A brókerbotrány és a hamis istenkép

A 2015. első negyedévében kirobban bankár és brókerbotránnyal nagy mértékben összefügg az orbáni “Alaptörvényben” deklarált valójában hamis istenségkép is.

A pénz önmagában az emberiség egyik legjelentősebb alkotása, és nagy mértékben összefüggésben van a társadalom ideológiájával, vallásával, filozófiájával, világnézetével is.

A bankrendszer és a brókerség egyi diszfunkciója, hogy több pénzt követel, mint amit egyáltalán kibocsájtott

A magyar brókercsőd hátterében tehát az is áll, hogy egy aljas manipuláció sorozat következtében hamis istenképet generál a fidesz-kdnp kabinet. Ennek a manipulációnak az epicentrumában a 2006. augusztus 20-án elkövetett telepatikus tömegmanipuláció áll. Ennek az államellenes összeesküvésnek Orbán Viktor is tagja volt, igaz csak mint politikai haszonélvező, a technikai végrehajtást nem közölték vele.

Orbán Viktor kézírásának grafológiai elemzése sok jellemhibát, viselkedésbeli és viszonyulásbeli torzulásokat tárt már fel az elmúlt 16 év során. Az ilyen jellemű karakter felső vezetőnek egyáltalán nem alkalmas, még egy középvállalkozásban sem.

Az Alaptörvény tartalmaz még más anomáliákat is, a következő nagy konfliktus, probléma 2015. április utolsó hetében várható, ez alapjaiban fogja megrengetni az Orbán-kabinet tekintélyét, az emberek milliói fordulnak el tőle, ugyanis Orbán Viktor is felelős azért, hogy hazánkban napi száz magzatgyilkosságot (abortuszt) követnek el.

Budapest, 2015. április 11.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.