IEgy
évvel ezelőtt robbant ki az orkán-botrány. A
honlapunkon akkor elég eldugott helyen szerepelt a
határozott véleményem arról, hogy a 2006.
augusztus 20-án kitört vihar egy
tömegmanipuláció következménye volt.
Nagy vihart kavart ez a megállapításom, sőt a
Kormányzat Tanácsadó Jósda maga is
kereszttűzbe került. Több száz
publikáció jelent meg, melyek jelentősebbjeit alaposabban
tanulmányoztuk.
Tartalom- és
stíluselemzést, konzisztencia analízist és
más módszereket alkalmaztunk.
A következőket tudjuk
megállapítani:
A KTJ elég kicsi volt
még akkor, a felkavart por és botrány
indokolatlanul nagy.
Az ellenzők egyike sem
használt észérvet, csak az érzelmekre akart
hatni – befolyásolni akart.
Sok penetráns kritikát
„nonáme” alakok írták,
lehetséges, hogy egy szeély több név alatt,
több helyen is szerepelt. A stíluselemzés
alapján alacsony IQ-jú személyek voltak a
legordenárébbak.
Támogató
szándék, helyeslés csak nagyon kevés akadt.
Egyértelműnek látszik,
hogy az intenzív hecckampány elsődleges célja az
eredeti állításról való
figyelemelterelés volt, a meghazudtolások –
önkényes prejudikációkkal, és a KTJ
invalidálása révén.
Vélhető, hogy akik az
orkánt kavarták, volt befolyásuk a
médiára, és így megtehették, hogy az
össztüzet zúdítson.
A tét ugyanis az lehetett,
hogy amennyiben nyilvánosságra kerülnek az attak
részletei, akkor a tettek visszahatnak az elkövetőkre,
és ez szörnyű lesz számukra. Ennek az
elkerülése érdekében történhettek
a nagy média hacacárék.
Ha tekintjük az ellenzéki
kampányt, sok logikátlannak, szakszerűtlennek tűnő
lépéseket tettek az álszakértők.
Az események teljes
rekonstruálásához még néhány
információra szükségünk van, de a
jelenlegi képlet:
2006. augusztus 16-án
hajnalban kezdődtek a felkészülések, a
kétszeres magzatgyilkos N13
által vezetett néhány fős csoport ekkor
indította a tömegmanipulációhoz
szükséges programozást Ennek lényege, hogy a
társadalom által elfogadott jelképeken
keresztül tudat-energia módosító
technikákkal beprogramozták az emberek
tudatalattiját.
Az emberek nagy része szenvedő
alanya lett ennek a kísérletnek.
A pszichtronikai modulok,
kvázi hipnoszuggesztiók, bizonyos jelekre
aktiválhatók. Lézer effekt, fénykép,
jelkép, hangzás stb.
Négy napon keresztül
folyamatosan ment a trenírozás, főleg akkor, amikor a
normális átlag alszik.
Az egyre erősödő
manipulációnak paranormál természeti
jelenség volt a tünete, jelzője, kísérője.
Az emberek előérzete jelezte,
de tudat alatt, hogy valami nagy szörnyűség fog
történni.
A Dalai Láma alatti, nagyon
magas szinten lévő Rimpocse éppen akkor hazánkban
tartózkodott. Tudta előre, baj fog történni,
ezért 25 emberével imádkozott augusztus
20-án, hogy ne legyen nagyobb baj. Személyesen
találkoztam vele, és kölcsönösen
tájékoztattuk egymást ismereteinkről, ezek
eléggé kiegészítették egymást.
A transzcendentális
meditáció (az egyik leghíresebb és elismert
az ezotériában) központjából
figyelmeztetés érkezett a magyar központ
felé, hogy valami nagy konfliktus készül
20-án.
Az augusztus 20-án este az
orkán különleges, szokatlan manőverezésbe
kezdett. Nagy sebességgel felvágtázott Budapestre,
majd minden ok nélkül (hegy torlasz, ellenszél stb.)
leállt a város közepén, és el kezdett
forogni, az eső vízszintesen esett (pont szembe jöttek a
cseppek, nem lehetette fotózni sem)
Szakértők
megállapították, hogy egy hét fős banda,
melynek vezetőjét nevezzük Fütymusznak (V. Marin)
félkörívben elhelyezkedve a vihart
keringették. A főkolompos csakráját megtekintve
undorító barnás sárga volt (négyes
csakra), ami rosszindulatra, közömbösségre
mások szenvedése iránt, és öntelt
cezaromániára utalt. Halált és az abortusz
szuggesztíváját mormolták,
generálták és telepatikusan a tömegre
irányították. Ez az aljas
gazemberségük nem évül el.
Szignifikánsan azoknak a
tisztességes embereknek volt halálfélelme, aki
előtt született volna még valaki, de
abortálták.
Biztosra vehető, hogy őket
támadták elsősorban a manipulációval, a
telepatikus megfélemlítéssel.
Későbbiek során
jellemző volt, hogy a nyilatkozók,
véleményalkotók teljesen közömbösek
voltak az abortusz problematikájával kapcsolatban.
A Kormány
horoszkópjában sajnos nem láttam a
jelenséget előre. Sok jel utal arra, hogy nem is kormány
ellenes volt az akció, hanem inkább nemzet ellenes, sőt a
társadalmi rendszer megváltoztatására
törekedtek az elkövetők.
Alapos a gyanúnk arra, hogy
egy parlamenti párt felső vezetői is be voltak avatva az
orkánkavarás titkába.
Az ezotériában, az
okkultizmusban járatos szakértők szinte egyhanúlag
kijelentették, hogy a vihar nem a véletlen műve volt, e
mögött valami féle szándékoltság
állt.
A mai életünkre is
kahathatnak a történtek. Akik elkövették az
orkánkavarást, bármikor
restimulálhatják mind a pánikot
kiváltó hatásokat, mind a rossz emlékek
felidézését. Az ünnepeinket, az
összetartozás tudatunk jelentős részét
akarták megtorpedózni. Ha nem fedezzük fel, ha nem
lépünk fel velük szemben határozottan, akkor
sikerült volna a szándékuk. Szerencsére mi
időben észleltük, felfedeztük és keresztül
húztuk a számításaikat.
Összetartottunk.
Az esemény
vizsgálatát tovább folytatjuk, és
tájékoztatjuk olvasóinkat.
Szilvásy Péter,
témagazda
Kormányzati
Tanácsadó Jósda
Budapest,
2008. május 27.
Vizsgáljuk
a tömegmanipuláció politikai
összefüggéseit. Etős a gyanunk, hogy Fideszes
politikusok is be lettek avatva a katasztrófa
előkészületeibe. A részleteket
nyilvánosságra hozzuk.
(2008. szeptember 15.)
|