A 2009. júnus 7-i EP választásokkal kapcsolatban:

1. Az EP választásokon való részvételi aktivitás (több, mint 60 %-ról 37 %-ra) arra enged következtetni, hogy az igazán átütő, nagy tömeget vonzó európai világnézet és politika kialakítása még várat magára.

2. Magyarországon az EP választás felemás módon sikerült. Az előkészületek során a felszínes viaskodások nem hoztak komoly együttgondolkodást, fellelős magyar stratégia kialakítását. A hatalmi harcok domináltak. A Fidesz hatalmi törekvése és félrevezető manőverei nagyon átlátszóak voltak. A Fidesz kissé agresszív megnyilatkozásai gyakran az irigységre, a meggondolatlanságra alliterálnak.

A Fidesz Alapszabály analízise - 1. rész

Az MSZP várva várt megújulása még várat magára. Az új erők (Fényes szelek - 2.) színrelépése 2010-re jósolható.

3. A Jobbik előretörése várható volt, és megérdemelten szereztek három mandátumot. A legújabb programjukkal már-már a régi szép időket, a 80-as évek szocializmusát reaktíválják. A nagyon erős profitellenesség, és a pozitívabb ember és érték központúság időszerű már
. Úgy tűnik, a Jobbik sokat akceptált abból, amit korábban jeleztünk felé.

3. Az MDF és az SZDSZ szereplése inkább bukás volt. A rendszerváltó pártok közül kettű kiesni látszik a politikai palettánkról. Saját vezéregyéniségek híján az MDF már árnyéka önmagának. HAbsburg Gyürgy "bevetése" sok magyar ember szemében inkább hendikeppnek, hátránynak számít.

4. A pártok egyike sem merte felvállalni sem itthon, sem külföldön a magzatok védelmét, az abortuszok betiltásának szükségességét. 


5. Megjósolható, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon már komoly ideológiák fognak megmérettetni.

6. A 2006 október 1-jei önkormányzati választások során az augusztus 20-i "viharcsinálók" is akcióztak. A tevékenységük most is érezhető volt, de már sok gyengepontjuk akad, és szakad. Az agresszív idegenek (pl. scientologusok) elleni gyűlölet és összefogás jele volt, hogy a Jobbik megerősödött a Fidesz rovására.

7. Az Európai Parlamentbe kijutott magyar képviselőinknek ezúton is gratulálunk (mindentől függetlenül), nekik további jó egészséget, jó és sikeres munkát kívánunk.

8. Az Európai Unió magasabb szintű szervezet egy tagállamnál, ezért érdemes a magyar delegációnak összefgva erősíteni az Uniót, viszonzásul minket is erősíteni fog az EU.

9. Az újonnan megválasztott európai uniós képviselőknek innen is sok szerencsét és sok sikert kívánunk!


Szilvásy Péter, témagazda
Budapest, 2009. június 8.

Megjegyzéseink:

* A Fidesz honlapján idézte a Jobbikról szóló véleményünket. Ide tartozik a következő észrevételünk:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnevezése szerencsésnek mondható. Önmagában pozitívnak értékelhető. A Jobbik honlapján olvasható információk alapján megállapítható, hogy a Jobbik egy funkcionáló, de nem jól szervezett szervezet. Megalakulása óta nem tudott Országos Választmányt létrehozni, ami a centrális jellegét mutatja, a demokrácia érzékének gyengevoltával együtt. A politológiához, a csoportlélektanhoz értők ebből rögtön láthatják: ha a Jobbik nem lesz képes még ebben az évben demokratikus szerveződésre, hanem megmarad a föntről lefelé hatás mellett, akkor elérte fejlődésének csúcsát, és nem kell vele komolyan számolni, mert nagy tömeget nem képes bevonzani egy olyan szervezet, amelyben a tömeg szerepe másodlagos a vezetés után. További hiábja még a Jobbiknak, hogy nem rendelkezik karakteres, komoly célrendszerrel, csupán rekatívan próbál meg érvényesülni. Tény, hogy szükség van az igazságérzetre (amint az Vona Gábor kifejtette), de ez a célokat illetően még kevés. Ahogyan az SZDZ-nek, hasonlóan a Jobbiknak sincs meg az ország vezetéséhez szükséges "talentuma", és ha nagyon ellenségeskedik pl. a szocialistákkal, a zsidókkal, a cigányokkal, akkor egy éven belül a perifériára is szorulhat, hacsak a Fidesz és mások meg nem mentik.

* Az a véleményünk, hogy Szijjártó Péter olyan sokat ártott már az országnak, hogy a football sérülése erősen jelzés volt számára: neki is tudnia kell mik az emberi normák. 
(2009. június 22.)

* A választás statisztikája alapján logikusan felvetődik egy kérdés:
Az ország 60%-a, akik nem mentek el szavazni, kire, mire szavaztak volna?
A kérdést megvizsgálva, alapos okkal feltételezzük, hogy a magyar nép nagyobb része inkább népköztársaság érzelmű, és lehet, hogy a szocializmusra szavazna. Ezt a feltételezést több jelenség is megerősíti, de tovább vizsgáljuk a témát.
(2009. június 16.)
No scientology Az Omega 72 akciócsoport jól blokkolta a szcientológia OT9-re történő  expanzióját, most az a feladat, hogy
Xenuval kapcsolatban a megállapítsátok, hogy azonos-e azzal a lénnyel, akit L. Ron Hubardék az abotuszszertartásaik során kínoztak, és ha igen, akkor
Jozemill arkangyal mentse ki őt (időpont: 2010. május 8. 20 h), és tovább kell blokkolni a betiltot Dianetika c. könyv terjedését
!