Ismert egy sátáni szekta, melynek könyvét a Dianetikát már 2002-ben betiltottuk, nagyon ravasz és ocsmány taktikája:
“Először tedd rommá, azután emeld fel!” (LRH)
Orbán Viktor, nagykorú személy, a Fidesz jelenlegi elnöke ezt a trükköt gyakran alkalmazza. A vasárnapi boltzár is ide tartozik.
Miért?
Mert tudják jól, hogy a vasárnapokon érnek rá inkább az emberek, hogy a nagyobb, drágább, különlegesebb termékeket megnézzék, kiválasszák, megvegyék. Ilyenek a bútorok, a dísztárgyak, a ruhák is. Lehetnek ajándékok is.
Sokan vasárnap ünnepelnek névnapot, születésnapot, mert ekkor tud összejönni a család, a rokonság. Sokszor előfordul, hogy az utolsó pillanatokra halasztják a vásárlást. Na, ezt már nem tehetik, mert a boltok zárva vannak, olykor még egy üveg pezsgőt sem lehet beszerezni vasárnap.
Belátható, milyen öröm lesz, ha újra nyitva lesznek a Tescok, a Sparok, a Média Marktok, a plázá!
Ám ezt még korai lenne megengedni a népnek, az isten adta népnek. Ha olyan boldogok lesznek, mint azt akarja a primitív éceszgéber, akkor majd ismét:
rá fognak szavazni a 2018-as választáson. Hiszen ő az, aki megengedélyezte, hogy a boltok vsárnap is nyitva lehessenek, mert ez így jó a népnek, akit “szolgálnak”.
Ám de, ha a vasárnapi boltnyitást az MSZP, vagy a DK csiholja ki, az már nem az Orbán Viktor,, nagykorú, fideszelnök érdeme lesz, hanem az ellenzéké. És akkor ők aratják le a babérokat, ő rájuk fog szavazni a pledsz.
A primitív háttérgondolatok a vasárnapi boltzár legeklatánsabb szomatizációja a népszavazási kezdeményezés, melyben megjelent egy banya és a kopaszok. Ezek jellemzik, hogy milyen is valójában a boltzár háttérszándéka és stílusa. A legjobban lelepleződtek a népáruló akarnokok, élükön Orbán Viktor, aki jelenleg a fidesz elnöke.
Kérdés: meddig?
Budapest, 2016. 03. 31.