Általános
tájékoztató a
Kormányzati
Tanácsadó Jósdáról
A parapszichológia
tárgykörébe
tartozó jóslás (hogy jót láss!
)ősidők
óta része az intelligens, a világot megismerni
szándékozó emberiség
kultúrtörténetének. Az ókortól
napjainkig szinte mindenki foglalkozik egy kicsit
jóslással, önmagának vagy a
hozzáfordulóknak segítve az útjukon
haladásban.
A régi időkben a
feslőbb vezetés kikérte a
jósok,a mágusok, a sámánok, a
táltosok véleményét, ha fontos
döntéseket kellett meghozni. Emese, Álmos és
Árpád korában a főveér, a kende a Nap
fiát jelentette, és "on-line" kapcsolatban voltak a
túlvilági hatalmakkal.
A
jósok alkalmazása hozzátartozik a
döntések jobb előkészítéséhez.
Az egész-látó, holisztikus ember, a
Vízöntő korszakban ki kell használja a
racionalitás és az irracionalitás
összahengolásában rejlő előnyöket. A
kontrollált intuíció, a szimbólumok
(asztrolügiai képlet, kártya,
álomfejtés stb.) kreatív megoldásokat
stimulálnak, amelyeket a józan észnek, a
rációnak kell kontrollálnia.
Napjainkaban
tudományosan,
műszeresen,
laboratóriumokban is kutatják, vizsgálják a
jóslás folyamatait, tevékenységét,
megbízhatóságát,
információtartalmát. A japán
császárnak klasszikusan
mesterjósok egyengetik útját. Az amerikai
elnöknek tisztánlátó, jós
szakértők segítenek. A Szovjetúnióban
mindig is nagy figyelmet fordítottak a
parapszichológiára. Mi is tőlük, az
Össz-Oroszországi Parapszichológiai Egyesületek
Szövetségének alelnökétől - Sztyepan
Szepanovtól és
kollegáitól tanultuk meg az alapokat.
A
világhíres
Silva-féle Agykontroll
technikák ugyancsak fundamentumát jelentik a korszerű
ismereteinknek. De említhetnénk még a
Transzcendentális meditációt, a
kineziológiát, a Tarot mester kártya
misztériumát, az asztrológiát, a
számmisztikát, a jelkép-szimbolikát is,
amelyek ugyancsak argumentumát képezik a
jóslásnak.
Nagyon
komoly tudomány manapság
a jóslás. Mi a grafológiával is
kombináljuk, hiszen a kézírásunk az egyik
legjobb jezője a tudatunknak és tudatalattinknak, a
racionalitásunknak és az irracionalitásunknak,
érzelmeinknek és
ösztöneinknek,továbbá a
kézírás az emberiség egyik legnagyonbb
alkotása, a kollektív tudat quintessenciái
közé tartozik.
A
jósólástól nem kell
félni.
A jóslás nem jövendölés.
Mi jósolunk,
azért, hogy a hozzánk forduló, vagy, akinek
jósolunk, jót lásson. Hiszen a
jövőképünkben egy adott témával
kapcsolatban vannak pozitív és negatív elemek is.
Feltárjuk a negítv, visszahúzó,
gátló komponenseket, segítünk felismerni a
megoldásukat, elhárításukat, és
felerősítjük a pozitív lehetőségeket,
irányokat. Az optimizmus nagy erőt jelent.
Egy jós
megtagadhatja a jóslást,
ha a pácienssel szemben averziói vannak. De ha már
jósol, elvállalja az illetőt, akkor
kötelessége jó irányban megerősítenie
a hozzáfordulót. Ez nálunk
alapszabály.
Tizenkilenc
éves fejlesztés, tapasztalás,
tanulás után hoztuk létre 2006. nyarán, a
2.
Emese bálon a Kormányzati Tanácsadó
Jósdát. Ez egy X-party1 téma, azt jelenti, hogy
kreatív, konstruktív, együttműködő és
témaorientált, informális csoportot
szervezünk, amelynek témája: Kormányzati
Tanácsadó Jósda, a Kormányzat
részére tanácsadó, segítő
jósda megalkotása.
A fejlesztés
eredménye
egy működőképes rendszerterv, amelyet adott esetben
benyújtunk a Kormánynak. Öntevékeny
kezdeményezés volt, jelenleg is az. 2009.
végére terveztük a módszerek,
szisztémák validálását, a KTJ
komplettálását.
Nagyon
hasznos tapasztalat volt számunkra a 2007. május
végén
indított "próbatétel", a KTJ-"botrány",
amely a 2006. augusztus 20-i vihar képződését
okozó tömegmanipuláció leleplezése
és publikálása miatt volt nagy
hatással a sajtóra, a közvéleményre.
Láthattuk, milyen
lehet a Kormányzat belső világa, milyen harcokat kell
megvívnia, milyen erők játszanak nyíltan vagy a
háttérben. Kiderült, hogy az ellenzék
mögött is sok sámán tanácsadó
van, akik jó, vagy rossz tanácsaikkal, de hatnak az
ellenzék vezetőire és táborára. Az is
tudott, hogy nagyon sok politikus is
fordul jóshoz. Többen ezért is nem
vállalták a KTJ-ben való munkát, mert a
vonaluk kontraindikálta volna.
A KTJ maga nagyon
kevés
anyagi
ráfordítást igényel. A munkaidőn
kívül az alaptechnikák, kellékek már
régen megvoltak, ezek legdrágábbika sem haladja
meg a 14 ezer forintot. Pont ezért soha eszünkbe sem
jutott, hogy a tevékenységünkért pénzt
kérjünk. Bár illik megfizetni a
jóslást, de ez itt most nem volt aktuális.
Az egyik legfontosabb
szempontunk,
a Kormányzati Tanácsadó Jósda
létrehozásában, működtetésében
vitathatatlanul a családi, a testvéri
összekapcsolódás: az összetartás volt
és van és lesz is. A miniszteri-testvéri
szálak
erkölcsileg is a támogatást, a
jószándékú tanácsadást
predesztinálják. Ennek a kikezdése,
rombolása nagy destrukcióra, szélsőségesen
fogalmazva, gonoszságra vallott. Hiszen a
testvéreknek össze illik tartani, a társadalom
alapja a család, a testváriség is - nekünk ez
a határozott álláspontunk.
A Kormányzati
Tanácsadó Jósda működése 2009-ben
megalapozottá vált .
A szervezeti
felépítés, a módszerek, a
kiképzés, a kapcsolatok (Kormányzattal,
szakértőkkel), a prezentáció, a
kontrollfunkciók stb. mind részét képezik a
jól megszervezett KTJ-nek. A kikisérletezés időt,
munkát, olykor konfliktusok felvállalását
igényli. Mi bírjuk. És folytatjuk, mert
hisszük, hogy hasznosat és jót csinálunk.
Kellenek még jószívű, korrekt tudású
szakemberek, technikák. Az 5. Emese bálra, 2009.
július 5-ére
komplettáljuk a Kormányzati Tanácsadó
Jósda rendszerét.
Együttműködésre
invitáljuk a szakértőket és
kezdeményezzük a nemeztközi kapcsolataink
kiterjesztését is.
Hasznos
és jó tanácsokat szeretettel fogadunk, a
támogató együttműködést is
szívesen vesszük, igényeljük is!
Készítette:
Szilvásy Péter, téagazda, asztrografológus
2008. október 29.* 2009. május 19.
* szeptember 17.