Szeniorskola

Az ember agyának, testének képességeit, adottságait maximum a 20 %-át használja csak ki élete során.

A hetven éven felüliek már nagy mértékben az elhunyásra, a meghálásra orientálódnak, és ezzel inkább terhelik önmagukat és a családjukat, környezetüket.

Az Európai Fiatalok Szövetsége, együttműködve a Lélekkutató Intézettel és a Kormányzati Tanácsadó Jósdával kezdeményezi a hatvan, hetven év felettiek részére az oktatás újra bevezetését, a “Szeniorskola” rendszerének bevezetését.

A lényeg: az idős tanulók az alattuk lévő generációktól megismerhetik, megtanulhatják, hogy mi a helyzet most a tudományokban, a művészetekben, a testkultúrában, stb.

A részleteket megtárgyaljuk a Szervező Bizottságban, az Aktivista és az EU-EXPO Klubokon, a Diákok és Vállalkozók Fórumán is.

Terveink szerint 2019-ben már egy minimális Szeniorskola működésbe kezdhet!

Európai Fiatalok Szövetsége * Lélekkutató Intézet * Diákok és Vállalkozók Fóruma * Kormányzati Tanácsadó Jósda

Budapest, 2018. november 5. * A Jó Istenek Hete – XXIV. – Szocializáció