A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján sajnos 2012-ben is tombolt a butaság, az irigység, a gonoszság, a mohóság: kb. 50 ezer magzatgyilkosságot követtek el hazánkban.
Amíg a korábbi kormányok “bután” elnézték az abortuszokat, addig az Orbán Viktor vezette kabinet szándékosan nem tesz lényeges lépéseket a magzatgyilkosságok ellen.
Orbán Viktor tudva tudja, hogy a magzat is élő érző emberi lény, mégsem tette meg (még 2011. február 7-én), hogy a Parlamentben kiálljon a magzati élet védelméért, hanem a gyilkosok cinkosaként eltűrte a napi száz igazságtalan kínhalál okozását.
Egy abortusz akkor tekintendő magzatgyilkosságnak, ha az elkövetők közül legalább egyvalaki tudja, hogy ez tulajdonképpen de facto emberölésnek számít.
Az orvosok legalább 90%-a tisztában van azzal, hogy az abortusz gyilkosság, orvosetikailag nem lenne szabad végrehajtani. Mégis elkövetik! Mert: pénzt kapnak érte. Következésképpen az abortuszokért pénzt kapó orvos esetében fennáll, hogy nyereségvágyból, előre megfontolt szándékból és különös kegyetlenséggel végrehajtott magzatgyilkosságot követtek el.
Felelősnek számítanak az illetékes orvostudomány vezetői is, mert nem tiltják be az abortuszt a kórházakban. Felelős Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, akinek jogában állna az abortuszt elkövető orvosokat törölni a Magyar Orvosi Kamara tagságából!
Felelős még Áder János, államelnök, akinek a nemzetünket alapjaiban érintő tragédia kivédésében nagy szerepe, hatása van.
Orbán Viktornak, mint miniszterelnöknek is tudnia kell ezt. Jogában állt volna az abortuszokat betiltani, egyik napról a másikra, de elmulasztotta ezt megtenni. A mulasztása az eltelt majdnem három évben 130 ezer magzat kínszenvedését okozta.
Az “abortusz” szuggesztívájának szuggerálását az emberek megfélemlítésére, manipulálására használjak aljas gonosztevők (korábban már írtunk az N13-ról és a Sztálin-inkarnációról is) Az emberek megfélemlítése (főleg az álomvilágban – lám nagyon sokan álmukban halnak meg, pedig gyógyulni lehetne!) alapvető orv-fegyvere a mostani Orbán-kabinetnek. A KDNP vezetői, képviselői cinkos módon hallgatnak.
Ha Lázár János képes volt elkövetni azt, hogy egyik napról a másikra betiltsák a játéktermeket, nemzeti érdekekre hivatkozva, akkor az abortuszok fölötti szemet hunyás ma már a gyilkosság kategóriájába tartoznak.
Mindezek miatt tartják úgy a külföldi vezetők, hogy veszélyes Orbán Viktorral tárgyalni.
A haladó, az Élethez elkötelezett emberek megértik még ezt is: nekünk magyaroknak kell megoldani az abortusz problémáját, nekünk magyaroknak kell betiltani az oktalan, gonosz magzatgyilkosságokat! Nem hivatkozhatunk másokra.
Van még kb. 2 hónapunk.
Összeállította: Szilvásy Péter a Kormányzati Tanácsadó Jósda témagazdája
Budapest, 2013. 01. 28.
U.i.: Érdemes azt is tudni, hogy az abortuszok gonoszsága visszaszáll az elkövetőkre, a manipulátorokra. 2013-ban már azok fognak szenvedni, akik az egész borzalmat generálják, fenntartják. Legyen az média, kórházigazgató, minisztérium, miniszterelnök, képviselő, szektavezető stb. – visszakapják
1999-ben elkezdett szisztematikus tanulmányozás és kutatás kimutatta, hogy az abortuszokat túlélő magzati szellemek az esetek 80 %-ában újraszületnek. Sok esetben újra abortálják, de kb kétharmaduk megszületik. Egzakt vizsgálatokkal bizonyítani tudjuk, hogy az abortuszok poklának emléke még20-30 éves korban is erősen deprimálja őket, a tudatalattiban tárolt információk hatnak.
Az Orbán-kabinet első kormányzása idején hozott olyan törvényt, mely szerint a szülők szociális válságra hivatkozva elvégezhették az abortuszt. Az esetek többségében, indokolatlanul erre a jogi passzusra hivatkozva követték el a magzatgyilkosságokat.
Ennek az át nem gondolt törvénynek egyik legsúlyosabb következménye volt az, hogy az emberi élet fölé helyezték a karriert, az anyagi jólétet, a tanulást is. Ezek után pedig létrejött a szociális válság a kollektív tudatban is, ennek pedig materializációja volt a 2008-as világválság (a kollektív tudat magasabb szintű elvonatkoztatás, szellemi szint, a tár-idő dimenziók felett álló lényeg).
A magyar Parlamentnek tudatosan átgondolt, alkotmányerejű törvényben kellene rögzítenie a magzati élet védelméről, a magzat jogállásáról szóló dekrétumokat, az orvosilag indokolatlan abortuszok tilalmát.
Megkeresésünkre az Alkotmánybíróság egy nagyon értékes dokumentumot adott át, melyben részletesen taglalták az alkotmány bírók állásfoglalását a témával kapcsolatban. jelezték, hogy nem elégséges rendeletekben szabályozni, hanem törvényekben, az Alkotmányban kell foglalkozni a magzati élet védelméről. Késedelmes törvénysértést követ el most is az Orbán-kabinet is (meg a korábbi kormányok is)
Esélytelen bármiféle rend, összefogás, társadalmi egység Magyarországon, amíg ez az életbevágóan fontos téma nincsen megfelelően megoldva.
Tudni kell még, hogy egyetlen munkanap alatt elkövetett magzatgyilkosságok száma kb. 110. Egy abortusz során 4-5 kárvallott lesz: a magzat, a szülők, a magzat párja és testvérei, meg az orvos, akinek agyi leépülés biztosan bekövetkezik.
A napi száztíz abortusz kb. 3 milliárd forintjába kerül a nemzetnek (gyógyítás, rehabilitáció, konfliktusoldás stb.)
Egy példaértékű megállapítás az egyik alkotmánybírótól:
“Az abortuszok betiltása nagyobb hatással lenne az emberiség fejlődésére, mint a rabszolga-felszabadítás!”
Orbán Viktor idióta “fülkeforradalmi”, “gyarmatosítás elleni harca” megnyilvánulások prejudikálják, hogy abortuszba kergetett egy nőt.
Bp. 2013. 01. 29.