Elemzés tárgya: A
Fidesz − Magyar Polgári Szövetség Alapszabálya
A
Szövetség XXI. Kongresszusán, 2006. november 25−én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben
Elemzés dátuma: 2009.
május 30.
Elemzést
készítette: Szilvásy Péter, témagazda
Megjegyzés:
A
szavak keresésének módja: az eredeti szöveg
Word dokumentumának elemzése oly
módon, hogy az adott szót betettük a
„Csere”funkció „Keresett szöveg”
és „Csere
erre” argumentumába, majd kontrolláltuk az
eredményt (pl. az „érték” szót
megtalálta a „mérték” szóban,
de ezt nem fogadtuk el)
Oldalak
száma: 35 Szavak száma: 12409
Szó Találat
1.
ifjúság
1 40.§ c) harmincadik
életévüket még be nem töltött
tagjai részvételével Ifjúsági
Tagozata;
2.
Gyerek, gyermek 0
3.
Lány
0
4.
Fiú
0
5.
Cél
4 2.§A Szövetség célja,
hogy a) támogassa az ember
méltóságán és felelősségvállalásán * (3) A
Szövetségnek az
Alapszabály 2.§−ban meghatározott
céljainak megvalósítása
érdekében * (2)
A Szövetség tagjának kötelessége, hogy: a) lehetőségéhez
mérten segítse a Szövetség céljainak megvalósulását; * 18.§
(1)
A
Szövetség támogató tagja lehet minden olyan
személy, aki vállalja a Szövetség
céljai megvalósulásának tevékeny
támogatását
6.
Szeretet 0
7.
Nő
1
(2) A
Szövetség a) nő tagjai részvételével női Tagozata;
8.
Férfi
0
9.
Család
1 b) elősegítse a közéletben a
családok megerősítését, a munka becsületét
10.
Kapcsolat 0
11.
Fiatal
1 124 (2) Kérelemre az Országos Elnökség
a tagsági viszony létrejöttét meghatározhatja attól az időponttól kezdődően,
amelytől a tag a fiatal Demokraták
Szövetségében feladatot látott el. A tagsági viszony elismerését az a jelenlegi
tag kérheti, akinek a felvételére a Fideszben fennállt életkori határ miatt nem
került sor.
12.
Szerelem 0
13.
Közösség 1 b)
elősegítse a közéletben
a családok megerősítését,
a munka
becsületét, a tudáshoz való
hozzájutás egyenlő lehetőségét, az
egyéni és
közösségi jogainkat biztosító rendet,
valamint
14.
Együttműködés 4 (2)
A
Budapesti Választmány az Alapszabály keretei
között, a főváros, mint település
sajátosságaira tekintettel, maga
állapíthatja meg a Szövetség fővárosi
szervezeteinek együttműködésére
vonatkozó szervezeti és eljárási
szabályozását,
amelyet az elfogadást követően nyolc napon belül
megküld a Mandátumvizsgáló,
Ügyrendi−
és Összeférhetetlenségi Bizottságnak,
és az Országos Választmány
Elnökségének.
* 40.§ (1) A tagozat a Szövetség azonos
élethelyzetű vagy hasonló jellegű
társadalmi tevékenységet folytató tagjai
együttműködésére létrehozott,
önállóan
működő szervezeti egysége. * titkos
szavazással megválasztja az Országos
Választmány elnökét, és tagjai
közül nyolc
elnökségi tagját; n) megválasztja az Etikai
Bizottság tagjait; o) dönt a
társadalmi szervezetekkel történő
együttműködésről és annak
módjáról; a
társadalmi szervezeteket az Alapszabály keretei
között, a Szövetség nevében
kötött megállapodások révén
bevonhatja a Szövetség tevékenységébe;
15.
Ellen
16 a
Kongresszus, az Országos Elnökség és
az Országos Választmány
határozatának kivételével,
megkeresés esetén − hatályon
kívül helyezi a Szövetség szervezetei és
testületei által hozott
Alapszabály–ellenes határozatokat;
16.
Kizárás
32
17.
Jog
57
18.
Jó
10
19.
Jóváhagy 6
20.
Nyer, nyert, nyereség 6
21.
Hit
0
22.
Vallás
0
23.
Társadalom 0
24.
Demokrácia 1 erősítse
a szabadság és joguralom jegyében működő demokrácia, illetve a jövő nemzedékek
érdekeit is figyelembe vevő közjó által korlátozott magántulajdonon alapuló
gazdaság intézményeit.
25.
Élet
10 közélet, életév
26.
Halál
0
27.
Összefogás 0
28.
Központ 1 124.§
(1) A helyi szervezet tagjainak
nyilvántartásáról a helyi szervezet
elnöke
illetve a választókerületi elnök, a
központi nyilvántartásról az Országos
Elnökség a Szövetség hivatala
útján gondoskodik.
29.
Információ 9 45.§
Az Országos Választmány a Szövetség
információs, egyeztető és
döntéshozó fóruma,
amely az
30.
Szocial
0
31.
Vidék(fejlesztés) 1
32.
Tudás
1 b) elősegítse a közéletben a
családok megerősítését, a munka becsületét, a tudáshoz való
hozzájutás egyenlő lehetőségét,
33.
Szabadság 1 c)
erősítse a szabadság és joguralom
jegyében működő demokrácia
34.
Érzelem 0
35.
Érték
4 a nemzet összetartó erejének növelését, a hagyományok és a keresztény értékrend
megerősítését szolgáló döntések meghozatalát;
36. Külföld
1 n) dönt
a külföldi támogatások elfogadásáról;
37. Abortusz 0
38. Magzat
0
39. Egészség 0
40.
Szellem
1 h) a
tudomány, a művészetek, a szellemi
élet, illetve a sport világában
tevékenykedő tagjai részvételével
Kulturális
Tagozata;
41.
Párkapcsolat 0
42.
Természet 1 i)
a környezet− és természetvédelemmel
foglalkozó tagjaiból álló Zöld
Tagozata
43.
Magyar
16
44.
Világ
1 h)
a tudomány, a művészetek, a szellemi élet, illetve a sport világában
tevékenykedő tagjai részvételével Kulturális Tagozata;
Magánhangzó
eloszlás:
Asztrológia: öt
nap késés a Nap, Jupiter, Hold, Vénusz együttállástól.