Nemzetközi DVF

2014. március 21-i tavaszköszöntő Írisz bál előtt immár hagyományosan Média-partit meg Diákok és Vállalkozók Fórumát is tartunk.

Az egyik legnagyobb feladatunk, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerünket is bővítsük. Praktikusan az Európai Unióval szeretnénk jóban lenni, ám az orosz és a kínai vállalkozókat is hívjuk.

A koncepciókat, hogy három fő témára fókuszálva nemzetközi DVF-et szervezünk 2014-ben, a március 21-i tanácskozáson diszkutáljuk.

iriszbal-2014-a1

Terveink szerint május 25-én tartjuk meg az első nemzetközi részvevős DVF-et, a Magyar Világtalálkozón, a Világfalu rendezvényén.

Azután pedig a Szépség Világnapján, október 14-én az Expón lesz még nagyobb DVF.