A Szolidaritás rendezvényén (2013. szeptember 30.) egy műanyagból készített Orbán Viktort ábrázoló szobrot ledöntöttek a Lánchíd budai hídfőjénél.
Tény, hogy az egész inkább szimbolikus volt. Nagy vitát generált a tett.
Ám legalább egy jótékony hatása is volt. A szobordöntés ismert hasonlósági mágia, mellyel a forrásra, Orbán Viktorra és az általa kreált rendszerre hatottak vissza. Értékelése nézőpont kérdése. De köztudott a szakmában, hogy ilyen fekete mágiával nyerték meg a választást 2010-ben. A Selmeczy Gabriella féle heves kifakadásnak, tiltakozásnak van olyan pozitív hatása, hogy redukálja az orbáni wodoo és más mágiák hatását, sőt most elkezdődött a 2006-ban elkövetett tömegmanipulációk és okkult síkon elkövetett bűnök visszahatása is. Amint azt már 2006. augusztus 21-én jelezte a Kormányzati Tanácsadó Jósda a hivatalos jelentésében is.
Budapest, 2013. október 4.
Az Orbán-szobor a szervezők szerint a sztálin-szobor analógja volt. A hasonlat sokat sejtet. Erősíti azt a korábbi véleményünket, hogy Orbán Viktor telepatikus vezérlője az aljas patkány Sztálin-inkarnáció. Miután Sztálin megdöglött (patkányméreg által), azután döntötte le szobrát a magyar nép. A mostani Orbán-szobor ledöntése a korábbi esemény magasabb oktávja, jelzi, hogy a magyar nép nem kér a sztálini önkényből, diktatúrából.
Megjósolható, hogy 2013. október 23-án ismét megroppan az orbánisták tekintélye, valószínűleg kevésbé durva, de határozott módszerekkel.
Az Orbán-szobor ledöntése és feldarabolása sokakban keltett rossz érzést. Bár hungarocellbőll készült, sok ember asszociált a mintaszemélyre, és megborzadt a szadista feeling miatt. Az abortuszok során sokkal aljasabb és szadistább gyilkosság történik. Naponta száz. A magyar nép kollektív tudatába már tárolódott, hogy Orbán Viktor (és cinkosai), aki tudja pontosan, hogy az orvosilag indokolatlan abortusz az valójában gyilkosság, mégsem tesz ellene semmit. Ez okkult bűn Orbán Viktor részéről, a visszahatás már elkezdődött, igaz csak nagyon gyengén – egyelőre.
Budapest, 2013. október 8.