Az egyik legnagyszerűbb őskeresztény ünnepeink egyike a Pünkösd. Az igazi Jézus Krisztusi tanítások gyakorlati bizonyítéka volt a Feltámadás és a Mennybemenetel. Bár manapság lehet arról vitatkoznunk, hogy egy földönkívüli, mégis a Földhöz kötődik intelligenciáról van-e szó – akár a fogantatás esetében, akár a feltámadásba – de az a lényeg, hogy az élet az ami létezik, a halál csak kényszerképzet, ami ellen, a generálóival szemben fel kell lépnie az intelligens emberiségnek.
Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy mi lehet az oka a nnak, hogy a politikai pártok – maszp, jobbik, fidesz, lmp – hivatalos honlapjain meg sem említik az államilag is elismert ünnepeket. Június 9-én egy árva szót sem írtak erről a nagyszerű eseményről. Ahogyan korábban az anyák napjáról sem, sőt más nagy eseményről sem írtak. Inkább civakodtak, rágták a gittet, csepülték egymást, önmagukat fényezték.
Megállapíthatjuk, hogy mára a politikai pártok felső vezetői, kommunikátorai nagy mértékben elszakadtak a társadalom nagy részétől, csak önmagukért, hatalmukért exponálják, harsogják túl egyre gyengülő szerepüket.
Van egy másik, egyelőre önmagát is nagyon titkoló és aljas szándék amögött, hogy a politikusok és különösen a fideszes vezetők inkább a negatív, szennyhíreket, a konfliktusokat hangsúlyozzák. Ez pedig az Orbán Viktor cezaromániájából következik, aki még ma sem tett le arról, hogy császárrá koronáztassa magát. Addig kombinált, míg kijárta, hogy felköltözhessen a Budai várba, a miniszterelnökségével. Még szerencse, hogy a Parlamentben lévő korona csak hiteles másodlata az eredeti Szent koronának, mert a másodlatot már többször is felpróbálta, titokban, törvénytelenül Orbán Viktor.
Orbán Viktor által preferált, kedvelt tévécsatorna a Hírtelevízió mai 11 órás hírösszefoglalójában hét hír hangzott el. Az egyik a koszovói választásokkal fogallakozott (a demokraták győztek!), a többi hat csak szennyhír volt, gyilkosság, halál, bűnügy. Ennyit arról, hogy OVI a csaláokért és a magyarságért küzd. Ellene:)
Mindezek alapján egyik feladatunknak tekintjük, hogy az embereket ráébresszük arra, hogy a saját életükkel játszanak, azt kockáztatják, ha az orbáni kisded császárságosdi játékban követik vezérüket.
Mi inkább javasoljuk, hogy térjünk vissza a szocializmushoz, az eszméket és a gyakorlatot is megújítva, az eltelt 25 évet elemezve, és az összefüggések alapján megfelelő szisztémát alkotva.
Mára bebizonyosodott, hogy a kommunizmus nemes eszméje a kereszténység méltó folytatásához, napjainkban, a XXI. században!
Kormányzati Tanácsadó Jósda, Budapest, 2014. 06. 09.