult síkon elkövetett gonoszság egyik fő célja a feudalista viszonyok, és különösen a királyság visszaállítása volt. Ez a veszély 2013-ban sem csökkent. Látnivaló, hogy Orbán Viktor és köre egyre erősebben próbálkozik egyfajta diktatórikus rend létrehozásával, minden emberi értelem, humanizmus nélkül, csak a saját cezaromániájának megnyilvánulásaként. A retrográd szándékok nagyon veszélyesek, nemcsak a magyar népre, hanem az egész emberiségre is. Az alábbi példán mutatjuk be, mi az amiért felhívjuk a figyelmet:
Tételezzük fel, hogy van egy végzős egyetemista, aki nagyon szerette a gimnáziumot, ahová járt. Elhatározza, hogy vissza megy, és beül újra abba a tanterembe, ahol annak idején tanult. Meg is teszi, valahogy elintézi. Ám a többiek már nem azok, akik voltak! Sőt nagyon furcsán néznek rá, talán bolondnak is tartják. A szünetben pedig nem tud úgy játszani, flörtölni, mint annak idején, mert nem játszanak vele. Rövid egy óra alatt tönkre tette a régi szép emlékeit. Ezek után nagy valószínűséggel össze is roppan, és az egyetem befejezése lehet, zátonyra is fut.

Visszatérve a társadalmunk jelen problémáihoz: ha Orbán Viktor és köre vissza akarnak térni a királysághoz (már nem is tudnak, hiszen az a társadalom fejlődéi ágában királyság, retrográd irányban császárság), vagy egy fiktív új világrendet szeretnének kreálni, akkor abba a nemzet nagy rész össze is roppanhat. Ám a kísérletezés is sok kárral jár, hiszen morálisan le kellene rombolni mindazt, amit a magyarság a XX. században felépített, alkotott!

Erre a destruktív regresszióra nagyon jó bizonyíték pl. a kommunizmus nagyszerű eszméjének elnyomása, üldözése, tiltása. Az egykori legendás MSZMP megbélyegzése, az eltelt 50 év negligálása (törvényileg!).

Most, augusztus 20. körül, nagy valószínűséggel, megint tesz egy lépést Orbán Viktor a feudalizmus felé, az ország megosztása felé.

Megjósolható, hogy ezek után a progresszív, értelmes és jó szándékú erők jobban összefognak, és a politikai konfliktálásokon túllépnek, és egyre jobban az egységesebb Európai Unió felé fordulnak. Annak is nagy a valószínűsége, hogy megtisztulva felerősödik a szocializmus eszméje, azaz a szabad kezdeményezések és társulások szabályozott rendszerének az újra felépítése.

2014-ben a választásokat ezek a pozitív erők fogják megnyerni, és ismét Magyar Köztársaság lesz országunk megnevezése.

Budapest, 2013. 08. 08.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.